András napja ma vagyon

Disznóvágással, jó kedvvel, az est végén pedig cigány muzsikával

Beköszöntött az igazi ősz néhány napja néhány napra, mielőtt az ember-hónapok utolsójába fordulna a Föld. Maholnap decEMBER, itt a tél, végére érünk ennek az évnek is. Mordra fordult az idő, András napja van. Az ősz nevezetes nappal zárja le korszakát minden évben. András napja jeles nap volt régen is és ma is. Ekkor kezdődtek a disznóvágások, a szerencsétlen áldozatok halálsikolya éppen úgy hasított bele a hajnali csöndbe, ahogy a hentes kése a gondosan megperzselt disznó húsába. A disznótorok már ezerszer meg lettek énekelve, örökítve, mint a falusi élet természetes, de mégis ünnepi eseményei. Ünnep volt ez, igazi TOR, ezen a napon a munka mellett a jókedvé volt a főszerep. Mindenki jót ehetett, jót ihatott, ezen a napon egy kis időre el lehetett felejteni a mindennapok gyötrelmeit, a kedvtelenséget, a nélkülözést, az ínséget. Vagy nem. Hajdanában az Ecceri fiúék is megülték minden évben az András napot. Általában disznóvágással, jó kedvvel, az est végén pedig cigány muzsikával. Mert számon volt tartva a falu végén is, a Dankó utcában, hogy az Ecceri fiúéknál tor van. Ott mindig jó szóval fogadták a bandát, jutalmuk sem maradhatott el soha. Egészségetekre!

Ködös őszi reggeleken gondolatban az Erdőháton vagyok. Csípős a hajnal, sáros és nyázgás minden. Lassan ébredezik mindenki, a köd jól érzi itt magát. A csípős hajnalok ködfátyolát látom most is, ahogy betakarja a Szomogát, vagy a Patakhátot. Szürke minden, a csizma ólomnehéz a rátapadó agyagos sártól. Vendégmarasztaló a mi földünk, nehéz tőle elszakadni, tán nem is lehet.

Szeretek ilyenkor is barangolni szülőföldemen, az Erdőhát festői rétjein, erdőiben, patakjai mentén, holtágak rég kiszáradt medreiben még akkor is, ha a száraz árkok, víz nélküli holtágak mindig szomorúsággal töltenek el. Képzeletem visszarepít egy régi világba, amikor mi emberek még nem uraltuk le a környezetünket, nem avatkoztunk bele a Teremtő munkájába.

Valamikor hatalmas erdőség borította be ezt a tájat, a Túr folyócska sem volt megzabolázva. Ide oda kanyargott olyan girbegurbán, hogy egyik kanyar a másikat érte. Nagy úrnak képzelte magát, úgy gondolta, hogy itt minden az övé. Az ő ártere. Ha arra támadt kedve, akkor kiöntött, körbenyaldosta a bokrokat, fákat, néha-néha még benézett egy két közelebbi faluba is. Oda persze soha nem hívták, nem örültek a hívatlan vendégnek. Aztán addig-addig huncutkodott és kártékonykodott, hogy ő is a nagyobb testvérei sorsára jutott. Megzabolázták, azaz szabályozták őkelmét is, mint a Tiszát, meg a Szamost is. Amikor elkezdődtek a munkálatok, már hiába magyarázta, hogy ő nem gondolta komolyan azokat az áradásokat, nem akart ő kárt okozni senkinek, nem hittek neki. Azóta eltűntek a kanyarok, búsan árválkodnak a holtágak, egyre másra száradnak ki. A kis Túr sűrűn megkönnyezi ezeket a testéről letört, leválasztott medreket, ahol egykor olyan vidáman fickándoztak a halak, szorgalmasan csattogtattak ollóikkal a rákok, akik a halak pikkelyruháit szabták. A szitakötők táncolva röpködtek és kötötték a szitát, a vízipókok pedig igazi csodapókoknak érezhették magukat. A halászmadarak vígan jártak lakmározni ezekre az akkor még élettel teli, pezsgő, de mára teljesen elárvult, kiszáradt, halott helyekre. Az ember megbüntette a kis Túrt is, mint oly sok minden mást ezen a Földön. Az erdők is megritkultak, mert egyre több fát vágtak ki, szántóföldre volt szükség, meg legelőre. Van szántóföld, fogynak már a legelők is, egy-egy aggastyán vadkörte, vagy tölgyfa ingatja búsan lombkoronáját.

– Sic transit gloria mundi!

Mert a tölgyfa (latinul Quercus), a vackor (Pyrus pyraster) egymás között néha latinul susognak. Ezt úgysem értik a maiak, kevés „deákul” tudó van közöttük.

Ha egyszer elmegyek innen, képzeletbeli zsákomban elviszem magammal a Túr zúgását, minden hullámát, minden egyes cseppjét. Belerakom a ködfoszlányokat is, meg a holtágak összes emlékét. A zsákom olyan nagy lesz, mint a csillagos égbolt úgy augusztus tájékán, a kiszáradt patakokat, a kivágott fákat a hullócsillagok jelzik. Képzeletem határ nélküli zsákjába ők is beleférnek, meg ez a zord őszvégi idő is 2019 november havának utolsó napján, a nevezetes András napon.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése