Csiporka és Bíborka – Újra az iskolában – 5. rész
Hogyan tovább?
– Brrrr! Brrrr! – zörgött, csattogott a telefon Csótányéknál.
– Ki zaklat hajnalban???!!! – üvöltötte egy álomittas, durva férfihang.
– Jó napot kívánok! Légy Stefánia tanítónő vagyok a Bogársuliból. Csótány Izidorral, vagy a kedves feleségével szeretnék beszélni – mondta végig az üdvözlő formulát Stefi néni, a hallottak ellenére abszolút udvariasan.
– Óóóó! – váltott azonnal szinte csöpögős kedvesre a Csótány ikrek édesapja. – Drága tanárnő! Csak nincs valami gond az én tündéri gyermekeimmel???
– Sajnos van… – hangzott Stefi néni válasza igen szomorú hangon. – Kérem, fáradjanak be az Állatkerti Állatiskolák igazgatójához a kedves feleségével együtt, holnap 17 órára. Remélem, az időpont megfelelően igazodik a munkaidejükhöz! Azonnal küldöm a hivatalos, írásos értesítést is gyorspostával, ajánlottan, hogy biztosan az Önök kezébe jusson. Viszont hallásra! – köszönt el a tanító néni a lényeges információk továbbadása után azonnal, és rögtön meg is szakította a kellemetlen hívást, még a választ sem várta meg, hiszen alig volt már csak néhány perc becsengetésig, és ők még mindig a Flamingó sétányon ácsorogtak.
– Gyertek utánam! – szólt a mögötte ácsorgó öt iskolás bogárnak, s sebesen megindult az iskolaépület felé, hiszen tudta, a gyors mozgás mindig segít neki megnyugodni, és erre a ma reggel történtek miatt úgy érezte, igen nagy szüksége van.
Az iskola körüli téren, és az azt körbe vevő pázsiton már ott nyüzsögtek, beszélgettek, játszottak, ugrándoztak együtt a régi és az új bogársulis diákok.
– Jól elment az idő! – sóhajtott Stefi néni. – De sebaj!… Gyerekek! Az első óra ma ismerkedés, és játék lesz! – hirdette ki felragyogó mosollyal az arcán.
– Juhéééé!!!! – ordították a Csótány-ikrek, akik azonnal rohanni kezdtek, szinte a földre lapulva, az iskola mögötti bokros terület felé.
– Ááállj! Gyertek vissza szépen, legyetek szívesek! – kiáltott utánuk Stefi néni. – Ti gyertek velem, a többiek pedig indulhatnak játszani! – utasította a gyerekcsapatot, s csak annyi időt várt, hogy biztos legyen benne, hogy a reggeli gaztett három elkövetője megforduljon, és elinduljon utána.
Csiporkát, és Bíborkát azonnal körbevették a többiek.
– Hol voltatok? – kérdezte Hangyi.
– Csak nem bántottak benneteket? – szorult ökölbe a feltámadó haragtól Bobo keze.
– De jó, hogy végre velünk vagytok!!! – kiáltozták boldogan a kis katicabogárkák, élükön nővérükkel, Pötyivel.
– De örülök, hogy követtétek a jó példát, és mindannyian beiratkoztatok az iskolába! – mosolyodott el Bíborka.
– Nem történt semmi baj! – mosolygott Csiporka az egész csapatra. – Játsszunk egy jót!
– De majdnem lett! – tette hozzá Bíborka, aki nehezebben felejtette el az átélt izgalmakat.
Nemsokára a bogársulisok boldog játékzaja töltötte be az iskola környékét.
Odabent, a tanteremben közben egyre jobban elmélyült a csend. Stefi néni gyorsan, szinte alig hallhatóan elmesélte a történteket Balambér bácsinak, aztán még várt egy kicsit, hadd gondolkozzanak a rá váró fiatalok. A teremből egy pisszenés sem hallatszott. A Csótány-ikrek tudták, itt az ideje, hogy meghúzzák magukat, így szinte mozdulatlanul ültek, még egymásra sem mertek nézni, hiszen ők is rájöttek, mekkorát hibáztak azzal, hogy a lehető legrosszabbul mutatkoztak be az iskolában. Stefi néni időnként lopva kipillantott rájuk, s amikor látta, lenyugodtak, tényleg elgondolkodtak, talán még meg is bánták tetteiket, szavaikat, kiment hozzájuk.
– Ma és holnap még biztosan itt tanultok nálunk a Bogársuliban, hiszen csak holnap délután lesz az igazgató úrnál a megbeszélés. Lesz módotok arra, hogy megpróbáljátok jóvátenni a történteket, és igyekezzetek beilleszkedni az iskola rendjébe, elvárásaiba, no meg a társaitok közé. Nagyon szeretném, ha megbecsülnétek magatokat, és nem kellene elköszönnünk anélkül, hogy igazán megismerhettünk volna benneteket! Viselkedjetek megfelelően, és tanuljatok! Biztosak vagyunk benne, hogy mint mindenkinek, nektek is van rengeteg értéketek, jó tulajdonságotok! Rendben, fiúk? – kérdezte szinte a szokott, kedves hangján.
– Jóhogy! – bólogatott igenlően az első.
– Megpróbáljuk! – vigyorgott a második megkönnyebbülten.
– Köszönjük szépen! – húzgálta meg testvérei karját a harmadik, hátha sikerül rábírnia őket is a köszönetre.
– Rendben! – bólintott Stefi néni. – Még van egy kis idő a második óráig. Menjetek, játsszatok ti is egy kicsit, hogy aztán nyugodt légkörben kezdődhessen el a tanulás!
***
Molnár Ágnes
