… És köszi a hívást!

Írta: Arany Piroska              

Hargitai Beáta illusztrációja

Vasárnap délután, ha hazamegyek a falumba, végig sétálok az utcákon, valami hiányérzet vesz körül. Nagy a csönd. Nincs kakaskukorékolás, nincs az utcán kapirgáló csirke, még a verebek se csiripelnek. Minden udvar, mint egy ápolt park, füves, virágos, a fa alatt asztal, székek, rend, tisztaság. És csönd.

Hétköznap sem járnak sokan, de mostanában vasárnap olyan kihalt az utca, mintha elköltözött volna mindenki. Néha egy biciklis végigsuhan a kövesúton, de az se köszön, megy a dolga után. Igaz, nem is beszélgetős délutánt terveztem, csak a temetőbe mentem ki, vittem egy csokor virágot, elrendeztem a  szüleim sírja környékét, kicsit üldögéltem, és indultam vissza.

Mentem a Kossuth utcán, a Nagy utcán, a Szőlős utcán, és arra lettem figyelmes, hogy szorongó magányt érzek. Senkivel sem találkoztam. Hova lettek az emberek, a gyermekek?  Még a kutyák sem ugattak.  Régen, amikor még otthon voltam, a vasárnapokon élénk mozgás, jövés-menés, beszéd, kacagás hangzott az utcán. Mondhatni – mai szóval – közösségi élet volt. Különösen délelőtt, amikor a harangszó templomba hívogatott. Ünneplőbe öltözött asszonyok, gyermekek, férfiak, öreg, fiatal, mentünk a templomba. Onnan kijövet nem rohantunk haza, illett is, meg kívánatos is volt az ismerősökkel szót váltani, mert egész héten nem találkoztunk. Ebéd után volt némi csöndesség, talán egy kis szunyókálás, ám úgy három vagy négy óra körül kinyíltak a kiskapuk, innen is, onnan is. Vagy látogatóba, vagy egy kis sétára korzón, elindult a vasárnap délutáni élet. A nagyanyámékhoz mentem, akik a Fő utcán laktak. Ők úgy mondták: a tőtésen. Míg odaértem, sokfelé kellett köszöngetnem, majdnem minden háznál kint ültek az emberek a kapu előtti kispadon. Mindenki találkozott mindenkivel. Megálltak a sétálók, és szóba elegyedtek. Ezért siettem, mert ott ültek a mamáék is a kapuban. Megálltak az arra járók, innen ismertem Bökönyiéket, Széleséket, Váncsodiékat, meg… nem is sorolom, kiket. Ők is érdeklődtek: De nagyot nőttél. Szép ruhád van… és így tovább.

Mi, gyermekek otthagytuk a felnőtteket, játszottunk. Ugróiskoláztunk, cicáztunk, a labda is előkerült. Amikor az alkony beköszöntött, jött a csorda, etetni kellett az állatokat, lassan vége lett a vasárnapnak. Az üdítő vasárnapnak.

Nem tudom, vannak-e még kispadok a kapuk előtt, vannak-e még vasárnapi korzók, fagyizó a kis cukrászdában, jóízű beszélgetések, és elmennek-e látogatóba egymáshoz az emberek?

Tehát, megyek tovább  itt a lóca nélküli utcán, ahol ember se jár. Hiányzik a lóca, a kispad az „utcajtók” mellől. Hova lettek? Nem volt nehéz kidobni, hiszen csak egy szál  hosszú deszka felszögelve két cölöpre. Alacsony, kényelmes. Ráülhet a fáradt vándor, a kisgyermek, kiülhet rá, aki világot akar látni. Attól még otthon van, a saját ajtaja előtti páholyból nézegethet. Van olyan szerencséje is, hogy egy épp arra járó ismerős nem csak megáll, hanem odaül mellé. Beszélgetnek. Vagyis beszélgettek. Régen. Már ez a világ elmúlt. Ha van időd, inkább addig a tv elé ülsz, míg meghallgatod a híreket. A nagyvilág híreit. Nem a szomszédét.  Mióta van tv, meg videó, meg okostelefon, nem kell már elmenni, csak felhívni vagy a messengeren, vagy a videón – lehet látni azt, akit akarunk. Azóta nincs már kispad a kapu előtt. Üres pad? Minek?

Az okostelefonban nem öt-hat név szerepel, hanem ötven, vagy még több. Ismerjük az egész falu számát, a mesterekét, a hivatalokét.

Nem megyünk a másik utcába,  porba, sárba vagy hóba. Ha a sógorral van beszélnivalónk, vasárnap  délután otthonról felcsöngetem:

– Szia, Józsi! Régen találkoztunk! Jól vagytok? Mi újság?

– Ó semmi, ha csak az nem, hogy megszületett a második gyerekünk.

– A második? Hiszen még az elsőt se láttuk!

– Hát igen, mi se sokat látjuk, mióta bölcsődés. Csak reggel, meg este. Na szia, legyetek jók.

… Ja, és köszi a hívást…

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése