Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Csordasirató
Az Erdőhát hajdan a szarvasmarhák, juhok, kecskék, disznók Eldorádója volt
A hatalmas legelők – amelyek azért már a XX. század elején is fogyóban voltak – élettel voltak tele. Az életet nem csak a híres legelők hagyományos flórája és faunája jelentette, hanem a bégető, bőgő, mekegő vagy éppen röfögő négylábúak bábelinek nem nevezhető hangorgiája. Ez így volt tökéletes. Sokat szidtuk, urambocsá’ átkoztuk valamikor a csordákat, amikor esténként „elkaptuk” egyiket-másikat. A jámbor tehenek csak billegtek előttünk, telt tőgyük ide-oda billegett, ha jó volt a csordás, akkor bizony óriásira duzzadva. Otthon aztán várta a gazda, na meg a gazdasszony, mert a fejés főként a nők feladata volt. Olyan volt, mint a mosogatás, meg a főzés.
A tejcsarnokba aztán már inkább az „ember” vitte a frissen fejt tejet, hogy aztán lopiba’ besurranjon egy kis szeszes itókára a lakhely és a tejcsarnok között pár perc kitérőre lévő italboltba, azaz a korcsmába. A pár perc kitérő el is húzódhatott, az idő dimenzió nyújtása egyenes arányban volt az asszony tűrőképességével. Ezzel az angolszász tudósok nemigen foglalkoztak, pedig sok-sok Nobel díjat bezsebelhettek volna annak a jelenségnek a kutatásával, hogy miért nő meg az egységnyi út optimális megtételére vonatkozó idő tartama, ha az egységnyi út az otthon és a tejcsarnok között tartalmaz egy korcsmát is. Ahhoz viszont már derékszögű koordináta rendszerre lett volna szükség, ha az útszakaszon a lakóház és a csarnok között nincs italmérés, az Alfától az Omegáig azaz a starttól a célig eltelt idő mégsem lett rövidebb. Hosszabb lett, ami nem a tér és idő dimenziók görbítése miatt történt, hanem… Na itt lett volna a kihívás Einstein és társai előtt, hogy ezt a rejtélyt megfejtsék. Elmulasztották. A tudomány szegényebb lett néhány képlettel, na meg az erdőháti tejszállítás és a vendéglátó ipari egységek forgalma közötti összefüggés megvilágításával. Ez sajnos ma már nem reprodukálható, ugyanis időközben megszűnt a háztáji szarvasmarhatartás, ezzel egyidejűleg először a tejcsarnokokat zárták be, ma meg a falusi korcsmákat.
A tejcsarnok illatait soha nem feledi el az ember, ha akár csak egyszer is belépett oda. Gyerekfejjel nem szerettem oda járni, mert akkoriban a fentebb taglalt „korcsma szindróma” nekem még nem jelentett semmilyen opciót, másrészt meg volt, hogy sorban kellett várakozni, amit soha nem szerettem. Az egyenes adásban és élőszóban elhangzó falusi krónika is a felnőttekről szólt, nem pedig az én korosztályomról. De most, ahogy visszatekintek erre az időszakra, újra érzem az ottani illatokat, a frissen fejt tej szagát, amit beleöntöttünk a nagy gyűjtőbe. Aztán beírták az aktuális mennyiséget a tejkönyvbe, vagyis beírták volna, mert én rendszerint otthon felejtettem. Néha szándékosan, most már elmondhatom. Nem akartam még azzal is vesződni. Ma már a tejcsarnoknak csak az emléke maradt meg az én kis szülőfalumban. Elbontották, ma virágágyás őrzi a helyét. Más idők, más illatok. Az is eszembe jut, hogy hányszor megtréfált a tejcsarnok éjszakai őrzőfénye, amikor éjszaka érkeztem haza és gyakran gyalog tettem meg az utat Fülesdtől hazáig. Ennek a fő oka az volt, hogy nagy volt a forgalom Fehérgyarmattól Tiszabecsig, viszont Vámosoroszi kitérő lett volna. Így aztán általában a fülesdi letérőig hoztak, onnan meg szépen hazagyalogoltam. Ilyenkor a csarnok jelzőfénye olyan volt mint egy lámpás. Nincs többé ilyen lámpás, igaz én sem stoppoltam már nem is tudom mióta.
A korcsma is eltűnt, vagyis nem tűnt el, csak nem működik. A honi korcsma kultúra a végóráit éli, itt keleten mindenképpen. Ma már az a kuriózum, ha egy faluban a hagyományos korcsma fenn tud maradni, azaz működik. Az Erdőháton nem sok ilyen hely van. Nem akarok szociológiai fejtegetésekbe belemenni, ezt meghagyom az angolszász tudósoknak. Van azért még mutatóba néhány, de nagyon sok faluból úgy tűnt el a korcsma, mint a fiatalság. Nyomtalanul. Ide tartoznak még a gémeskutak is, de ezekről majd inkább máskor írnék.
Az én vidékem számomra a legszebb még ma is. A vidék falvai és legelői szintúgy. Ami elmúlt arra jó szívvel emlékezek, ami van és lesz azt kénytelen vagyok elfogadni. Vannak azért még emberek, akiket meg lehet kérdezni, mert tudományuk velük együtt sírba szállna. Vannak helyek, amelyeket fel kell keresni, vagy éppen őrizni és ápolni kell, mert ugyanaz lenne a sorsuk, mint tejcsarnokoké, vagy korcsmáké. A legfontosabb mégis az, hogy az erdőháti emberek próbálják segíteni és támogatni egymást, mert ez a vidék fogyóban van ami a humán erőforrást illeti.
A végére egy pozitív példát teszek „közszemlére”. A Csaholci tanya legelőjén egy borzasztóan rossz minőségű, hepehupás, de mégiscsak aszfaltos út visz keresztül. Nulla kilométer per óra sebességgel haladtam azon a tájékon, amely számomra az egyik legszebb ezen a világon. A csorda az út mellett pihent. Gyönyörködtem a tehenekben, borjakban, a csodálatos panorámában. Örültem a pillanatnak, hogy ott lehetek. Az élmény, amit ott él át az ember leírhatatlan. Ahogy a csordát stírolom egyszer csak elém toppan egy hegy. Majd még egy, még egy. Heten vannak mint a gonoszok. A csorda tenyészbikái ők, nagyon jól elvannak a 2-300 tehénnel, de ha ugyanarra a tehénkére vágyik mindkettő, akkor bizony a tettek mezejére lépnek. Igazából ők voltak ennek az írásnak a kezdeményezői. Nem direkt módon, hanem látványuk alapján.
Hasonló
Az a lapály valamikor igen ...
Pengefogú hódok, félszarvú ...
Az oroszi kis híd becsülett...
Hol bót, hol nem vót
Sétálok tovább, a Nap éppen...
Rudit húsz éve, Öcsit ma te...
El nem olvasott könyv, el n...
Bárányfelhős ég alatt terel...
Két családfenntartó harcolt...
A jószág volt az aranya a n...
Faragjuk a magunk képzeletb...
Füstkarikák emlékezetem füs...
Szedd bele a kasitába a csű...
Rákóczi tölgyfája, Napóleon...
Csicsó és nyullángás
A libanyáj szépen végigtipe...
Szilvás étel
Hőhullámon hajózunk
Kiesett egy kis fióka a fés...
Hogyan szabdaljunk ész és t...
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése