Bódvaszilas

Miután igen hamar, még általános iskolás korában eldöntötte, hogy milyen hivatást választ, így első generációs gyógyszerészként egyenes ívű, töretlen pályát járt be az elmúlt két évtizedben.

Egyszerű, bódvaszilasi fizikai dolgozó szülők (édesapja 43 éven keresztül géplakatosként dolgozott, édesanyja kezdetben a háztartást vezette, később egy szövőgyárban dolgozott, majd a varrónő szakmát is kitanulta: ma már mindketten nyugdíjasok) idősebbik gyermekeként született Sajószentpéteren 1962. március 23-án. Húga, Mária, aki három gyermek édesanyja, Sárospatakon végzett, pedagógus, és Bódvaszilason tanít.

A hegyek között meghúzódó kis településen töltötte gyermekkorát, amelynek meghatározó eleme volt a stabil családi háttér. Számos közös családi program részese volt gyermekként, vallásos nevelésben részesült. Az iskolában, ahol igen jól tanult, rengeteg szakkörre járt, szabad idejében sokat olvasott, kézimunkázott. Különösen a kémiát kedvelte meg, és tanulmányi versenyeken vett részt, kiemelten foglalkozott e tantárggyal, már ekkor eldöntötte, hogy gyógyszerész lesz.

Ezért is választotta középiskolai tanulmányainak színhelyéül a miskolci Kossuth Lajos Gimnázium kémia tagozatát. A Központi Leánykollégium lakójaként hamar bekapcsolódott a közösségi munkába, kiváló kollégista lett. Tanulmányi előrehaladásában fontos szerepet játszott biológia–kémia szakos osztályfőnöke is. Szabad idejében színházba járt, és az iskolában, a kollégiumban is elsősorban a kulturális jellegű „megmozdulásokban” vett részt szívesen. De elsősorban a tanulással foglalkozott, debreceni egyetemistákkal tartotta a kapcsolatot, hogy a tőlük kapott feladatok megoldásával minél jobban felkészülhessen a továbbtanulásra.

1980-ban felvételizett – sikeresen – a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. Ma már szép emlékként sorakoznak az egyetemi évek eseményei, egy nagyon jó csapatban tanulhatott. Elsősorban a gyógynövénytan érdekelte, de nagy hatással volt rá a Gyógyszertechnológia Tanszéken Kedvessy professzor úr, aki kiemelkedett az egyetem sok jó oktatója közül. 1985-ben végzett, és Sátoraljaújhelyen ügyeletes gyógyszerészként kezdett dolgozni. (Ebben a választásban az is szerepet játszott, hogy húga ekkor tanult Sárospatakon.)

A kezdetektől fogva igyekezett tudományos kutatómunkával foglalkozni, részt vett az ifjú gyógyszerészek szakmai versenyén, a Rozsnyay-emlékversenyen. Levéltári kutatásai során gyógyszerésztörténettel kezdett foglalkozni, Zemplén vármegye történetét kutatta az 1700-as évektől a kiegyezés koráig, amelyből végül egy nagyon szép előadás kerekedett. Időközben, 1990-ben  – gyógyszerügyi ellátás, gyógyszerhatástan – szakvizsgát tett Debrecenben. Már az újhelyi időszak alatt bekapcsolódott a Vöröskereszt munkájába, főleg az idősek körében tevékenykedett.

1991. szeptember 1-jétől pályázat útján került haza Bódvaszilasra, ahol máig is tevékenykedik. Meglehetősen  „lepusztult” állami gyógyszertárba került, amelyet 1997-ben privatizált, majd felújította, korszerűsítette. Ma a betéti társaságként működő patikában rajta kívül két asszisztens és egy takarítónő gondoskodik a megfelelő ellátásról. 1993-ban az országban elsőként nyitott fiókpatikát (Hidvégardón), később pedig Szinben, így gyógyszertára és két fiókgyógyszertára révén közel hatezer ember gyógyszerellátásáról gondoskodik. Munkája mellett két ciklusban a helyi önkormányzat képviselője volt, korábban írogatott a helyi újságba, ma is jelentet meg felvilágosító írásokat a hidvégardói helyi lapban. Mindeközben folyamatosan tanul, szintentartó továbbképzéseken vesz részt, képezi magát, hisz a fejlődéssel lépést kell tartani.

„Én mindig is nagyon szerettem az embereket – mondja Mezei Ágnes –, ez nélkülözhetetlen feltétele a gyógyszerészhivatásnak. Fontos a betegek irányában megnyilvánuló közvetlenség. A beteg mindig kíváncsi, érdeklik a mögöttes dolgok. Miután az orvosnál általában nem kap teljes körű választ, a patikusnál próbálja pótolni a hiányt. Mindent tudni akar a gyógyszerrel kapcsolatban, de úgy általában is vágyik egy kis beszélgetésre, néhány biztató, jó szóra.”

Mezei Ágnes szabad idejében legszívesebben kirándul: tornacipős, melegítős gyalog- és kerékpártúrákat tesz. Szeret kertészkedni, kedveli a virágokat (a rózsa a legkedvesebb virága), ami nagyon jó kikapcsolódást jelent a napi 12-14 órás munka után. Lehetőség szerint hétvégeken sort kerít a szakirodalom tanulmányozásra, de szívesen olvas verseket és novellákat is.

Két évtized után is örömmel végzi változatos, érdekes munkáját, amelynek során mindennap történik valami. Reméli, hogy a jövőben sem tudja majd megunni, és sikerül legalább a jelenlegi színvonalon eleget tennie a betegek gyógyszerellátási követelményeinek.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)