Edelény

Nem a véletlen játszott szerepet pályaválasztásában, hiszen valósággal „beleszületett” ebbe a foglalkozásba: 1936. szeptember 9-én született Szín községben egy háromgyerekes pedagóguscsalád középső fiaként. Édesapja református kántortanító volt, a pedagóguslakás egy épületben volt az iskolával, így pici korától állandóan együtt volt az iskolásokkal. A szünetekben velük játszott, órákra is beült közéjük, ezért ötéves korában már jobban olvasott, mint sok tanköteles elsős. Általános iskolai tanulmányait Perkupán, valamint a miskolci Állami Tanítóképző Gyakorlóiskolájában folytatta. Mivel édesapját mindig is a példaképének tekintette, szinte természetes volt számára, hogy az általános iskola befejezése után a tanítóképzőbe jelentkezik. Így lett a sárospataki Állami Tanítóképző Intézet tanulója, ahol csodálatos négy évet töltött. Ez az iskola az igényes oktatómunka mellett nagyon nagy súlyt fektetett a nevelésre, az erős küldetéstudat kialakítására. Érettségi után az egri tanárképző főiskola biológia–földrajz szakán folytatta tanulmányait, 1958-ban szerzett általános iskolai tanári oklevelet.

Pedagógus-pályafutását Hidvégardón kezdte, ahol az orosz nyelv kivételével szinte minden tárgyat tanított négy éven át. Ezután újabb négy évig az Edelényi Járási Tanács Művelődési Osztályán általános tanulmányi felügyelőként dolgozott, a járás 71 iskolájának pedagógiai ellenőrzése, irányítása volt a feladata. Időközben a szegedi József Attila Tudományegyetemen biológia–földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet is szerzett. 1966-ban bízták meg az Ormosbányai Általános Iskola és Gimnázium irányításával, igazgatói posztját 1973-ig töltötte be. Ugyanis ekkor nevezték ki az edelényi gimnázium igazgatójává. E megbízatásáról 1978-ban egy súlyos gépkocsikarambol után mondott le, attól kezdve beosztott tanárként dolgozott egészen nyugdíjazásáig, 1996 decemberéig.

Ám a pedagóguspályától ezután sem szakadt el, hiszen elfogadta a kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium igazgatójának felkérését, hogy óraadó tanárként tanítson ebben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat oktató iskolában, ahol sok esetben a nevelést kell előtérbe helyezni az oktatással szemben. A szakközépiskolai tagozaton ellátja a földrajzórákat, a földrajzból érettségizőket felkészíti a vizsgákra mind a nappali, mind az esti tagozaton. Ugyancsak óraadó tanárként tevékenykedik az egykor általa irányított intézményben, a ma már Izsó Miklós nevét viselő gimnáziumban. Tanítványai több megyei és országos versenyen értek el dobogós helyezést, sokan nyertek felvételt egyetemre, főiskolára. Örömmel tölti el, hogy az edelényi gimnázium jelenlegi tantestüle­tének nyolcvan százaléka tanítványa volt. A feladatok elől soha nem tért ki: a már említettek mellett volt járási munkavédelmi felügyelő, járási igazgatói munkaközösség-vezető, érettségi elnök, dolgozók gimnáziumának tagozatvezetője. Sokoldalú tevékenységét három alkalommal ismerték el miniszteri kitüntetéssel: 1972-ben „Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója”, 1984-ben „Kiváló munkáért” és 1996-ban „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” elismerést kapott.

„Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy ki a jó tanár? – mondja Demeter Endre a 48, pályán töltött tanév után.

 – Elengedhetetlenül fontos a jó szakmai felkészültség, de ez még nem elég. Fontos, hogy lelkileg is egészséges, kiművelt legyen, tegye fogékonnyá magát minden új iránt, következetesen gondoskodjon önképzéséről, önmaga megújításáról. Ne csak parancsolni, utasítani tudjon, hanem saját egyéniségével hatni is tudjon a tanulókra. Legyen jó emberismerő, jó kommunikátor, és tudjon belső indítékokat kiváltani tanulóiból. Nagyon fontos, hogy minden esetben, minden körülmények között a tanulók, a szülők és az iskola érdekeit szolgálja”.

1964-ben kötött házasságot, felesége szintén a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett. Szinte természetesnek tűnik, hogy mindkét gyermekük a pedagóguspályát választotta: lányuk magyar–történelem szakos tanár Budapesten, fiuk pedig matematika–fizika szakosként tanít Polgáron a József Attila Gimnáziumban. Életpályájával, eddigi munkájával és elért eredményeivel elégedett, hiszen Edelényben és környékén nem tud olyan iskolába, óvodába, hivatalba, orvosi rendelőbe, bankba, bármilyen intézménybe bemenni, ahol ne dolgoznának egykori tanítványai. Unatkozni nyugdíjasként sem tud, rengeteget olvas, kertészkedik, és a napi eseményekkel igyekszik minden téren lépést tartani. Egyik volt sárospataki tanára a következőket írta neki: – A PEDAGÓGUS soha nem mehet „nyugdíjba”, élete végéig szóban, tettben, lélekben az marad. Demeter Endre szeretné, ha ezek a sorok rá is jellemzőek lennének.