A kis kendermagos

Írta: Arany Piroska

A kis ház rozoga. Már mióta – nem is tudja –, évek óta elhagyatott. Így van ez, amiben nem laknak, az elvadul. Nem gyújtottak tüzet a kemencéjében időtlen-idők óta. Nem itt vacsorázik a család, nem ennek a tűzhelyénél melegednek télen. Még az a jó otthonszag sem olyan már, mint egykor. Ha néha keresett itt valamit, megcsapta a lakatlanság hideg, penészes szaga. Inkább be se jött.

Most, hogy süt a nap, bátorságot erőltet magára. Most, hogy egyedül van, és még kora délelőtt az idő, most elszánja magát. Kidob minden ócska holmit. Ideje már. Mióta egyedül van, úgyse használja. Megerősíti magát. Nem fog emlékektől elgyengülni. Megnézi az órát. Kiszabja magának a ráfordítható időt. Most nem fog elvacakolni, sírdogálni a múltakon sajnálkozva, mint máskor. Ábrándozni? Nem szabad. Az unokáknak úgyse kell ezekből itt már semmi, kinek őrizgetné. Egyszer úgyis túl kell lenni ezen is.

Már többször, még az ura idejében tervezgették, hogy ezt a házat lebontatják. Csak, mégis, mivel oly sok az emlék – a falon az a fakult tükör, a rózsás vászonkanta, nagyapja légycsapója, gyermekkori rég elszállt idők őrzője –, amit itt tartogattak, ezért a lebontás mindig halasztódott. Itt vannak az ősöktől örökölt bútorok. Hová tették volna? Abban a faragott, tornyos, magas ágyvégű nyoszolyán a sok tömött párna, lágy derékalj, meleg dunna. Hányan születtek, haltak abban? Kidobni? Elégetni? És ha valakinek szüksége lesz rá? Akkor milyen jó lesz. El is ajándékozhatták volna. Kinek? A szomszédoknak is van régről mindenük. Fel se mernék nekik ajánlani. Régit? Mindenkinek az új kell már, nem a kopott, nem a másé.

Na, ezek az edények se, itt a kredencben. Azokat se tudja, hova tenni. Fazekak, lábasok. Nagyok.   Rendes nagy családra valót lehetett azokban főzni. Öt-hat emberre eleget. Ahányan voltak.

Galuskaszűrő. Legalább négy literes. A sok főtt tésztának, galuskának. Nem neki egymagának.

Tányérok. Némelyiknek csorba a széle. Sokan ettek ebből, aratáskor meg szüretkor,ha többeknek főztek. Gulyáslevest… Istenem, érzi az illatát! Utána fánkot sütöttek. Vagy lekváros buktát?

Húsdaráló. Mit darálna véle? Kolbásznak valót? Hol vannak már azok a korán kelő, hajnali, forralt boros disznótorok? Nem ölnek már disznót. Nem eszik a szalonnáját, sem a húsát. Csak csirkét. Azért is tart még egy kakast, néhány tyúkot. Azt is leginkább a friss tojásért.

Átteleltetett most is nyolc tyúkot, meg persze a kakast. Reggelenként szereti hallani kukorékolását. Az az első, hogy megeteti őket. Mostanában a kis kendermagos tyúkot nem látja. Az a szép kis tavalyi jérce. Elcsavargott? Vagy elkapta valami féreg? Nincs meg, napok vagy hetek óta. Pedig már vetegetett egy-egy tojást. Kár érte.

Né, a kredencfiókban ez a csigacsináló! Valamikor lakodalmak előtt csigatésztát sodortak. Meg karácsonyra, húsvétra. Múzeumba való szerszám. Az unokák azt se tudnák, ha egyáltalán kihúznák ezt a nyöszörgő kredencfiókot, hogy mire való. Boltból veszik a levestésztát. Nincs vele gond. Ezt is ki lehet dobni, a csigacsinálót.

Hát ez meg micsoda masina, kérdezné az unoka. Ez a mángorló. Van ez is százéves, ha nem több. Beleköltözött a szú. Evvel mángorolták simára a dunyhahuzatokat, lepedőket. Gyorsabb, egyszerűbb volt, mint a vasalót melegíteni. Ezt is el lehet már tüntetni innen.

Belerakni mindent ebbe a nagy mosófazékba. Ebben főztük ki a vászonruhákat. (Soha már ezután. A nejlont? Még elolvadna.) Ide minden ócskaságot, és egyszer, mikor a kukáskocsi épp erre jár, kivinni. Csak akkor, nem hamarabb, nehogy valami kíváncsi kéz szétdúlja, elszórja. Azután milyen kínos lenne összetakarítani, amit más otthagyott. Mondjuk, ha azokat is kivisszük, azokat a színehagyott kabátokat ebből a sifonból, aminek örökké nyikorog az ajtaja…

Télikabátok, nadrágok, zakók. Kié volt? Ki hordta? Megőriztük. Kinek lett volna szíve kidobni? Dől belőlük a csípős naftalin. Szentségtörés háborgatni őket. Simogatóan húzza végig rajtuk a kezét. És –mint kíváncsi gyermek – belenyúl a fekete kabát felső zsebébe. Szégyenkezve, mintha az elmentek titka után kutakodna. Van benne, mi van benne? Egy kicsire összehajtogatott cetlit talál. Pénz, papírpénz? Az ablakhoz viszi, hogy jobban lássa. Olvassa: „Beadási nyugta.” A mai napon beadott 52, azaz ötvenkét tojásról.1953. március vagy május? Aláírás olvashatatlan. Megroggyan a térde. A cédulát összehajtogatja. Visszateszi, oda, ahonnan elvette. Megborzong.

Szomorú lesz az ember a régi emlékektől. Fázni kezd. Hideg van itt. Nem csoda, hiszen már hetek óta, tavasz elejétől, éjjel-nappal nyitva tartotta az ajtót, az ablakot. Szellőztet, hátha nem penészedne tovább. .

Kint süt a nap, kimegy melegedni. Milyen kihalt ez a ház, attól ment el – mint máskor is – a kedve. Most, ma nem. Majd holnap kiválogatja, ami már nem kell. Majd egyszer. Majd máskor elrakodik.

Hallga’ csak! Valami zajt hall odabentről… Mi az, talán a macska? Visszamegy, hogy kizavarja. Cicc, cicc, cicukám! Nem, nem a macska az. Különös zaj, szokatlan zörej ez. Szétnéz.

– Nahát! Itt vagy?

A kanapé sarkában felejtett fakult kendők, ócska kispárnák mellől rákotyog az elveszettnek hitt kendermagos. Ott ül, orozva kotlik, onnan riasztja őt ez a – most már – tyúkanyó.

A tavalyi jérce.

A kihalt ház csöndjét választotta, itt akar költeni.

– Ó, te, …de megijesztettél!

Kiáltásától a kotló felrebben, lerepül, otthagyja hevenyészett fészkét. Öt tojás van alatta. Egyikből már kikelt, ott sipog, ott evickél, mindjárt leesik a kanapéról első, pelyhes kis csibéje. A kotló izgatottan korrog, vissza akar jutni, félti a csibét, a tojásait és egyáltalán. Eddigi, magaválasztotta házát, csöndes birodalmát ki meri zavarni? Zajosan méltatlankodik a kanapé előtt.

Teli torokból kodál, kotkodácsol, verebek feleselnek rá, az eresz alól.

Életre kél az öreg ház. Egy betévedt darázs, az ablaküveghez verődve keresi a szabadulást.

A nap fényesebben süt, friss szél lebbenti a függönyöket

Kiüríteni a házat? Egy ilyen „lakott” házat? Inkább tüzet kell rakni a régi vaskályhába, hadd melegedjenek az új lakók.

Valaki kopog, valaki jön. Na, ugye! Ha a kotló orozva költ, az vendéget jelent.

Már jön is a délelőtti megszokott látogató.

Szállongó pipafüstje megelőzi az öreg szomszéd, Miska bátyja lépteit.

– Aggyonisten Erzsók! Na, mit csinálunk? Látom, nem pakolunk, kotlót hajkurászunk?

– Azt hát, meg akarom fogni, hogy egy rendes fészket készítsek neki. Pakolni még ráér. Látja, nem veszett el a kis kendermagos, hanem ide kotlott, még kiscsirkéim is lesznek, na mit szól?

– Mit szólnék, mióta mondom én, de nem hiszed, hogy minden jóra jöhet, csak ki kell várni. Osztán szaporán avval fészekkel, hékám, mert örömünkben még elfelejtkezünk a délelőtti kávézásról!

M. Szlávik Tünde
rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése