Korona–mese 9. – Bobo, az onlájnság ellógója

Csiporka és Bíborka megmenti Bobót a bukástól 

– Itt vagyok! – huppant le Bobo a Virág család ablakpárkányára, s csak azután vette észre, hogy zárva van, így csakis a főbejárat felől tud bemenni. Mielőtt odapattogott volna, megakadt a szeme az ablakpárkányon álló két, növényekkel teli cserépen.

– Tudhattam volna, hogy átvernek a tesóim!… Nem lett volna szabad elengednem magam… Csiporkáéknak még a kertezésre is volt idejük… Meg biztosan mindent megtanultak, megírtak, elolvastak… Szégyen, hogy mindig a legkönnyebb utat választom… – szidta a lustaságát maga elé motyogva, majd bekopogott a kékvirágos ajtón.

– Nyitvaaaa! Gyere beeee! – kiáltott ki Csiporka, majd kiszaladt a bolhafi elé, s bevezette a nappaliba, ahol a számítógépük állt.

– Sziasztok! – állt meg Bobo bő másfél méterre a bogárkák előtt. – Nagyon szégyellem magam… Nem elég hogy ellógtam az onlájnságot, még goromba is voltam veletek, pedig mióta csak megismerkedtünk, mindig segítetek kérés nélkül is, ha bajba kerülök…

– Baj az nincs, ha a tanító néniék megengedik, hogy a határidők lejárta után pótold a tanulnivalókat… – mosolyodott el Csiporka.

– De azért jobb lett volna, ha végig használod az agyadat! – szólt közbe Bíborka, aki nem könnyen bocsátotta meg az ok nélküli durvaságot.

– Üljünk neki a munkának! – javasolta Csiporka, hogy feloldja a hirtelen támadt feszültséget.

– Akkor a maszkokat fel! – vezényelte Bíborka. – A gépnél közelebb kell ülnünk egymáshoz, hogy rendesen rálássunk a monitorra!

– Mondd, Bobo! Melyik volt a legutolsó tanulnivaló, amivel még foglalkoztál? – kérdezte Csiporka.

– Fogalmam sincs… – vallotta be a barátjuk szomorúan, majd egy szempillantás alatt kiborította a szőnyegre az iskolatáskáját, hogy a rakosgatással se veszítsen a közös időből.

– Nézzük meg! – nyelt egy nagyot Csiporka, döbbenten a férfias megoldástól.

Bíborka hozott a gardróbból három pár frissen mosott, fertőtlenített kesztyűt, aztán nekiálltak a füzetekben, könyvekben való keresgélésnek.

– Jaj! Te el sem kezdted megtanulni a nagybetűket! – sopánkodott Bíborka, és azonnal elkezdte előírni az írásfüzetbe Bobónak először a kis írott betűt – hogy tudja, melyik, melyik párja –, majd a nagy írottat. Ahogy a tanító nénitől látta, megjelölte a kezdőpontot, és nyilakkal jelezte a haladási irányt.

– A számok bontásában is megálltál a nyolcnál, és a nyitott mondatok is érintetlenek… – állapította meg Csiporka. – És sehol az egészséges életmód, a napirend, a tisztálkodás, a táplálkozás – lapozgatott a környezet könyvben.

– És biztosan nem tanultad meg a dalokat, és a hangszerekkel sem foglalkoztál, meg a ritmusokkal, a kottákkal sem… – sorolta Bíborka, az előírásból fel sem nézve. – És nem hinném, hogy elkészítetted a tavaszi képeket, a ruhaterveket, és a kiadott tárgyakat rajzból, meg technikából…

–Háááát, nem…. – borult el egyre jobban Bobo arca, sőt nem is olvastam, és egy mesét, vagy verset sem tanultam meg…

– Csináljunk munkatervet! – vágott közbe Csiporka, mert érezte, egyre nagyobb a súly Bobo vállán… – A legfontosabb az írás, olvasás, és a matek, no meg a környi. Ha elfáradunk ezekben, akkor pihenésként jöhet a többi. Azt javaslom, mindig ebéd után gyere hozzánk, és este, meg délelőtt gyakorold be a nálunk tanultakat. Akkor egy hét alatt elkészülhetünk a leglényegesebbekkel.

– És megkérdezted már, hogy az iskolában elfogadják-e tőled a lejárt határidejű házikat? – kérdezte Bíborka.

– Hűűűű, az cikis lesz… – sóhajtott Bobo.

– Tárcsázz! – adta a bolhagyerek kezébe Bíborka a mobilt, de, hogy ne gondolhassa meg magát, már meg is nyomta Stefi néni hívószámát.

– Nagyon udvarias legyél! – súgta Csiporka.

– Tessék! Itt Légy Stefánia.

– Kezét csókolom, Stefi néni! Bobo vagyok.

– Hetek óta keresünk! – csattant fel Stefi néni hangja. – Akármit tettünk, semmire nem reagáltál, te gyerek!!

– Ne tessék haragudni!… Azt szeretném kérdezni, kapok-e lehetőséget a pótlásra.

– Hogy tudnád egyedül megtanulni azt a két hónapnyi lemaradást???!!! – döbbent meg Stefi néni.

– Csiporka és Bíborka segítenek. Most is itt vagyok náluk…

– Az más! Sajnos, már csak osztályozó vizsgával érvényesítheted az évedet, mert a tanévből hátra levő három nap biztosan kevés lesz – mondta Stefi néni –, de semmi baj! Ha ilyen segítségeid vannak, menni fog! – enyhült meg végre a tanító néni hangja. – Holnap megbeszélem Kockás Alfréd igazgató úrral, hogy a jövő héten melyik nap lehetnek a vizsgáid. Jó lesz így?

– Köszönöm szépen! Nagyon jó lesz! Kezét csókolom! – hálálkodott a bolhagyerek, majd szó nélkül megfogta a grafit ceruzáját, és leült Bíborka mellé, s várta a magyarázatot.

***

Szerző: 2020. 06. 09.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló