Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
András napja ma vagyon
Disznóvágással, jó kedvvel, az est végén pedig cigány muzsikával
Beköszöntött az igazi ősz néhány napja néhány napra, mielőtt az ember-hónapok utolsójába fordulna a Föld. Maholnap decEMBER, itt a tél, végére érünk ennek az évnek is. Mordra fordult az idő, András napja van. Az ősz nevezetes nappal zárja le korszakát minden évben. András napja jeles nap volt régen is és ma is. Ekkor kezdődtek a disznóvágások, a szerencsétlen áldozatok halálsikolya éppen úgy hasított bele a hajnali csöndbe, ahogy a hentes kése a gondosan megperzselt disznó húsába. A disznótorok már ezerszer meg lettek énekelve, örökítve, mint a falusi élet természetes, de mégis ünnepi eseményei. Ünnep volt ez, igazi TOR, ezen a napon a munka mellett a jókedvé volt a főszerep. Mindenki jót ehetett, jót ihatott, ezen a napon egy kis időre el lehetett felejteni a mindennapok gyötrelmeit, a kedvtelenséget, a nélkülözést, az ínséget. Vagy nem. Hajdanában az Ecceri fiúék is megülték minden évben az András napot. Általában disznóvágással, jó kedvvel, az est végén pedig cigány muzsikával. Mert számon volt tartva a falu végén is, a Dankó utcában, hogy az Ecceri fiúéknál tor van. Ott mindig jó szóval fogadták a bandát, jutalmuk sem maradhatott el soha. Egészségetekre!
Ködös őszi reggeleken gondolatban az Erdőháton vagyok. Csípős a hajnal, sáros és nyázgás minden. Lassan ébredezik mindenki, a köd jól érzi itt magát. A csípős hajnalok ködfátyolát látom most is, ahogy betakarja a Szomogát, vagy a Patakhátot. Szürke minden, a csizma ólomnehéz a rátapadó agyagos sártól. Vendégmarasztaló a mi földünk, nehéz tőle elszakadni, tán nem is lehet.
Szeretek ilyenkor is barangolni szülőföldemen, az Erdőhát festői rétjein, erdőiben, patakjai mentén, holtágak rég kiszáradt medreiben még akkor is, ha a száraz árkok, víz nélküli holtágak mindig szomorúsággal töltenek el. Képzeletem visszarepít egy régi világba, amikor mi emberek még nem uraltuk le a környezetünket, nem avatkoztunk bele a Teremtő munkájába.
Valamikor hatalmas erdőség borította be ezt a tájat, a Túr folyócska sem volt megzabolázva. Ide oda kanyargott olyan girbegurbán, hogy egyik kanyar a másikat érte. Nagy úrnak képzelte magát, úgy gondolta, hogy itt minden az övé. Az ő ártere. Ha arra támadt kedve, akkor kiöntött, körbenyaldosta a bokrokat, fákat, néha-néha még benézett egy két közelebbi faluba is. Oda persze soha nem hívták, nem örültek a hívatlan vendégnek. Aztán addig-addig huncutkodott és kártékonykodott, hogy ő is a nagyobb testvérei sorsára jutott. Megzabolázták, azaz szabályozták őkelmét is, mint a Tiszát, meg a Szamost is. Amikor elkezdődtek a munkálatok, már hiába magyarázta, hogy ő nem gondolta komolyan azokat az áradásokat, nem akart ő kárt okozni senkinek, nem hittek neki. Azóta eltűntek a kanyarok, búsan árválkodnak a holtágak, egyre másra száradnak ki. A kis Túr sűrűn megkönnyezi ezeket a testéről letört, leválasztott medreket, ahol egykor olyan vidáman fickándoztak a halak, szorgalmasan csattogtattak ollóikkal a rákok, akik a halak pikkelyruháit szabták. A szitakötők táncolva röpködtek és kötötték a szitát, a vízipókok pedig igazi csodapókoknak érezhették magukat. A halászmadarak vígan jártak lakmározni ezekre az akkor még élettel teli, pezsgő, de mára teljesen elárvult, kiszáradt, halott helyekre. Az ember megbüntette a kis Túrt is, mint oly sok minden mást ezen a Földön. Az erdők is megritkultak, mert egyre több fát vágtak ki, szántóföldre volt szükség, meg legelőre. Van szántóföld, fogynak már a legelők is, egy-egy aggastyán vadkörte, vagy tölgyfa ingatja búsan lombkoronáját.
– Sic transit gloria mundi!
Mert a tölgyfa (latinul Quercus), a vackor (Pyrus pyraster) egymás között néha latinul susognak. Ezt úgysem értik a maiak, kevés „deákul” tudó van közöttük.
Ha egyszer elmegyek innen, képzeletbeli zsákomban elviszem magammal a Túr zúgását, minden hullámát, minden egyes cseppjét. Belerakom a ködfoszlányokat is, meg a holtágak összes emlékét. A zsákom olyan nagy lesz, mint a csillagos égbolt úgy augusztus tájékán, a kiszáradt patakokat, a kivágott fákat a hullócsillagok jelzik. Képzeletem határ nélküli zsákjába ők is beleférnek, meg ez a zord őszvégi idő is 2019 november havának utolsó napján, a nevezetes András napon.
Hasonló
Az a lapály valamikor igen ...
Pengefogú hódok, félszarvú ...
Az oroszi kis híd becsülett...
Hol bót, hol nem vót
Sétálok tovább, a Nap éppen...
Rudit húsz éve, Öcsit ma te...
El nem olvasott könyv, el n...
Bárányfelhős ég alatt terel...
Két családfenntartó harcolt...
A jószág volt az aranya a n...
Faragjuk a magunk képzeletb...
Füstkarikák emlékezetem füs...
Szedd bele a kasitába a csű...
Rákóczi tölgyfája, Napóleon...
Csicsó és nyullángás
A libanyáj szépen végigtipe...
Szilvás étel
Hőhullámon hajózunk
Kiesett egy kis fióka a fés...
Hogyan szabdaljunk ész és t...
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése