Bulidélután

Csiporka és Bíborka vendégeket fogad

– Itt vagyooook! Nyissatok ajtóóóóót! – ugrált az egekbe Bobo a virágbolt ajtajában, a kilincset rángatva.

– Fáradj beljebb! Nagyon örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat! – tárta szélesre az ajtót Ibi, a másik kezével pedig a konyha felé mutatott, hogy észrevétlenül segítse a bolhafit a tájékozódásban.

Bobo széles mosollyal az arcán nézett körbe.

– Én vagyok az első??? – riadt meg, és azonnal kétségbeesetté vált az arca.

– Igen! Te vagy a legszerencsésebb – somolygott Ibi szeretettel –, hiszen te választhatsz magadnak az összes pohárból, tányérból, székből és asztalból! A többieknek már csak a maradékból lehet!

Bobo tétován szétnézett, és zavarában megfogta a hozzá legközelebbi széket, és fel sem tűnt neki, hogy rózsaszín.

– Hohohohóóóó! Azt én akarom! Engedd csak el! Enyém a macskááás! – robbant be az ablakon Szunyi, aki már annyira vágyott társai közé, hogy arra is sajnálta az időt, hogy körberepülje az épületet.

– Akarod, akarod… Mindig csak akarod, nem pedig szeretnéd… – húzta el a száját Bobo, de azért azonnal visszahúzta a kezét. – De legyen neked! Válassz te elsőként! Azért is udvarias leszek! A lányoké az elsőbbség! – jelentette ki olyan fensőbbséggel, mint aki nagyon büszke arra, hogy pontosan tudja, hogyan illik a társaságban viselkedni.

Szunyi azonnal lecsapott a cicás készletre, és mélységes elégedettséggel az arcán, kecsesen helyet foglalt a támlás kisszéken.

– Nem is tudtam, hogy a mai egyetlen férfi vendégünk ilyen talpig úriember! – simított végig Ibi a bolhafiú fején.

– Egyetleeeen??? Hát Hangyi??? – kapta hátra a fejét Bobo értetlenül.

– Őt sajnos nem engedték el… – válaszolt Bíborka elkomorodó arccal.

– De miért nem? – kíváncsiskodott Szunyi, hegyes kis orrát előre szegezve. – Anyukám szerint nálatok csakis jót tanulhatok. Azt mondta, a nagytesóimtól folyton rám ragad a sok rossz szokás, így jobb is, ha minél kevesebbet lődörgök körülöttük, ebben a váratlanul jött szünetben.

– Igazán kedves, hogy ezt gondolja rólunk! – szerénykedett Csiporka, miközben azon morfondírozott, vajon jól látja-e, hogy már nemcsak a hangyafinak tetszik Bíborka, hanem a pillének is a hangyafiú. – Neki sajnos otthoni kötelezettségei vannak… – folytatta, mintha a legutóbbi pillanatokban nem egészen máshol járt volna az esze.

– Kötelezettségeiiii??? De hát szünet van! Nem is kell iskolába menni! – ámuldozott Szunyi, aki tudta, bár nem árulta el, hogy a nagy szabadságban még az ágyát sem vetette be.

– Hát…, ez igaz! De tudod, ő nemcsak egy egyszerű hangya, hanem a hangyakirálynő fia. És a királyfiaknak bizony ott kell állniuk, talpig díszbe öltözve, a mamájuk mellet, ugyanis váratlanul magas rangú hangyaküldöttség érkezett hozzájuk a messzi Afrikából – magyarázta Ibi.

– Azt akarod mondani, hogy még korona is van a fején??? Jogar a kezében, és ott ácsorog vigyáz állásban a trónszék mellett??? – kérdezte Bobo elszörnyedve, és titokban hálát adott a sorsnak, hogy ő csak egy egyszerű bolhacsalád legkisebb gyermeke.

– És Pötyi hol van? Eljön egyáltalán? – nézett körbe az ebédlő minden zugába bepillantva Szunyi.

– Azt ígérte a mamája, hogy rábeszéli – bólintott igenlőn Csiporka.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy nem akart találkozni velünk?! – döbbent meg Bíborka.

– Dehogy! Csak hát olyan félénk…! Igazán tanácstalan még mindig az új helyzetekben… – védte meg Csiporka a kis katicát, majd hirtelen a fejéhez kapott. – Lehet, hogy már rég itt van, csak nem mer bekopogni, inkább ácsorog a bejárati ajtó előtt…!

Ahogy ezt kimondta, azonnal felpattant, és rohanni kezdett az előszoba felé. A nagy sietségben eszébe sem jutott, hogy hamarabb érne oda repülve, mint tömzsi kis lábain. Amint odaért, kitárta az ajtót. Körbenézett, de semmi nem mozdult, egy hang sem hallatszott.

– Pötyiiii!!! Itt vaaagy??? – szólongatta többször. – Tudom, hogy itt vagy!!! Csak nem elbújtál??? – nézett be az ajtófélfa mellé állított cserepes virág sziromlevelei közé.

– Itt vagyok! – suttogta a katicabogár, és azonnal felállt, ahogy Csiporka felé nyújtott kezét észrevette.

– Gyere be bátran! – karolt bele a bogárka. Már csak téged vártunk, és kezdődhet is az uzsonnaaaa! – kiáltotta befelé igyekezve, majd felsegítette a kis piros székre, pöttyös szárnyú barátnőjét.  – Mindenki itt van! – sóhajtotta elégedetten. – Végre ehetüüünk!!!! – rikkantotta boldogan, mert igen csak megéhezett a bulira várakozás izgalmában.

***

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes
Written by
Szerző: 2020. 01. 07.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése