A nyaralás hajnala

Csiporka és Bíborka Türkizországba indul

A nyaralás hajnalán Ibi szeme hajnali öt órakor, ébresztés nélkül kipattant.  Bekapott egy kis vajas kenyeret, lezuhanyozott, felöltözött, meglocsolta alaposan a cserepes virágokat, majd utoljára szétnézett a lakásban, hogy semmi lényegeset ne felejtsen otthon.

– Indulhatunk! – suttogta maga elé, széles mosollyal az arcán, majd felnyalábolta a nagy párnát, amire a két bogárkának ágyazott, s óvatosan lelépkedett a lépcsőn. Fél kézzel kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, s betette a kis alvókat a hátsó ülésre. Aggódva figyelte őket egy ideig, de egyikük sem mozdult. – Ügyes voltál! – dicsérte meg magát, majd visszaszaladt, bezárta a bejárati ajtót, a garázst, s a kulcsokat a táskájába dobta, a kis zippzáros rekeszbe. Még egyszer hátra nézett, aztán behúzta maga mellett az ajtót, és indított. Minden kátyút kikerült, óvatosan vette a kanyarokat, s titkon abban reménykedett, hogy az autó duruzsolása, ringása még mélyebb álomba ringatja a bogárkáit.

Közvetlenül az állatkert kapuja előtt parkolt le, mivel az teljesen üres volt ezen a reggeli órán. Belesett a sétány felé.

– Ó, már jön is Stefi néni! – örvendezett. Kipattant az autóból, de a motort nem állította le, sőt az ajtót sem zárta be kattanásig maga után. Beszaladt az úszócuccokat cipelő tanító néni elé, és kivette a kezéből a szatyrot.

– Jó reggelt, Stefike! Köszönöm a segítségét! – hálálkodott.

– Jó reggelt, Ibike! Nagyon szívesen! A lányok? – nézett körbe keresőn.

– Még alszanak az autóban. Megyünk anyáért, onnan pedig egyenesen a Balatonra! – sorolta csillogó szemmel.

– Ó, hát az édesanyja is magukkal megy! Ez igazán dicséretes! Kevesek törődnek ennyire az idősebb családtagokkal… – komorodott el egy pillanatra Stefi néni szeme.

– Nem volt könnyű rászedni, hiszen este fél kilenc felé hívtam fel. Nem szereti már annyira a váratlan helyzeteket, de végül beadta a derekát. Persze a fő csalétek nem én voltam, hanem a lányok! – mosolygott Ibi.

Időközben az autóhoz értek. Ibi óvatosan bepakolta a hátsó ülés elé a bogárkák strandcuccát, Stefi néni meg közben belesett az ablakon a kis alvókra.

– Lesz öröm, ha rájönnek, merre tartanak! Igazán szerencsések, hogy éppen önnel sikerült összetalálkozniuk! – simogatta meg puha légyszárnyaival Ibi arcát Stefi néni.

– Szerintem mi vagyunk velük a szerencsésebbek! Életemben nem voltam ilyen örökvidám, mint amióta velem élnek! – vallotta be Ibi, majd lassan, csendesen beült az autóba.

– Érezzék jól magukat! Viszontlátásra! – intett Stefi néni, majd felröppenve a városi uszoda felé vette az irányt.

– Köszönjük! – súgta utána Ibi, majd sebességbe tette az autót, s elindultak Márti mamáért.

Nagyon gyorsan tudtak haladni az autópályán, mert hajnalban még elég gyér volt a forgalom. A falu felé kanyarodó mellékút meg éppenséggel kihalt volt, csak néhány munkába induló suhant el mellettük. A szokottnál sokkal hamarabb odaértek a falu határához, onnan pedig csak egy szempillantás volt Márti mama otthona.

– Anya! Nem is gondoltam, hogy már a ház előtt állva vársz! – pattant ki az autóból Ibi olyan gyorsan és csendesen, ahogy csak tudott, s körbeölelte az édesanyját.

– Olyan boldog vagyok, Ibikém! – puszilta meg Márti mama a lányát szeretettel, de a fél szeme a bogárkákat kereste.

– Alszanak még a hátsó ülésen! – suttogta Ibi. – Beteszem a csomagodat, és indulhatunk!

– Bár apád is velünk jöhetne! – nézett vissza Márti mama a nagy házra, meg a kapura felkapaszkodó, szomorú szemű kutyusra. – Aztán vigyázz mindenre! – intette, majd beült Ibi mellé, s a motor halkan felduruzsolt.

***

Szerző: 2020. 02. 18.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló