Csiporka és Bíborka – Újra az iskolában – 3. rész

A liláspiros csücskös nyomozás

– Melyik bokor alá is tettem a táskámat? – morfondírozott Csiporka az állatkerti sétányon végigrohanva izgalmában, mert nagyon aggódott, hogy örökre elvész az iskolai felszerelése.

– Bíborka! – kiáltott az előtte futó pillangónak. – Te még emlékszel, hová dugtuk a cuccaimat?

– Persze! Előre repülök, s őrzöm, míg odaérsz!

A bejárattól jobbra, az első bokor alatt azonban nem volt semmi… Döbbenten álltak… Azt viszont felfedezték, hogy egy darabon, a bokor aljában lenyomódtak a táska súlyától a fűszálak.

– Itt kellett lennie… – mutatta Csiporka kétségbeesetten. – Most mi lesz???!!!

– Jaj, mit fog szólni Ibi?! – sopánkodott első rémületében Bíborka is.

– Ezer, hogy nem fogja megengedni, hogy egyedül járjunk iskolába…– sóhajtotta keservesen Csiporka, aki azt is átgondolta, mennyi rengeteg pénzbe került az a sok könyv, füzet, írószer, és minden egyéb, ami még a táskában volt. – És akkor megint nem tudja kinyitni a virágboltot kora reggel, és délután is hamar be kell zárnia…

Aztán nyelt egy nagyot, s megpróbálta összeszedni a gondolatait.

– Nézzünk körül a lenyomott fűszálak környékén! – indítványozta. – Hátha találunk valami nyomot!

Az izgatottságból új erőt merített, és felrepült egy kicsivel a fű fölé, hogy jobban rálásson a földfelszínre.

– Semmi! – jelentette ki Bíborka néni röpködés, és szemlélődés után.

– Nézd csak! Ott egy fél szelet retek! Csakis a tízórais dobozomból lehet, mert nem hiszem, hogy az állatkertben szeletelt retkek teremnének!

– Hooool? – meresztgette a szemét Bíborka.

– Ott, ni! Az a liláspiros csücsök a bokron túl! Még az illatát is érzem! – bizonygatta a bogárka. – Nem ellopták, csak arrébb vonszolták a táskámat! Ott abban a sávban végig lenyomódott a fű! Látod?

– És ott egy ceruzavég, meg egy könyv is! – váltott suttogásra Bíborka. – Nem kellettek a cuccaid, úgy látom, csak az ennivalód!

– Repüljünk fel ismét, és nézzük, kik dézsmálták meg a retkeidet! – indítványozta Bíborka.

Egy darabig repkedtek, repkedtek ketté válva, majd Bíborka visszaszállt Csiporkához, mert semmilyen újabb nyomot nem fedezett fel.

– Dehogy semmi! – suttogta Csiporka. – Még a csámcsogást is hallom! Hát még a beszédüket! Halkan rezegtesd a szárnyaidat, hogy idő előtt ne fedezzenek fel bennünket!

És valóban, a bokros rész után, a fák alatti magas fű környékéről mozgás, és beszéd zaja verte fel a csendet.

– Jó kis potya kaja! – rikkantott fel egy hang.

– Csendesebben! – súgta egy másik.

– Észrevehetnek! – tódította a harmadik.

– Együnk meg mindent – javasolta az első –, aztán futás a suliba! A zabán kívül minden csupa vacakság! Jól jártunk, hogy valaki ilyen jó kis ennikét hagyott nekünk a bokor alatt! – vigyorgott teli szájjal, majd egy utolsó reccsenőset harapott a retekbe.

– Kik vagytok, és miért loptátok el az iskolatáskámat?  – csapott le rájuk a levegőből igen erélyesen Csiporka.

– Na, ne dumálj már! Nem loptunk mi semmit! Oda volt lökve az egész a bokor alá! Csak megnéztük, van-e benne valami ehető, mert anyámék annyira zavartak minket hajnalban a suliba, hogy rendesen reggelizni sem lehetett…!

– Kik vagytok egyáltalán? Ilyeneket, mint ti, még sosem láttam az egyik állatkerti suliban sem! – közölte Bíborka, aki életében először nem megijedt a flegma durvaságtól, hanem erőre kapott tőle.

– A híres Csótány-ikrek vagyunk! – büszkélkedett a legmagasabb, vöröses, nagy csápú, hosszúkás testű jószág.

– És miért jöttetek épp ide? – kérdezte megnyugodva Csiporka, hiszen addigra már felmérte, hogy minden holmija megvan, csak az ennivalója fogyott el.

– Nem érted, hogy mától ide járunk suliba, te oktondi! – ordította az első.

– Már hatszor elmondta! – vigyorgott gúnyosan a második.

– Micsoda értetlenek vagytok! – röhögött a harmadik. – Anyámék azt mondták, hogy beíratnak, mert itt híressé lehet válni, mert valami Csikorkáék – akiket a tévében láttak –, azok lettek.

– Ja, meg gazdagok is leszünk, mert itt az okosaknak fizetnek is! – feszítette meg a mellkasát az első büszkeségében.

– Bíborka! Repülj el, kérlek, Stefi néniért!  Kérd meg, azonnal repüljön ide, mert segítségre van szükségünk!

– De bántani fognak! – rémült meg Bíborka.

– Nem tudnak, mert felrepülök, és mobillal videózom őket, hogy ellógni se tudjanak! – kapta elő apró okostelefonját Csiporka. – Indulj gyorsan!

***

Szerző: 2020. 09. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló