Ibi, a nagy titoktervező, szervező

Csiporka és Bíborka meglepetéseinek sorozata folytatódik

 

– Jó kis nap volt! – örvendezett magában Ibi, miközben egyedül megvacsorázott, hiszen a két bogárka az osztálybulis napon úgy elfáradt a sok élménytől, játéktól, meglepetéstől, hogy evés és a szokásos esti beszélgetés nélkül elaludtak.

Elpakolt, elmosogatott, majd felkattintotta a számítógép melletti kislámpát, s bekapcsolta a gépet. Az öreg masina kissé lassan, de betöltött, s Ibi azonnal beírta a google keresőbe: Balaton, szálláshelyek.

– Valami olyan kéne, ami közvetlenül a parton van, hogy érezhessük a víz illatát, gyönyörködhessünk az ezer színében! És a hajók! Azok a kedvenceim! Ha már megyünk, nemcsak egy picit akarom látni őket! És akkor anyának sem kell sokat gyalogolnia! – folytatta a gondolatmenetet, majd egy mozdulattal módosította a keresést: Balaton, vízparti szálláshelyek.

– Te jó ég!!! Ennyi van!! Ennek sosem jutok a végére! – sopánkodott. – Az lesz a legjobb, ha tovább szűkítek! Lássuk csak a Balaton térképet! Ez azzz! Siófok! A nagy kedvencem! Na, kezdjük azzal, s ismét átírta a kereső szövegét: Siófok, vízparti szállások. – Hooooohóóóóóóóó! – látott meg egy különlegesnek tetsző hirdetést. – Ennek a Hotel Mólónak meg egyenesen a kikötőben kell lennie! Ésss… van szabad, kétágyas szobájuk holnaptól!!! – ugrott fel örömében. – És hozzá saját strand, erkély, napi kétszeri étkezés… Minek is többször ilyen melegben?! És van parkoló! Lássuk csak! Azért napidíjat kell ugyan fizetni, de van hol megállni legalább, nem a város túlfeléről kell odacipekednünk! És még a szomszédban wellness és szauna is van, szabad átjárással…, meg a vitorlás kikötő, és az ahhoz tartozó móló! Óóóóó!!! Gyermekkoromban mindig oda szerettem volna átjutni! – mondta maga elé. – Emlékszem, apa állandóan csitított, hogy jó ott nekünk, a piros villogós felén, az embertömegben, de én mégis a vitorlások felőlibe vágytam… Na, akkor lássuk csak még egyszer! Csak kétágyas van… De minek kellene nekünk több?! Csiporka, meg Bíborka elalszik velem, anya meg kap egy saját ágyat. De vajon eljön velünk??? – ugrott fel, s az órára sem nézve azonnal tárcsázni kezdte Márti mama számát.

– Brrrrrr!!!!! Brrrrr!!!!! Brrrrr!!!!

– Ki lehet az??? Éjszaka engem senki nem szokott hívogatni… Csak nincs valami baj Ibivel, vagy a gyerekekkel?! – ugrott fel, ijedtében minden fájdalmáról megfeledkezve a tévé előtti fotelból. Elbicegett a telefonig, közben fájó derekára szorította a bal kezét.

– Tessék! Itt Virágné!

– Szia, anya!

– Ibikém! Csak nincs valami baj??? – de végig sem tudta mondani aggodalmait, mert Ibi közbevágott.

– Nincs bizony! Tegnapelőtt vizsgáztak a lányok, kitűnőre, és kaptak két hét rendkívüli szünetet! – harsogta a telefonba büszkeségében! – De lökött vagyok! Még felébresztem őket! – csendesedett le egyből, majd körbehallgatott, nem verte-e fel a bogárkákat óvatlan örömében, s csak azután folytatta:

– Ugye eljössz velünk a meglepi Balatonozásra??? Találtam egy szuper, vízparti szállást! Nem kell gyalogolnod, csak maximum a szobától a vízig! És van szauna, meg napozóágyak, meg saját strand is! Ja, meg napi kétszeri kaja! És annyit gyönyörködhetünk a vízben, amennyit csak akarunk! – sorolta, sorolta megállíthatatlanul a legerősebbnek tűnő érveket. – És…, jaaa! A kikötőben fogunk lakni! Ugye, eljössz velünk?!

A telefon túlfelén csend volt.

– Naaaa, anyaaaaa!

– De Ibikém! Mi lesz a jószágokkal? És nincs se fürdőruhám, se strandpapucsom, se elegáns köntösöm…

– Van nekem mindenből dupla! – vágta el az ellenkezés fonalát Ibi. – Olyan régen nem tudtunk elutazni hozzád!  Most végre együtt lehetnénk, és nemcsak egy-két napot! Vagy már elfelejtetted, milyen különleges élmény az én apróságaim társaságában időzni? – mondta ki a legutolsó érvet, ami hirtelen eszébe jutott.

– Az már igaz, fiam! Na, legyen! – adta be a derekát Márti mama. – És mikor mennénk?

– Holnap reggel! – vágta rá Ibi örömittasan.

– Elment az eszed? Hogy jutok én reggelre hozzátok?! Éjszaka van!!! Már busz sem megy!

– Hogy, hogy…! Hát hajnalban érted megyek autóval! Együtt bepakolunk, és már indulhatunk is!

– De hát mikor szóljak a Lajosnak, hogy etesse az állatokat?

– Mikor? Hát most! Hívd fel telefonon! Nem olyan koránfekvő az! Minden este nézi a Mi kis falunkat! – kacagott fel Ibi. – Legfeljebb egy percet, ha elszalaszt belőle, ha veled beszél!

– Jól van, jányom, hívom! De aztán vigyázz nekem az úton, nehogy baja essen annak a két kicsinek!

– Anyaaaa! Én már nem is számítok?! – berzenkedett nevetgélve Ibi.

– Dehogynem! Hogy kérdezhetsz ilyet?! Csak most eszembe juttattad, milyen vidám napjaim voltak velük az őszön. Még a lábam sem fájt, annyit nevettünk!

– Rendben, Anyuci! Akkor most telefon, és fekvés! Reggel korán itt vagyunk érted!

– Szervusz, Ibikém! – csuklott el Márti mama hangja. – Olyan boldog vagyok, tán aludni sem fogok tudni!

***

Szerző: 2020. 02. 04.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló