Csiporka és Bíborka a Korona-világban – 7. rész
Kertkaland
– Mintha pittyent volna a telefon! – fülelt a konyha felé Bíborka.
– A házik már megjöttek, biztosan nem a suli jelentkezett – vélte Csiporka.
– Na, melyikőtök a kíváncsibb? – kacagott fel Ibi a hűtőszekrény előtt, ahol a lefertőtlenített bevásárlást rendszerezgette, pakolgatta, hogy minden beférjen.
Ibi kérdésére egy jó darabig nem érkezett válasz, mert a két csendes pihenőző bogárka láthatóan, mélységes mélyre merült a könyvében.
– Na, jó…, majd én megnézem – sóhajtott Csiporka, majd feltápászkodott, de amikor szárnyra akart kapni, szomorúan érezte, hogy nem sikerült olyan könnyedén, mint korábban. – Óóóó… – mormogta –, biztosan híztam…! Persze, mert folyton itthon vagyunk ettől a koronától…!
– És nem csinálod rendesen a tesis feladatokat, meg belekortyolgatsz a nektáromba, ami persze édes… Neked meg leginkább zöldségeket szabadna enned… – közölte Bíborka kíméletlenül.
– Hát, – gondolkodott el Csiporka –, ebben sajnos igazad van – hajtotta le a fejét, majd megrázta magát, s eldöntötte, azonnal aktívabb életmódba fog, így ellenvetés nélkül kiszaladt a konyhába a telefonhoz.
– Tévedtem – közölte –, mégis az iskolából üzentek! Azt írja Stefi néni, hogy az irodalmi pályázatot kiíró Ági néni üzeni, hogy küldjük be a verseinket, meg a meséket, mert még egy sem érkezett oda hozzá.
– És ti már elkészültetek? – kérdezte Ibi, miközben harsanósan beleharapott egy szép, friss, piros héjú retekbe.
– Nem sok híja van – mondta Csiporka. – Holnap befejezem, és elpostázom! – ígérte, de közben le sem vette a szemét az evő Ibiről. – Mi az a reccsenőgombóc a kezedben???
– Retek! Megkóstolod? – nyújtott egy szeletet Csiporkának.
– Egy picit csíp, de amúgy nagyon finom! – rágicsálta élvezettel a bogárka. – Szerinted, ilyet nekem is szabad enni bőven?
– Úgy gondolom, ebből annyit ehetsz, amennyi jól esik!
– És honnan szedted? – motyogta két rágás között Csiporka.
– A boltban vettem, de, ha szeretnéd, vethetünk itthon is belőle.
– De hogyan, ha nem nagyon lehet kimenni??? – kérdezte Csiporka kétségbe esetten.
– Van itthon üres cserép bőven, és virágföld is! No, meg magok is a kamrapolcon. Anya küldte őket levélben, a múlt héten. Kaptok egy-egy cserépnyi kertet az ablakotokba!
– Szeretnénk! – élénkültek fel az újdonságtól a bogárkák.
– Virágot is lehet? – kérdezte Bíborka. – Én sajnos nem tudnám elrágni a retket a szívókáimmal…
– Lehet, persze. Indulás a kamrába! Ott vannak kaspók is!
– Nem vagyok haspók! Ne csúfolódj! – görbült sírósra a bogárka szája.
– Nem a pocakodról beszéltem, kisbogaram, hanem arról a kerámiáról, amit a lyukas fenekű cserepek alá szoktak tenni, nehogy kifolyjon belőlük a víz a párkányra, onnan meg a falra.
– Bocsánat, hogy érzékenykedtem… – szabadkozott Csiporka. – Igazán tudhatnám, hogy eszedbe sem jut, hogy kifigurázz…
– Én ezt a rózsaszínt szeretném! – kérte Bíborka.
– Az a zöld virágos lehet az enyém? – vidult fel Csiporka.
– Leterítem nylonnal a konyhaasztalt. Ott fogtok dolgozni. Beöntök a cserepeitekbe egy adag virágföldet. Először ezekkel a kis kanalakkal össze kell törnötök a göröngyöket!
– Csak ilyen kevés föld kell a növényeknek? – ereszkedett bele a cserepébe Bíborka, és azonnal elkezdte szétkapálni, széttaposni a göböket.
– Nem, de ha teleöntöm, az aljáig már nem tudjátok végig porhanyóssá tenni a talajt, akkor pedig a gyenge kis magcsírák nem tudnak átbújni rajtuk.
A két bogárka szó nélkül dolgozott. Amikor Ibi látta, hogy az alsó réteg már megfelelő, teletöltötte a cserepeket, csak egy centinyit hagyott üresen.
– Jó nedves a föld, most nem kell belocsolnunk! Rajzoljatok keresztet a föld tetejébe a kanalatok végével! Pucoltam néhány gerezd fokhagymát. Először azt tesszük be a földbe.
– De hát én retket szeretnék termelni! – lepődött meg Csiporka.
– Én meg virágot! – jajdult a pillangó.
– Úgy lesz, ígérem! A fokhagyma elűzi a kártevőket a kiskertetekből, olyan jó büdös, hogy még ők sem szívesen mennek a közelébe! – kacagott fel Ibi. – A cserép közepébe, meg a kereszt végeihez jó alaposan dugjátok be a földbe!
– Jó nehéz! – ugrált rajta Csiporka!
– Nem bírom! – lihegett Bíborka. – Segítsetek!
– Máris – nyúlt oda Ibi, és egy mozdulattal be is tolta a kertvédőket a pille cserepébe. – És most, Csiporkám, a csereped szélétől körülbelül másfél centire rajzolj a kanaladdal egy jó egy centi mély kört, és abba szórd be úgy fél centiméterenként a magjaidat! Te meg, Bíborkám, a kereszt minden térfelének közepére áss egy-egy mélyebb lyukat! Jó lesz egy szép, kék, tölcséres virág? –keresgetett Ibi a magos dobozában.
– Jó bizony! Hogy hívják?
– Hajnalka a neve, mert mindig reggel nyitja ki a szirmait. Pont illik hozzád, mert mindig korán ébredsz! – mosolygott rá Ibi, majd a markába nyomta a négy magot.
Ismét nagy lett a csend, mert a munkára koncentráló bogárkák egy szót sem szóltak.
– Nem baj, hogy kilátszanak? – törte meg a pille a csendet?
– Dehogynem! A vájatból és a lyukból kiszedett földdel borítsátok be a magokat, majd alaposan nyomkodjátok le a földet fölöttük.
– Nem bírom már jobban! – ugrált lihegve Csiporka a már simára döngölt talajon.
– Nem is kell! Elkészültetek! Letörlöm a cserepekről, meg a kaspókról a földet, és már vihetjük is be a kerteiteket az ablakba!
– Komolyan azt mondod, hogy ilyen sárosan bemehetünk? – nézett végig magukon Bíborka.
– Hm…, lehet, hogy jobb ötlet lenne egy kiadós zuhanyozás! – nevette el magát Ibi, a két munkás kis sárgombóc láttán.
A bogárkák még soha ilyen hamar nem készültek el. Mire Ibi mindent elpakolt, letörölt, ott álltak a cserepük mellett, illatosra fürödve.
– Indulhatunk! – jelentette ki Bíborka, majd ásított egy hatalmasat.
– Gyertek a vállamra! Úgy látom, igencsak elfáradtatok a földművelésben! – mosolygott elégedetten.
– Gyönyörű – mondta Csiporka a párkányra tett kiskertje láttán. – Sosem láttam szebbet – pislogott Bíborka, majd, mire Ibi megigazította a cserepeket, mindketten elszenderedtek a vállán.
***
Molnár Ágnes
