Korona–mese 9. – Bobo, az onlájnság ellógója
Csiporka és Bíborka megmenti Bobót a bukástól
– Itt vagyok! – huppant le Bobo a Virág család ablakpárkányára, s csak azután vette észre, hogy zárva van, így csakis a főbejárat felől tud bemenni. Mielőtt odapattogott volna, megakadt a szeme az ablakpárkányon álló két, növényekkel teli cserépen.
– Tudhattam volna, hogy átvernek a tesóim!… Nem lett volna szabad elengednem magam… Csiporkáéknak még a kertezésre is volt idejük… Meg biztosan mindent megtanultak, megírtak, elolvastak… Szégyen, hogy mindig a legkönnyebb utat választom… – szidta a lustaságát maga elé motyogva, majd bekopogott a kékvirágos ajtón.
– Nyitvaaaa! Gyere beeee! – kiáltott ki Csiporka, majd kiszaladt a bolhafi elé, s bevezette a nappaliba, ahol a számítógépük állt.
– Sziasztok! – állt meg Bobo bő másfél méterre a bogárkák előtt. – Nagyon szégyellem magam… Nem elég hogy ellógtam az onlájnságot, még goromba is voltam veletek, pedig mióta csak megismerkedtünk, mindig segítetek kérés nélkül is, ha bajba kerülök…
– Baj az nincs, ha a tanító néniék megengedik, hogy a határidők lejárta után pótold a tanulnivalókat… – mosolyodott el Csiporka.
– De azért jobb lett volna, ha végig használod az agyadat! – szólt közbe Bíborka, aki nem könnyen bocsátotta meg az ok nélküli durvaságot.
– Üljünk neki a munkának! – javasolta Csiporka, hogy feloldja a hirtelen támadt feszültséget.
– Akkor a maszkokat fel! – vezényelte Bíborka. – A gépnél közelebb kell ülnünk egymáshoz, hogy rendesen rálássunk a monitorra!
– Mondd, Bobo! Melyik volt a legutolsó tanulnivaló, amivel még foglalkoztál? – kérdezte Csiporka.
– Fogalmam sincs… – vallotta be a barátjuk szomorúan, majd egy szempillantás alatt kiborította a szőnyegre az iskolatáskáját, hogy a rakosgatással se veszítsen a közös időből.
– Nézzük meg! – nyelt egy nagyot Csiporka, döbbenten a férfias megoldástól.
Bíborka hozott a gardróbból három pár frissen mosott, fertőtlenített kesztyűt, aztán nekiálltak a füzetekben, könyvekben való keresgélésnek.
– Jaj! Te el sem kezdted megtanulni a nagybetűket! – sopánkodott Bíborka, és azonnal elkezdte előírni az írásfüzetbe Bobónak először a kis írott betűt – hogy tudja, melyik, melyik párja –, majd a nagy írottat. Ahogy a tanító nénitől látta, megjelölte a kezdőpontot, és nyilakkal jelezte a haladási irányt.
– A számok bontásában is megálltál a nyolcnál, és a nyitott mondatok is érintetlenek… – állapította meg Csiporka. – És sehol az egészséges életmód, a napirend, a tisztálkodás, a táplálkozás – lapozgatott a környezet könyvben.
– És biztosan nem tanultad meg a dalokat, és a hangszerekkel sem foglalkoztál, meg a ritmusokkal, a kottákkal sem… – sorolta Bíborka, az előírásból fel sem nézve. – És nem hinném, hogy elkészítetted a tavaszi képeket, a ruhaterveket, és a kiadott tárgyakat rajzból, meg technikából…
–Háááát, nem…. – borult el egyre jobban Bobo arca, sőt nem is olvastam, és egy mesét, vagy verset sem tanultam meg…
– Csináljunk munkatervet! – vágott közbe Csiporka, mert érezte, egyre nagyobb a súly Bobo vállán… – A legfontosabb az írás, olvasás, és a matek, no meg a környi. Ha elfáradunk ezekben, akkor pihenésként jöhet a többi. Azt javaslom, mindig ebéd után gyere hozzánk, és este, meg délelőtt gyakorold be a nálunk tanultakat. Akkor egy hét alatt elkészülhetünk a leglényegesebbekkel.
– És megkérdezted már, hogy az iskolában elfogadják-e tőled a lejárt határidejű házikat? – kérdezte Bíborka.
– Hűűűű, az cikis lesz… – sóhajtott Bobo.
– Tárcsázz! – adta a bolhagyerek kezébe Bíborka a mobilt, de, hogy ne gondolhassa meg magát, már meg is nyomta Stefi néni hívószámát.
– Nagyon udvarias legyél! – súgta Csiporka.
– Tessék! Itt Légy Stefánia.
– Kezét csókolom, Stefi néni! Bobo vagyok.
– Hetek óta keresünk! – csattant fel Stefi néni hangja. – Akármit tettünk, semmire nem reagáltál, te gyerek!!
– Ne tessék haragudni!… Azt szeretném kérdezni, kapok-e lehetőséget a pótlásra.
– Hogy tudnád egyedül megtanulni azt a két hónapnyi lemaradást???!!! – döbbent meg Stefi néni.
– Csiporka és Bíborka segítenek. Most is itt vagyok náluk…
– Az más! Sajnos, már csak osztályozó vizsgával érvényesítheted az évedet, mert a tanévből hátra levő három nap biztosan kevés lesz – mondta Stefi néni –, de semmi baj! Ha ilyen segítségeid vannak, menni fog! – enyhült meg végre a tanító néni hangja. – Holnap megbeszélem Kockás Alfréd igazgató úrral, hogy a jövő héten melyik nap lehetnek a vizsgáid. Jó lesz így?
– Köszönöm szépen! Nagyon jó lesz! Kezét csókolom! – hálálkodott a bolhagyerek, majd szó nélkül megfogta a grafit ceruzáját, és leült Bíborka mellé, s várta a magyarázatot.
***
Molnár Ágnes
