Csiporka és Bíborka – Újra az iskolában – 3. rész
A liláspiros csücskös nyomozás
– Melyik bokor alá is tettem a táskámat? – morfondírozott Csiporka az állatkerti sétányon végigrohanva izgalmában, mert nagyon aggódott, hogy örökre elvész az iskolai felszerelése.
– Bíborka! – kiáltott az előtte futó pillangónak. – Te még emlékszel, hová dugtuk a cuccaimat?
– Persze! Előre repülök, s őrzöm, míg odaérsz!
A bejárattól jobbra, az első bokor alatt azonban nem volt semmi… Döbbenten álltak… Azt viszont felfedezték, hogy egy darabon, a bokor aljában lenyomódtak a táska súlyától a fűszálak.
– Itt kellett lennie… – mutatta Csiporka kétségbeesetten. – Most mi lesz???!!!
– Jaj, mit fog szólni Ibi?! – sopánkodott első rémületében Bíborka is.
– Ezer, hogy nem fogja megengedni, hogy egyedül járjunk iskolába…– sóhajtotta keservesen Csiporka, aki azt is átgondolta, mennyi rengeteg pénzbe került az a sok könyv, füzet, írószer, és minden egyéb, ami még a táskában volt. – És akkor megint nem tudja kinyitni a virágboltot kora reggel, és délután is hamar be kell zárnia…
Aztán nyelt egy nagyot, s megpróbálta összeszedni a gondolatait.
– Nézzünk körül a lenyomott fűszálak környékén! – indítványozta. – Hátha találunk valami nyomot!
Az izgatottságból új erőt merített, és felrepült egy kicsivel a fű fölé, hogy jobban rálásson a földfelszínre.
– Semmi! – jelentette ki Bíborka néni röpködés, és szemlélődés után.
– Nézd csak! Ott egy fél szelet retek! Csakis a tízórais dobozomból lehet, mert nem hiszem, hogy az állatkertben szeletelt retkek teremnének!
– Hooool? – meresztgette a szemét Bíborka.
– Ott, ni! Az a liláspiros csücsök a bokron túl! Még az illatát is érzem! – bizonygatta a bogárka. – Nem ellopták, csak arrébb vonszolták a táskámat! Ott abban a sávban végig lenyomódott a fű! Látod?
– És ott egy ceruzavég, meg egy könyv is! – váltott suttogásra Bíborka. – Nem kellettek a cuccaid, úgy látom, csak az ennivalód!
– Repüljünk fel ismét, és nézzük, kik dézsmálták meg a retkeidet! – indítványozta Bíborka.
Egy darabig repkedtek, repkedtek ketté válva, majd Bíborka visszaszállt Csiporkához, mert semmilyen újabb nyomot nem fedezett fel.
– Dehogy semmi! – suttogta Csiporka. – Még a csámcsogást is hallom! Hát még a beszédüket! Halkan rezegtesd a szárnyaidat, hogy idő előtt ne fedezzenek fel bennünket!
És valóban, a bokros rész után, a fák alatti magas fű környékéről mozgás, és beszéd zaja verte fel a csendet.
– Jó kis potya kaja! – rikkantott fel egy hang.
– Csendesebben! – súgta egy másik.
– Észrevehetnek! – tódította a harmadik.
– Együnk meg mindent – javasolta az első –, aztán futás a suliba! A zabán kívül minden csupa vacakság! Jól jártunk, hogy valaki ilyen jó kis ennikét hagyott nekünk a bokor alatt! – vigyorgott teli szájjal, majd egy utolsó reccsenőset harapott a retekbe.
– Kik vagytok, és miért loptátok el az iskolatáskámat? – csapott le rájuk a levegőből igen erélyesen Csiporka.
– Na, ne dumálj már! Nem loptunk mi semmit! Oda volt lökve az egész a bokor alá! Csak megnéztük, van-e benne valami ehető, mert anyámék annyira zavartak minket hajnalban a suliba, hogy rendesen reggelizni sem lehetett…!
– Kik vagytok egyáltalán? Ilyeneket, mint ti, még sosem láttam az egyik állatkerti suliban sem! – közölte Bíborka, aki életében először nem megijedt a flegma durvaságtól, hanem erőre kapott tőle.
– A híres Csótány-ikrek vagyunk! – büszkélkedett a legmagasabb, vöröses, nagy csápú, hosszúkás testű jószág.
– És miért jöttetek épp ide? – kérdezte megnyugodva Csiporka, hiszen addigra már felmérte, hogy minden holmija megvan, csak az ennivalója fogyott el.
– Nem érted, hogy mától ide járunk suliba, te oktondi! – ordította az első.
– Már hatszor elmondta! – vigyorgott gúnyosan a második.
– Micsoda értetlenek vagytok! – röhögött a harmadik. – Anyámék azt mondták, hogy beíratnak, mert itt híressé lehet válni, mert valami Csikorkáék – akiket a tévében láttak –, azok lettek.
– Ja, meg gazdagok is leszünk, mert itt az okosaknak fizetnek is! – feszítette meg a mellkasát az első büszkeségében.
– Bíborka! Repülj el, kérlek, Stefi néniért! Kérd meg, azonnal repüljön ide, mert segítségre van szükségünk!
– De bántani fognak! – rémült meg Bíborka.
– Nem tudnak, mert felrepülök, és mobillal videózom őket, hogy ellógni se tudjanak! – kapta elő apró okostelefonját Csiporka. – Indulj gyorsan!
***
Molnár Ágnes
