Maj’ sohanapján!

Írta: Arany Piroska

hargitai.jpgAkárhogy siethetnek, már úgyis elkéstek. Egy hete kezdődött az iskola. Akkor előbb az anyja nem ért rá, mert éppen a szürettel kellett sietni, aztán a zöldséget hordták be a tanyáról, később meg, amikor vitte volna, ez a Julis „nemésnemakart” iskolába menni. Elfutott a kukoricásba, hiába kiáltoztak utána csalogatva, nem jött elő. Nem töltötték keresésével az időt, majd mennek holnap.

Na, az anyja hétfőn már kora reggel fülön fogta, innen aztán sehova, megyünk iskolába.

Julisnak, bár törte a fejét, semmi, de semmi kifogás sem jutott az eszébe, amiért ő nem tud most iskolába menni. A hasa se fájt, de ha fájt volna is, az nem elég, hogy itthon hagyják, mikor Jolánka is, ni, már ott fut a többiekkel. Ő már harmadikos. Julisnak is menni kell. Elsőbe! Eljött az ideje. Nagy baj ez! Mintha a börtönbe vinnék. Ott se Bodri, se Cirmi, se kiscsirke, se fű, se fa, se virág. A karcer az. A rabság.

Anyja fogta a kezét. Ezt se szerette. Ha lefogják. Nem szokták az ő kezét fogni, sose. Az anyjának kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a Julis kezét szorongassa. Van neki mit fogni: kapát, kosarat, ollót, kést, fazekat,mikor mit. Itt a sok dolog, télen-nyáron, mindig. Az lenne már a jó, ha ezek a lányok is segítenének, nemhogy még ő dédelgesse őket. Nem szopósok már. Most mégis fogja a kezét, nehogy elszökjön tőle. Még képes, kiszakítja magát, visszafut. Ez olyan. Akaratos.

Juliskának az lett volna jó, ha ő is a többiekkel mehet, mint Joli. De az anyja bekísérte, egészen a tanítónő elé, oda az asztalhoz.

Juliska ezután sokáig nem ment annak az asztalnak még tájékára se. Ahol őt kinevetik? Azt kérdi a tanítónő, hogy hívnak téged? – Hogy hínának, hát bíkísijuliskának! Milyeneket kérdeznek ebbe az iskolába. Még azt se tudja ez az okos tanító? Hisz mindenki ismeri őtet, az egész tanya, végig a Kaprosjóskáék dűlőjéig, ott szokták a birkákat legeltetni, tudják az ő nevét. Mi van ezen nevetnivaló, hogy ő bíkisijuliska?

Nem jól mondod te azt, Juliska, mert te Békési Juliánna vagy! – javítja ki, a tanító néni.

– Az esze tokja, de nem én – mondta Juliska mérgesen. Már megint nevetnek. Mit nevetnek?

– Na, ide se jövök többet –rántotta ki magát az anyja kezéből bíkisijuliska, és usgyi neki, vesd el magad, már ott se volt.

– Pont ettől féltem – kiált az anyja, és fut utána.

Mire visszahozza, egészen kimelegszik. Szidja Juliskát: – Majd ád neked apád, nekem már régen a cukorrépába kéne lennem, nemhogy téged zavarásszalak. Na lódulj befelé, haza ne merj jönni! Juliskát betaszigálja, ő meg kihúzódik csendesen a folyosóra. Hallgatózik valameddig, azután eszébe jut, a millió tennivalója, és otthagyja Juliskát a sorsára. Ezt Juliska érzi így, mert kegyetlenül rossz ott állni egyedül az ajtóhoz támaszkodva.

–Gyere, te kis bíkisijulis – mondja a tanítónő, és leülteti Juliskát az első pad szélére, ahova Juliska egyáltalán nem akar leülni. Ha már itt van, szeretne szétnézni, barátkozni. Milyen sokan vannak! Van, akit sose látott még.

Juliska a padon nem ül szépen. Csak félfenékkel támaszkodik, ugrásra készen, hátha mégis kiszabadulhatna.

– Itt az iskolapadban szépen ülünk, és a két kezünket hátratesszük, hogy a hátunk szép egyenes legyen – mondja a tanító néni. – Látod, mint a többiek. Na, te is tedd hátra a kezed.

Juliska meg se moccan. A két kezét védekezően a köténye zsebébe dugja. A tanító nénivel nem lehet ellenkezni. Ezért a Juliska kezét erővel kihámozza a zsebéből, majd azt a dacosan csápoló két kis karját hátrafeszíti, és csöndes határozottsággal beilleszti, a háta mögé, amitől Juliska a megkínzott, ártatlan szentek fájdalmát érzi vállába nyilallani. Aki elsőben próbálta, csak az tudja, miről beszélek.

Kínos kiszolgáltatottságában résztvevő tekinteteket keresne. A szeme pillantásával, mint aki ellenséges területre tévedt, fejét alig fordítva, körülnéz. Elkeseredve és megdöbbenve látja, hogy a többiek szolgai engedelemmel mind hátratett kézzel ülnek.

Ezt nem hitte volna! A harmadikosok, Joli meg Kovács Maca, Kis Feri, Tót Miki úgy ülnek, mint a feszület. És olyan ártatlanul néznek a tanítóra, mint a kisangyal. Pedig erősebbek, nagyobbak, mint ő, mind jó verekedők, mégis, ni, hogy behúzták a farkukat, mint a Bodri, ha a gúnár rásziszeg. Ezen úgy elcsodálkozik, hogy nem hallja meg, hogy a tanító, az ő nevét mondja.

–Békési Juliánna! Szólítottalak! Állj fel!

De bíkisijuliskának ez, már sok. Túl sok. Elege van az iskolából. Nem elég, hogy a szép napsütés ellenére, az udvarra néző ajtót becsukták, meg lehet itt fulladni, na meg, a jó kis megszokott nevét elveszik tőle, a két keze hátrafeszítve, a válla egyre jobban sajog – lehet, hogy eltört –, és most ez az állj fel? Amikor állt, akkor erővel leültették. Miért állna fel? Mi a fenének? Majd feláll, ha akar, nem igaz? És ülve marad, mint aki leragadt.

Amikor a várakozás sokatmondó csöndje rádöbbenti, hogy fel kell állnia. Szót kell fogadni? Szót kell fogadni!

Most lett vége bíkísijuliskának.

Míg úgy tesz, mintha észre sem venné, hogy tanító nénije most átkarolja, a kis vadóc, még egyszer megmutatja. Azért is! A szabadok utolsó erejével, a behódolás szégyenével, elszorult torokkal, reszkető hangon, még odavágja:

Felállni?Maj’ ha akarok!Maj’ sohanapján!

Kimondta.

És aki lehajtott fejjel, kedve ellenére lassan feltápászkodik, bár szíve szerint nem adta meg magát, az már Békési Juliánna.

***

Az illusztráció Hargitai Beáta alkotása

A mesés Kayla
30×21 cm.
ceruzarajz

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése

Csendes utcán

Hargitai Beáta alkotása …olyan csendességgel lopodzott be az utcába az idő, hogy senki nem vette észre ezt az alattomos munkát. Megkoptak fenn magasan a cserepek, kicsit beázott a homlokzati fal,... Tartalom megtekintése