Edelény

Három és fél évtizedet töltött eddig a pedagóguspályán, és ennek az időnek jelentős részét a testnevelés, a sport szolgálatába állította.

1946. szeptember 25-én született Sajószentpéteren. Édesapja MÁV-főellenőr volt, édesanyja a család ellátása mellett később a Borsodi Vendéglátóipari Vállalat dolgozója lett. Két bátyja közül Zoltán ma már nyugdíjas autószerelő, korábban az AFIT művezetője volt. István vízügyi szakmérnök, nyugdíjas ő is, Budapest mellett él. Gyermekkorát Sajószentpéteren töltötte. Az általános iskolában elsősorban az irodalmat és az orosz nyelvet kedvelte, de már ekkor megmutatkozott a sport iránti szeretete. Atletizált, a Borsodi Bányász igazolt versenyzője volt tornából.

Középiskolai tanulmányait a nagynevű Földes Ferenc Gimnáziumban folytatta, ahol a színvonalas oktatás mellett a tanulók nevelésére is nagy hangsúlyt fektettek, máig tisztelettel és hálával gondol a nagyszerű tanári karra. Osztályfőnöke, Liptovszki József tanár úr egyénisége életre szóló példaként áll előtte. Dr. Kabdebó Lóránt jóvoltából továbbra is kedvelte az irodalmat, de Kálmán László tanár úr (aki később a gimnázium igazgatója is lett) a matematikát is megszerettette vele, és jól haladt történelemből és idegen nyelvekből is. Itt ismerkedett meg a kosárlabda alapjaival is, hamarosan ifjúsági és utánpótlás-válogatott lett. Így szinte természetes volt, hogy 1965-ben a sikeres érettségi után a Testnevelési Főiskolára adta be jelentkezési lapját, ahová első nekifutásra – helyhiány miatt – nem vették fel. Egy év munka után kezdhette budapesti tanulmányait, ez az időszak máig legszebb emlékei közé tartozik.

Finkén kezdett tanítani, 1973-ban került jelenlegi munkahelyére, az edelényi gimnáziumba. Testnevelő tanárként elsősorban a többségben lévő lányokat tanította, első sikereit a tornászcsapattal érte el a középiskolai versenyeken. Azután következett a kosárlabdacsapat szervezése. Különböző középiskolai versenyeken indultak, a 80-as évek közepén megyei harmadik helyezettek is voltak, ami lehetőségeiket tekintve szép eredménynek számított. A 90-es évek közepén kezdett foglalkozni a fiú kosárlabdacsapattal, akikről hamar kiderült, hogy fogékonyak e sport iránt, velük is a megye élvonalába került. Ekkoriban osztályfőnökként is tevékenykedett, tanítványai közül többen választották a testnevelő tanári hivatást. 1982-ben kérte fel dr. Vodilla Barnáné először az igazgatóhelyettesi teendők ellátására, majd ugyanezt tette Demeter Endre is, így azóta tölti be ezt a posztot. Közben folyamatosan képezte magát: egyéves komplex továbbképzésen vett részt, a budapesti Műszaki Egyetemen közoktatás-vezetői képesítést szerzett, és ami talán a legfontosabb: TF-es diplomáját egyetemi diplomává „alakította át” a 90-es években, nemrég pedig ECDL-vizsgát tett. Gazdasági igazgatóhelyettesként az intézmény gazdasági ügyeiért felel. Az Izsó Miklós Gimnáziumban jelenleg 18 osztályban több mint ötszáz diák tanul, és működtetnek három esti tagozatú osztályt is.

„Egy több évtizedes tanári tevékenységhez elsősorban megfelelő szakmai felkészültségre van szükség – vallja Horváth Tiborné. – A jó pedagógus talán legfontosabb tulajdonsága a lelki kiegyensúlyozottság. Szeresse a gyerekeket, akik a legapróbb szeretetet és figyelmességet is meghálálják – még a 18 éves nagy kamaszok is. Nagyon fontos a személyes példamutatás, az új iránti fogékonyság, motiváltság, legyen jó emberismerő, hiszen a tanár állandó minta a gyerek előtt. A tisztesség, a becsület, a lelkiismeretesség természetesnek tűnik ezen a pályán. Bár legvégül említem, a jó pedagógus tiszteli tanítványait, azok szüleit és természetesen kollégáit.”

Horváth Tiborné eddigi munkája elismeréseként 2004-ben kitüntetésben részesült. Még főiskolai évei alatt ismerkedett meg férjével, Horváth Tiborral, a Mosonmagyaróvárott végzett agrárszakemberrel, aki ma már nyugdíjas. Három gyermekük közül Zsuzsanna testnevelő tanár, az NB I-ben kosárlabdázott a DVTK-nál és Szegeden, jelenleg Angliában él, egy hatéves kisfia van. Tibor a Miskolci Egyetem Logisztikai Karán végzett, ma egy zenei újság koordinátora, felesége közgazdász. A legkisebb, Annamária angol–orosz szakos tanár, Domaszéken tanít. A családi teendők, a gyermekek ellátása mindig behatárolta szabad idejét, de olvasni mindig nagyon szeretett, és szívesen kirándult, ami sokszor egy kiadós túrát jelentett a közeli borsodsziráki erdőben. Szeret a kertben tevékenykedni, kedvenc virága a rózsa.

Élete egyik hiányosságának tarja, hogy a nyelvek szeretete ellenére egyetlen idegen nyelvet sem sikerült teljesen elsajátítania, nyugdíjaskorában ezen mindenképpen változtatni akar. Mindig tette a dolgát, sohasem a várható elismerés motiválta, hanem a sport szeretete. Sikereiben szerepet játszott, hogy eddig minden igazgatója szerette és támogatta sportot.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)