Csiporka és Bíborka – Újra az iskolában – 1. rész

Csiporka, Bíborka és az önállóság

– Te Ibi! – dugta Csiporka az orrát az első iskolanap reggelén az ablakhoz. – A nagyok mind egyedül mennek iskolába! Látom, hogy ott a hátukon a hátizsák, és nem is kíséri őket senki! – jelentette ki, szemét barátnőjére szegezve.

– Ez igaz –mondta Ibi, miközben belekészítette a bogárkák tízóraiját az ételes dobozaikba, s a kulacsukba. – De itt a közelben három iskola is van. Nem is! Négy! És van, akinek még úton sem kell átmennie! De a ti Bogársulitok azért nagyon nem a szomszédban van ám!

– De biztosan ki tudnánk találni, hogyan járhatnánk egyedül, vagyis kettesben iskolába, hogy  te is időben ki tudd nyitni a virágboltodat, mint régen – javasolta Bíborka, aki persze egyedül a világ minden kincséért sem indult volna sehová, de Csiporka mellett mindig biztonságban érezte magát.

– Hát, ami igaz, az igaz – ült le közéjük Ibi, miután az ajtóhoz készítette a tele töltött táskáikat –, sok vevőm másik virágost keresett magának, mióta később nyitok, korábban zárok… – sóhajtotta.

– Akkor itt az ideje, hogy ne hátráltassunk a munkádban! Már igazán elég nagyok vagyunk az önállósághoz! Jól olvasunk, így megértjük a feliratokat, és boldogulunk a mobillal is, így tudunk szólni, ha valami gond van.

– Rendben! Ma reggel mindenképp együtt megyünk autóval, mert már nincs is idő másra, és délután is értetek megyek délután négy órára, ahogy az iskola kiadta az időpontot. Persze, csak a főbejárat előtt tudlak kitenni, és várni benneteket, mert írt a tanító néni, hogy csakis a tanulók léphetnek be az iskola területére. Suli után viszont mindenképp átgondoljuk, kitaláljuk, hogyan utazhattok biztonságosan, mégis önállóan. Jó lesz így?

– Persze! – csúszott le Csiporka a fotel karfáján, s máris szaladt az előszobába, s a hátára kapta a hátitáskáját.

– Mit kell ezen kitalálni? – ücsörgött tovább értetlenül Bíborka. – Van szárnyunk!!! Egyszerűen odarepülünk!

– Persze, az jó lehetne, de nekem ez még mindig nem megy valami jól… Csak rövid távokat tudok egyszerre haladni ezekkel az apró szárnyakkal, és teli táskával meg biztosan még kevesebbre jutnék…– válaszolt csüggedten Csiporka. – De most gyere, induljunk, nehogy már az első nap elkéssünk!

– Repülöööök! – libbent át a pille bíbor szárnyaival a lakáson egy szempillantás alatt, s felkapta a táskáját. Kis híján a földre zuhant, alig bírta megtartani az egyensúlyát. – Hűűűű! Megint igaza van Csiporkának… – gondolta. – Cipelve repülni még nekem is nehéz! – nézett végig karcsú testén.

– Beszállááás! – tárta ki Ibi a kocsi ajtaját, miután gondosan ellenőrizte, hogy jól bezárta-e a bejárati ajtót. – Látom, rátok fog férni egy kis testnevelés! Mintha elpuhultatok volna az utóbbi hónapokban! – jegyezte meg viccelődve, de azért mindkét bogárka hátáról azonnal levette a degeszre tömött zsákokat, s betette a hátsó ülésre.

Mivel időben indultak a beszélgetés ellenére is, az állatparki iskolához vezető, erdővel körülvett úton még alig volt forgalom, így nagyon hamar az óriásparkolóhoz értek.

– Kiszállááás! Táskákat fel! Vigyázzatok nagyon magatokra és egymásra is! Boldog új tanévet kívánok nektek! – simított végig a két bogárka fején, majd visszaszállt az autóba, és elhajtott, hogy ne láthassák, mennyire rosszul esett ott hagyni őket, és egyedül hazaindulni. – Hónapok óta mindig együtt voltunk… – gondolta –, s egy meglepett-zavart mozdulattal megtörölte könnybe lábadó, aggódó szemét.

***

Szerző: 2020. 09. 07.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló