Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
A tiglifütyő újjászületett
Ránevetett a XXI. századra, örült, hogy örömet szerezhetett Zsuzsika mama unokájának és dédunokáinak
Szaporátlan és babrás. Nem véletlen, hogy haló poraiból csak nagyon nehezen lehetett életre kelteni. Már-már feledésbe merült, de egyszer véletlenül belehasított az éterbe egy szó. Tiglifütyő. Annyira különleges a csengése, hogy jogosan érhetné a vád: halandzsa, kitaláció, ilyen nincs is. De van. Eleink egyik eledele. Szerencsére a minap szembe jött velem az emlékezet keskeny mezején. Odaköszönt, én visszabiccentettem neki. Aztán hirtelen belém hasított a felismerés. Hát ez meg kicsoda, micsoda? Még soha nem találkoztunk, nem is hallottam felőle. Egy eledel? Ráadásul ez nem is afféle főétel? Mit tudhatunk róla?
Reggelire készítette az Ecceri ember Ecceri asszonyának a nagymamája. Sem az anyja, sem az anyósa nem főzött tiglifütyőt, mert nem volt rá idő. A nagymama viszont ráért és meg is csinálta nem egyszer, nem kétszer. Mindig nagy sikere volt. Zsuzsika mama nagyon jó szakács volt, az akkori erős mezőnyben (hiszen hajdanán majd minden háziasszonynak mesterszakácsnak kellett lenni a szegény időkben, amikor a nincsenből kellett kirántani, kihabarni, kisütni, kifőzni valamit, ami laktatott és finom is volt) is jegyezve volt a tudománya. Előszeretettel rántott például krumplit, amire a vén Danilla (örökké éhes özvegyember volt szegény) mindig ácsingózott. Ha koldusok jöttek a faluba, mindig odairányította őket:
– Eriggyetek a nagy házhoz, ott halat esznek!
Na de térjünk vissza eredeti témánkhoz! Mi is kell a tiglifütyőhöz?
A hozzávalók minden háznál rendelkezésre álltak, egyedül a sót kellett boltban venni.
Búzaliszt. A lisztet maguk őrölték a község malmában a saját maguk által megtermelt búzából, melyet nem véletlenül hívtak annak idején életnek. Ha volt búza, akkor az maga volt az édes élet, akkor minden volt. Akkoriban még nem a térerőt, meg a wifit vadászták, hogy boldogok legyenek a lelki szegények.
Tojás. Ez sem a TESCO-ból került az asztalra, hanem paraszttyúkok pottyantották ki a hátsójukból hol szaporábban (a fénylő tavaszi napokon), hol kicsit spórolósabban (a komor és sötét késő őszi időszakban). A kokasok meg teli torokból kukorékolták, hogy a tyúkjaik mennyire serényen „dolgoznak”, kicsit el is túlozták a tojt mennyiséget, ezzel mintegy saját érdemeiket is kiemelve. Egyszer egy kis vörös kakas azt találta kukorékolni, hogy ő csak annak a statisztikának hisz, amit ő hamisít. Mondták ezt már mások is, a kijelentés egy alapvető tézis, hitelességét egyetlen baromfi sem kérdőjelezi meg.
Víz. Egy tojáshéjnyi kell három tojáshoz és körülbelül negyven deka liszthez. A víz akkoriban nem a falból jött, mint manapság, hanem a gémes kútból. Mondhatnám, hogy az élet vize, de nem akarok frázisokat puffogtatni. Egy csepp víz néha az életet jelenti a szomjazónak, ma meg lehúzzuk a vécén. Sírunk, hogy fogytán a vízkészletek, vizet prédikálunk.
Só. A bótbul csak ennyi kellett. Hozzál sót, meg petrót, esetleg ecetet. Egyszer egy fiút (Ecceri fiú is lehetett volna) az anyja ecetért küldött a boltba. A fiú ismételgette magában a boltba menet a „bótkerten”, hogy „zecetzecetzecet”. Aztán amikor belépett a boltba a boltos udvariasan rákiáltott:
– Mit akarsz?
– P-p-petrót!
Ez bizony megtörtént az Erdőháton!
Mi kell még a tiglifütyőhöz?
Túró. A túró a házi fazekakban (vagy inkább fazokokban)kelt életre. Az anyatej szülte a őt is, mint testvéreit: a tejfölt (téfelt), írót, savót, aludttejet, gulásztát, sajtot, tejszínt, vajat. A tej kimeríthetetlen forrása a régi és modern receptkönyveknek egyaránt. A túró úgy készült, hogy a tejet lassú tűzön meg kellett fűteni, hogy megkeményedjen. Aztán két napig állt a savóban, mielőtt kiszűrték. Szűrés után már csak meg kellett enni. Lehetőleg két pofára.
Tejföl (téfel). A tejfel akkoriban nem 12, meg 20 százalékos volt, mint mai modern világunkban, hanem száz, vagy inkább százegy százalékos. A tejfel tetőtől talpig tejfel volt, még csak véletlenül sem került bele idegen anyag. Az aludttej tetejét gondosan szedegették és csészében gyűjtötték. Még a macska is megnyalta utána a száját.
Aztán a liszt, tojás, só, víz, tejföl és túró egyszer csak összeállt tiglifütyővé. Ott mosolygott az asztalon a nagy tálban, majd a tányéron. Ránevetett a XXI. századra, örült, hogy örömet szerezhetett Zsuzsika mama unokájának és dédunokáinak. A tiglifütyő újjászületett.
Hasonló
Az a lapály valamikor igen ...
Pengefogú hódok, félszarvú ...
Az oroszi kis híd becsülett...
Hol bót, hol nem vót
Sétálok tovább, a Nap éppen...
Rudit húsz éve, Öcsit ma te...
El nem olvasott könyv, el n...
Bárányfelhős ég alatt terel...
Két családfenntartó harcolt...
A jószág volt az aranya a n...
Faragjuk a magunk képzeletb...
Füstkarikák emlékezetem füs...
Szedd bele a kasitába a csű...
Rákóczi tölgyfája, Napóleon...
Csicsó és nyullángás
A libanyáj szépen végigtipe...
Szilvás étel
Hőhullámon hajózunk
Kiesett egy kis fióka a fés...
Hogyan szabdaljunk ész és t...
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése