Bulidélután

Csiporka és Bíborka vendégeket fogad

– Itt vagyooook! Nyissatok ajtóóóóót! – ugrált az egekbe Bobo a virágbolt ajtajában, a kilincset rángatva.

– Fáradj beljebb! Nagyon örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat! – tárta szélesre az ajtót Ibi, a másik kezével pedig a konyha felé mutatott, hogy észrevétlenül segítse a bolhafit a tájékozódásban.

Bobo széles mosollyal az arcán nézett körbe.

– Én vagyok az első??? – riadt meg, és azonnal kétségbeesetté vált az arca.

– Igen! Te vagy a legszerencsésebb – somolygott Ibi szeretettel –, hiszen te választhatsz magadnak az összes pohárból, tányérból, székből és asztalból! A többieknek már csak a maradékból lehet!

Bobo tétován szétnézett, és zavarában megfogta a hozzá legközelebbi széket, és fel sem tűnt neki, hogy rózsaszín.

– Hohohohóóóó! Azt én akarom! Engedd csak el! Enyém a macskááás! – robbant be az ablakon Szunyi, aki már annyira vágyott társai közé, hogy arra is sajnálta az időt, hogy körberepülje az épületet.

– Akarod, akarod… Mindig csak akarod, nem pedig szeretnéd… – húzta el a száját Bobo, de azért azonnal visszahúzta a kezét. – De legyen neked! Válassz te elsőként! Azért is udvarias leszek! A lányoké az elsőbbség! – jelentette ki olyan fensőbbséggel, mint aki nagyon büszke arra, hogy pontosan tudja, hogyan illik a társaságban viselkedni.

Szunyi azonnal lecsapott a cicás készletre, és mélységes elégedettséggel az arcán, kecsesen helyet foglalt a támlás kisszéken.

– Nem is tudtam, hogy a mai egyetlen férfi vendégünk ilyen talpig úriember! – simított végig Ibi a bolhafiú fején.

– Egyetleeeen??? Hát Hangyi??? – kapta hátra a fejét Bobo értetlenül.

– Őt sajnos nem engedték el… – válaszolt Bíborka elkomorodó arccal.

– De miért nem? – kíváncsiskodott Szunyi, hegyes kis orrát előre szegezve. – Anyukám szerint nálatok csakis jót tanulhatok. Azt mondta, a nagytesóimtól folyton rám ragad a sok rossz szokás, így jobb is, ha minél kevesebbet lődörgök körülöttük, ebben a váratlanul jött szünetben.

– Igazán kedves, hogy ezt gondolja rólunk! – szerénykedett Csiporka, miközben azon morfondírozott, vajon jól látja-e, hogy már nemcsak a hangyafinak tetszik Bíborka, hanem a pillének is a hangyafiú. – Neki sajnos otthoni kötelezettségei vannak… – folytatta, mintha a legutóbbi pillanatokban nem egészen máshol járt volna az esze.

– Kötelezettségeiiii??? De hát szünet van! Nem is kell iskolába menni! – ámuldozott Szunyi, aki tudta, bár nem árulta el, hogy a nagy szabadságban még az ágyát sem vetette be.

– Hát…, ez igaz! De tudod, ő nemcsak egy egyszerű hangya, hanem a hangyakirálynő fia. És a királyfiaknak bizony ott kell állniuk, talpig díszbe öltözve, a mamájuk mellet, ugyanis váratlanul magas rangú hangyaküldöttség érkezett hozzájuk a messzi Afrikából – magyarázta Ibi.

– Azt akarod mondani, hogy még korona is van a fején??? Jogar a kezében, és ott ácsorog vigyáz állásban a trónszék mellett??? – kérdezte Bobo elszörnyedve, és titokban hálát adott a sorsnak, hogy ő csak egy egyszerű bolhacsalád legkisebb gyermeke.

– És Pötyi hol van? Eljön egyáltalán? – nézett körbe az ebédlő minden zugába bepillantva Szunyi.

– Azt ígérte a mamája, hogy rábeszéli – bólintott igenlőn Csiporka.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy nem akart találkozni velünk?! – döbbent meg Bíborka.

– Dehogy! Csak hát olyan félénk…! Igazán tanácstalan még mindig az új helyzetekben… – védte meg Csiporka a kis katicát, majd hirtelen a fejéhez kapott. – Lehet, hogy már rég itt van, csak nem mer bekopogni, inkább ácsorog a bejárati ajtó előtt…!

Ahogy ezt kimondta, azonnal felpattant, és rohanni kezdett az előszoba felé. A nagy sietségben eszébe sem jutott, hogy hamarabb érne oda repülve, mint tömzsi kis lábain. Amint odaért, kitárta az ajtót. Körbenézett, de semmi nem mozdult, egy hang sem hallatszott.

– Pötyiiii!!! Itt vaaagy??? – szólongatta többször. – Tudom, hogy itt vagy!!! Csak nem elbújtál??? – nézett be az ajtófélfa mellé állított cserepes virág sziromlevelei közé.

– Itt vagyok! – suttogta a katicabogár, és azonnal felállt, ahogy Csiporka felé nyújtott kezét észrevette.

– Gyere be bátran! – karolt bele a bogárka. Már csak téged vártunk, és kezdődhet is az uzsonnaaaa! – kiáltotta befelé igyekezve, majd felsegítette a kis piros székre, pöttyös szárnyú barátnőjét.  – Mindenki itt van! – sóhajtotta elégedetten. – Végre ehetüüünk!!!! – rikkantotta boldogan, mert igen csak megéhezett a bulira várakozás izgalmában.

***

Szerző: 2020. 01. 07.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló