Matusz Tamás

Polgármester,

Hidvégardó

baz_06_76_matusz_tamas.jpgA község első említése 1283-ból való, ekkor kapta IV. László királytól Becskeházát, Milét és Komjátit Vid fia, Zsenge. Hidvégardó ebben az adománylevélben az előbbi falvak határaként szerepel. Nevének  -ardó utótagja az erdőóvó szóból rövidült, a Hidvég- előtag a Bódva hídjával kapcsolatos. Azt jelöli, hogy a Kassáról a borsodi várbirtokokhoz vezető főútvonalak a falu határában keresztezték a folyót. A középkorban Szádvár tartozéka volt, amelyet a Bebek család tartott kézben. Szádvár lerombolása után a település az Eszterházy család tulajdona lett. A XIX. században nagyobb birtokosai a Gedeon és Papp család voltak, akiknek kastélyai ma is állnak a 750 lelkes településen. A környékbeliekhez képest igen rendezett, tiszta és parkosított, virágosított település első számú irányítója immár két évtizede Matusz Tamás.

1960. január 22-én született Hidvégardóban, és tősgyökeres hidvégardóiként azon kevesek közé tartozik, akinek sikerült „prófétává lennie saját falujában”. Édesapja az erdőgazdaságnál volt rakodómunkás, édesanyja fejőnőként dolgozott a termelőszövetkezetben, nővére, Katalin ugyancsak a településen él, öccse sajnos fiatalon elhunyt. Gyermekkorában leginkább a futball érdekelte, ha egy zsebkendőnyi területet találtak, már rúgták is a labdát társaival. Már ekkor kiderült, hogy gyermekként is mindent komolyan vesz, ez a szüleitől örökölt tulajdonság – kiegészülve a jószándékúsággal és a tenni akarással  – a mai napig élete meghatározó eleme. Középiskolai tanulmányait a közgazdasági szakközépiskolában folytatta Miskolcon, majd a budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskolán diplomázott 1983-ban. Első munkahelye a bódvaszilasi Bódvavölgye Mg. Szövetkezet, ahol belső ellenőr, később pénzügyi előadó, majd üzemgazdász lett.

Miután ifjúkorában alig egy év alatt pezsgő ifjúsági életet varázsolt falujába, hamarosan a helyi KISZ-szervezet titkára lett. Innen már csak egy ugrás volt a tanácselnöki szék, amelyet az ország legfiatalabb tanácselnökeként 1985-ben foglalt el, majd a rendszerváltozás után négyszer választották meg polgármesternek.

Tanácselnökként, majd polgármesterként legfontosabb feladatának tekintette a településüzemeltetés mellett a község fejlesztését, az itt élők életkörülményeinek javítását. Miután (a határokon is átnyúlva) térségben gondolkodó, az összefogást hangsúlyozó vezető, ezért sikerült néhány térségi fejlesztési program élére állnia: pl. a térség telefonfejlesztése, vezetékes földgázellátás kiépítése, a határátkelőhely korszerűsítése, a 27-es számú főút felújítása, a hulladékkezelés európai szintű megoldása, a körzeti általános iskola és óvoda korszerűsítése, bővítése; fogászat, gyógyszertár és mentőállomás kialakítása. A megyében elsőként adták át a Teleházat internet-hozzáféréssel, 1993 óta referenciahelyként szociális földprogramot működtetnek. A foglalkoztatási helyzet javítása érdekében munkahelyek létesültek (sütőüzem, tejüzem, faüzem), így a munkanélküliség sokkal kisebb a megyei és a térségi átlagnál.

A falufelújítási program keretében elkezdődött a belső faluközpont eredetiben való helyreállítása, amely egyben idegenforgalmi látványosság is lesz. Majd ezt követően a lakókkal konzorciumot alkotva tervezik a faluközpontban az utcai kerítések és épülethomlokzatok helyreállítását, a hiányzó szennyvízberuházás megvalósítását és újabb munkahelyek teremtését – befektetőket idecsábítva.

Matusz Tamás több közéleti tisztséget is betölt: a Csereháti Település-szövetség és a Városkörnyéki Többcélú Kistérségi Társulás elnökségének tagja, a Tornavidéki Kistérségi Fejlesztési Társulás elnöke, és 1990-től folyamatosan a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés tagja. 2000-ben a Bódva-völgy Kiváló Polgármestere kitüntetésben részesült.

Az egyházat segítő tevékenységéért dr. Seregély István egri érsek, a határ menti kapcsolatok fejlesztéséért pedig Rudolf Schuster szlovák államelnök adományozott számára emlékplakettet. 2005. augusztus 20-án pedig a belügyminiszter által adományozott „A köz szolgálatáért érdemjel” ezüst fokozatát kapta meg. Matusz Tamás szerint az elmúlt két évtized titka: „Elkötelezetten kell szolgálni a köz ügyét, mert ez mindig meghozza a gyümölcsét. A nap mint nap végzett munka híve vagyok, ami pályázatok írását, munkahelyteremtést, a megélhetés biztosítását jelenti. Tisztelem és becsülöm az időseket és a fiatalokat egyaránt, mindenkire egyformán tekintek faji, nemi hovatartozástól függetlenül.”

Nős, felesége Kleiber Éva óvónő. Két fiúgyermekük közül Tamás 1988-ban, Péter 1992-ben született. Az elmúlt 20 évre visszatekintve büszke az elért fejlődésre, hisz a falu gyarapodása az ő érdeme is. Jelenleg (családi beruházás keretében) egy falusi vendégház kialakításán fáradozik, amellyel majd szeretne bekapcsolódni a falusi turizmusba. Kevéske szabad idejét igyekszik családja körében tölteni, és a jövő nagy feladatai közé tartozik fiai életútjának egyengetése.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése