Doszpoly Károly

Polgármester

Szinpetri

szszb 30 ki Doszpoly Károly.JPGA Bódva-völgy kis települése látszólag beilleszkedik környezetébe, hiszen rájuk is jellemző az elöregedéssel járó népességfogyás és a munkahelyek hiánya.  A polgármester, ha ezeken nem is, de a komfortfokozaton és az élhetőbb településkép kialakításán tud segíteni. Ezt teszi Doszpoly Károly is, akinek tízéves munkája fejlesztésekről árulkodik.

A 26-os útról letérve az Aggteleki Karszt Hegység felé vesszük az irányt, Aggteleket és Jósvafőt elhagyva tárul elénk Szinpetri látképe. A település első épülete tette lényegében ismertté a 255 lelkes falut. Egy házaspár papírmalmot épített, ahol kiállították a világ jelenlegi legnagyobb könyvét, a Gutenberg nyomda élethű másolatát és teljes betűkészletét, illetve egy értékes, régi bibliákat is felsorakoztató gyűjteményt is bemutatnak. Ennek négy éve történt megnyitása óta megélénkült a térség turistaforgalma.

A polgármesteri tisztséget 2004-től betöltő Doszpoly Károly is méltatja az épített és bemutatott értékeket, hiszen azáltal sokan megtanulják az általa vezetett település nevét és be tudják azonosítani elhelyezkedését a térképeken.

A falu története egyébként átlagos, az első írásos emlékek 1340-től datálódnak. A földbirtokosok váltogatták egymást, lakói jobbágycsaládok voltak. Az 1800-as évek végén a szőlőültetvényeket elpusztította a filoxéra, ami után sokan Amerikában kerestek megélhetést. Szinpetri lakói a reformáció időszakában áttértek a református vallásra, 1792-ben épült műemléktemplomuk késő barokk stílusú.

A hétgyermekes családba 1947. február 9-én, Rudabányán született polgármester szülőhelyén végezte az alapfokú iskolát, majd Ormosbánya gimnáziumában három középiskolai tanévet. A negyedik osztályt Edelényben fejezte be, így ott kapott érettségi bizonyítványt is. Miskolcon az Autóközlekedési Technikumban folytatta tanulmányait, első munkahelye 1971-től Szin község kenyérgyára volt, ahol először karbantartó, majd telepvezető volt. Onnan került Perkupára a termelőszövetkezetbe, ahol bánya- és traktor üzemág vezetőként alkalmazták. Egy újabb kitérő következett az életében, Tornanádaska gyermekotthonába került élelmezésvezetőnek, majd Szin tanácsán lett adóügyi előadó. Sikeresen átesett a köztisztviselői képzésen, aminek a következő időszakban komoly hasznát vette. Egészségi állapota miatt 1998-ban rokkant nyugdíjba került, ám úgy érezte, a leszázalékolás mellett hasznos munkát tudna végezni faluja fejlődéséért. Ezért 2004-ben elindult a polgármester választáson, a helybeliek pedig neki szavaztak bizalmat.

A kistelepülésre ráfért a váltás, mert komoly fejlesztésekre volt szükség Szinpetri élhetőbbé tételére. Elsők között került sor a polgármesteri hivatal kialakítására, ahol azt követően kulturáltabb körülmények között történik az ügyintézés. Létrehoztak egy orvosi rendelőt, így számos egészségügyi problémát helyben tud kezelni a háziorvos. Tíz évvel ezelőtt még nem volt a községben kiépített vezetékes ivóvízhálózat és szennyvízcsatorna rendszer, ezeket is sikerült létrehozni. Az Ady Endre út egy szakaszán nem volt áramszolgáltatás, mivel hiányos volt a hálózat kiépítése, de többszöri sürgetésre új oszlopok kerültek a földbe és minden ott élő család megkapta ezt az alapvető ellátást. Doszpoly Károly jól tudja, hogy minden településen nagy hangsúlyt fektetnek az elmúlást szimbolizáló ravatalozóra, így ő is kiemelt feladatként kezelte ennek sorsát. Nem csak a meglévő épületet újították fel, hanem bitumenes út megépítésével javították a megközelítését és megoldották a csapadékvíz elvezetést is. Utóbbi munkálatokra a Dózsa György úton is sor került.

Az otthonosabbá varázsolt Szinpetrin viszont a beruházások csak részben oldották meg a gondokat, hiszen azok nem segítették elő a munkahelyteremtést. Ezért kell élni a közfoglalkoztatás adta lehetőségekkel, mert az onnan kapott pénz is több, mint a segély összege. Az önkormányzat ezért úgy döntött, hogy mivel nincs földterületük, két hektár földet bérelnek az aggteleki Nemzeti Parktól, ahol burgonyát és zöldségféléket termelnek önellátási, illetve értékesítési célra. Ehhez a feladathoz a Start munkaprogramban nyertek egy traktort, ami alaposan megkönnyíti a dolgozók munkáját.

Károly felesége éveken át a helyi iskola vezetője volt, de pedagógusként tanított Szín általános iskolájában is. Negyven évi házasság után egy súlyos betegség szakította el végleg a családjától. Két gyermekük közül Péter három éve az USA-ban él családjával és New Yorkban dolgozik, akárcsak a felesége. Gyermekük, Bence most négyéves, aki a távolság miatt személyesen ritkán találkozik a nagyapával.

Lóránt apja nyomdokaiba lépett, hiszen lakóhelyének, Tornakápolnának a tiszteletdíjas polgármestere. Emellett vállalkozóként keresi a kenyerét. Felesége Szendrő Város Önkormányzatánál dolgozik, gyermekük, Boglárka pedig 12 éves.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése