… És köszi a hívást!

Írta: Arany Piroska              

Hargitai Beáta illusztrációja

Vasárnap délután, ha hazamegyek a falumba, végig sétálok az utcákon, valami hiányérzet vesz körül. Nagy a csönd. Nincs kakaskukorékolás, nincs az utcán kapirgáló csirke, még a verebek se csiripelnek. Minden udvar, mint egy ápolt park, füves, virágos, a fa alatt asztal, székek, rend, tisztaság. És csönd.

Hétköznap sem járnak sokan, de mostanában vasárnap olyan kihalt az utca, mintha elköltözött volna mindenki. Néha egy biciklis végigsuhan a kövesúton, de az se köszön, megy a dolga után. Igaz, nem is beszélgetős délutánt terveztem, csak a temetőbe mentem ki, vittem egy csokor virágot, elrendeztem a  szüleim sírja környékét, kicsit üldögéltem, és indultam vissza.

Mentem a Kossuth utcán, a Nagy utcán, a Szőlős utcán, és arra lettem figyelmes, hogy szorongó magányt érzek. Senkivel sem találkoztam. Hova lettek az emberek, a gyermekek?  Még a kutyák sem ugattak.  Régen, amikor még otthon voltam, a vasárnapokon élénk mozgás, jövés-menés, beszéd, kacagás hangzott az utcán. Mondhatni – mai szóval – közösségi élet volt. Különösen délelőtt, amikor a harangszó templomba hívogatott. Ünneplőbe öltözött asszonyok, gyermekek, férfiak, öreg, fiatal, mentünk a templomba. Onnan kijövet nem rohantunk haza, illett is, meg kívánatos is volt az ismerősökkel szót váltani, mert egész héten nem találkoztunk. Ebéd után volt némi csöndesség, talán egy kis szunyókálás, ám úgy három vagy négy óra körül kinyíltak a kiskapuk, innen is, onnan is. Vagy látogatóba, vagy egy kis sétára korzón, elindult a vasárnap délutáni élet. A nagyanyámékhoz mentem, akik a Fő utcán laktak. Ők úgy mondták: a tőtésen. Míg odaértem, sokfelé kellett köszöngetnem, majdnem minden háznál kint ültek az emberek a kapu előtti kispadon. Mindenki találkozott mindenkivel. Megálltak a sétálók, és szóba elegyedtek. Ezért siettem, mert ott ültek a mamáék is a kapuban. Megálltak az arra járók, innen ismertem Bökönyiéket, Széleséket, Váncsodiékat, meg… nem is sorolom, kiket. Ők is érdeklődtek: De nagyot nőttél. Szép ruhád van… és így tovább.

Mi, gyermekek otthagytuk a felnőtteket, játszottunk. Ugróiskoláztunk, cicáztunk, a labda is előkerült. Amikor az alkony beköszöntött, jött a csorda, etetni kellett az állatokat, lassan vége lett a vasárnapnak. Az üdítő vasárnapnak.

Nem tudom, vannak-e még kispadok a kapuk előtt, vannak-e még vasárnapi korzók, fagyizó a kis cukrászdában, jóízű beszélgetések, és elmennek-e látogatóba egymáshoz az emberek?

Tehát, megyek tovább  itt a lóca nélküli utcán, ahol ember se jár. Hiányzik a lóca, a kispad az „utcajtók” mellől. Hova lettek? Nem volt nehéz kidobni, hiszen csak egy szál  hosszú deszka felszögelve két cölöpre. Alacsony, kényelmes. Ráülhet a fáradt vándor, a kisgyermek, kiülhet rá, aki világot akar látni. Attól még otthon van, a saját ajtaja előtti páholyból nézegethet. Van olyan szerencséje is, hogy egy épp arra járó ismerős nem csak megáll, hanem odaül mellé. Beszélgetnek. Vagyis beszélgettek. Régen. Már ez a világ elmúlt. Ha van időd, inkább addig a tv elé ülsz, míg meghallgatod a híreket. A nagyvilág híreit. Nem a szomszédét.  Mióta van tv, meg videó, meg okostelefon, nem kell már elmenni, csak felhívni vagy a messengeren, vagy a videón – lehet látni azt, akit akarunk. Azóta nincs már kispad a kapu előtt. Üres pad? Minek?

Az okostelefonban nem öt-hat név szerepel, hanem ötven, vagy még több. Ismerjük az egész falu számát, a mesterekét, a hivatalokét.

Nem megyünk a másik utcába,  porba, sárba vagy hóba. Ha a sógorral van beszélnivalónk, vasárnap  délután otthonról felcsöngetem:

– Szia, Józsi! Régen találkoztunk! Jól vagytok? Mi újság?

– Ó semmi, ha csak az nem, hogy megszületett a második gyerekünk.

– A második? Hiszen még az elsőt se láttuk!

– Hát igen, mi se sokat látjuk, mióta bölcsődés. Csak reggel, meg este. Na szia, legyetek jók.

… Ja, és köszi a hívást…

Szerző: 2019. 09. 08.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése