Lukács András

A Borsodi Víz Kft. ügyvezető igazgatója,

Edelény

baz_02_66_lukacs_andras.jpgA Bartók ősök földjéről, Borsodszirákról származik Lukács András, aki kohásztechnikusnak tanult, s nagy utat megtéve az egykori edelényi szénbányából felszínre kerülő ásványvizet palackozó cég résztulajdonosa és ügyvezető igazgatója manapság. A termelését dinamikusan növelő cég a belföldi terjeszkedés mellett szeretne kilépni a közel-keleti piacra is.

– Kedves kis faluban, Borsodszirákon születtem 1952-ben. Gyermekkoromat, fiatalságomat ez a kötődés határozta meg. Az általános iskola után Miskolcon, egészen pontosan a diósgyőri vasgyárban, a Gábor Áron Kohóipari Technikumban tanultam tovább. Sokat tanultam emberségben, kitartásban, s a szakmából is Kötény Gabi bácsitól, a műhelyfőnöktől, s mai napig jó szívvel emlékszem Varsás Frigyes tanár úrra, akinek mi voltunk az első osztálya, s velünk tanulta az osztályfőnökséget. Az empátiája végig kísért minket az iskolai évek alatt – fogott a bemutatkozásba Lukács András, az edelényi központú Borsodi Víz Palackozó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

A közéleti érdeklődését is még Szirákról hozta magával, amivel az adott politikai viszonyok között az akkori egyetlen lehetséges helyen, az ifjúsági mozgalomban jegyezte el magát. A közeg ugyan azóta megváltozott, de az érdeklődés megmaradt.

– Jelenlegi munkám az ásványvíz palackozáshoz kötődik, ’90-től dolgozom ezen a szakterületen, ’93-tól cégvezetőként, a Borsodi Víz Kft. egyik tulajdonosaként. A magyar ásványvizek közül az egyik legrégebbi, 1968-tól van forgalomban a Borsodi Víz, amely a magas ásványi tartalmú vizek közé tartozik. A szénbányászathoz kötődik. Kutatófúrás során fedezték fel Edelényben 1957-ben. Először bányavízként elszivattyúzták. A nehéz fizikai munkát végző, s éppen ezért nehéz, zsíros ételeket fogyasztó, gyakran gyomorproblémával kínlódó bányászok ittak az ízletes, zamatos, természetes szénsavas vízből, s rájöttek, hogy megoldotta, enyhítette az emésztési gondjaikat. A bánya vezetése erről értesülve bevizsgáltatta a vizet, amely miután kitűnő minősítést kapott megkezdték a palackozását – védőitalként a dolgozóknak.

Később átvette a tevékenységet a Miskolci Likőrgyár jogelődje, majd néhány évig a Borsodi Sörgyárhoz tartozott a tevékenység, onnan ’84-ben a borsodsziráki Bartók Béla Szövetkezethez került a kút és az üzem is. Ekkor épült meg a jelenlegi üzemcsarnok is. Döntő változás következett be ’90-ben, amikor vállalkozássá vált, majd ’93-ban megalakult a három magyar magánszemély tulajdonában lévő Borsodi Víz Palackozó és Kereskedelmi Kft, amely kibérelte az üzemet. Az akkori évi 1–1,5 millió literes éves termelésről mára eljutottunk a mintegy 3 millió literig. Jelenleg 8 féle kiszerelésben kapható a termék, alacsony és magas szénsavtartalommal, 0,25 litertől a 2 literes üveges illetve PET palackos kiszerelésben egyaránt kapható. Az idén, vagyis 2001-ben újabb változás következett be, az üzem tulajdonjoga átkerült a kft.-hez, amelynek két tulajdonosa van, s egyedüli ügyvezetőként viszem.

– A cégtörténet után beszéljünk egy kicsit magáról a „termékről”, vagyis a vízről! – váltottunk témát.

– A magas sótartalmú ásványvizek közé tartozó Borsodi Víz a kedvező élettani hatásoknak köszönhetően stabil vásárlóközönséget mondhat a magáénak. A tapasztalati úton szerzett kedvező információkat megpróbáltuk bizonyítani, s a klinikai vizsgálatok eredményeképpen ’98-ban gyógyvízzé minősítették, amely gyomor, emésztési problémák esetén bizonyítottan kedvező hatású. Ezen túlmenően a magas kalcium tartalom a csontok számára fontos. Társaságunknak az első perctől a legfontosabb célja a megbízható minőség biztosítása. A fogyasztók valamennyi rétegének megfelelő terméket szeretnénk folyamatosan biztosítani. Ezt szolgálja az ISO 9002-es tanúsítvány megszerzése két éve, illetve jelenleg a HACCP rendszer bevezetése garantálja a folyamatosan magas minőséget. Természetesen szeretnénk növelni piaci részesedésünket. A hagyományos északkeleti régió (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád) mellett már a Dunántúl több körzetében is jelen vagyunk, s folyamatban van a budapesti képviselet szervezése. Remélhetően már az idén elérhetővé válik a fővárosi közönség számára is a Borsodi Víz. Dolgozunk az exportlehetőség megteremtésén is. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk ezzel kapcsolatban a Közel-Keleten – sorolta a terjeszkedési elképzeléseket Lukács András.

Életemben nagyon sok dolgot tartottam fontosnak. Ma boldog nagyapaként tudom, hogy a saját és a család nyugalma a legfontosabb. Ezt nem teheti másképpen az ember, csak ha foglalkozik a környezete problémáival is. Ezért nem akarok kiszakadni a közéletből. Két fiamtól is azt kérem, ne legyenek közönyösek környezetük iránt, de tudják, hogy alapvetően önmagukra számíthatnak. Az említetten túl fontosnak tartom a folyamatos önképzést. Az idén szereztem marketing, reklám manager felsőfokú képesítést, aminek remélem a szakmában és a közéletben is hasznát veszem – zárta beszélgetésünket Lukács András.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése