Az a pincehűvös vörösbor  

Írta: Arany Piroska 

                                                     Apám meséje

A kulcs – Hargitai Beáta illusztrációja

Azidőben, alig felserdült fiatalemberként, még jóval innen a diplomán, alig vártam a gondtalanul vakációzó júniust. Ilyenkor ha hazamentünk a városi iskolákból, találkoztunk Lacival, a tiszteletes jogásznak készülő fiával. Ő volt az én legkedvesebb, gyermekkori barátom. Vagy ő ebédelt nálunk, vagy én kopogtattam be a paplakba. Ott engem úgy fogadtak, bizalommal, szeretettel, mintha családtag lennék.

A református tiszteletes, Laci apja, ősz hajával, méltóságos tartásával maga volt a szépszavú igehirdetés. Ő volt a pap, ha esketett, ha temetett vagy keresztelt, de akkor is, ha kis sárga homokfutóján a szőlőbe hajtott, vagy ha a rózsáit metszette, kötényben, szalmakalaposan. Tekintélyes személyiség. Aki nemcsak szavaival, a tetteivel is megfelelt a papi hivatásnak. Vasárnaponként, a szószéken hangját rezegtetve a bűnösöket fenyegette, a pokol tüzével rémisztgette az amúgy jóravaló, egyszerű híveit, nehogy elkanászodjanak.

A mi nagyrabecsült tiszteletesünket még más is, egy közénk való emberi tulajdonsága tette rokonszenvessé, mégpedig, hogy nagyon szeretett, meg tudott is énekelni. A dalárda legjobb baritonistájaként az ünnepélyes alkalmakon ő énekelte a szólót. Névnapok, születésnapok – a paplakba örömmel jöttek a meghívott dalnokok. Finoman, mértékkel tudott mulatni. Volt is hozzá jófajta, pincehűvös vörösbora, amitől csakúgy zengett, visszhangzott a pincében a Csinom Palkó, a Krasznahorka büszke vára, meg hogy Bécs várában sír a német, haj…

Ilyenkor megesett, hogy Lacival mi is részt vehettünk, sőt kaptunk is egy-egy jóleső pohárkával abból a híres itókából. Mi tagadás, fülledt nyári estéken Lacival azon ábrándoztunk, hogy jó lenne lejárogatni – amúgy hűsölés ürügyén – a pincébe. Akadna egy-két jó cimbora, hej, az a nyár lenne a vakáció, az őszinte, kitárulkozó, baráti beszélgetések ideje.

Honnan sejtettük volna, hogy a tiszteletes úr élt a gyanúval, hogy szeretnénk rájárni az ő szakértelemmel kezelt, elsőrendű kincsére?

Nem csinált ebből ügyet, nem okított bennünket. Hanem aznap, amikor a feleségével elutaztak rokonlátogatóba, elmenőben a tiszteletes megállt, mint akinek eszébe jutott valami. Majd odaszólt a mindig szolgálatkész, jogásznak készülő Laci fiának, hogy kedves fiam, zárd be a pincét, s hozd ide, tedd a táskámba a pinceajtó kulcsát. Azzal indultak is, a tiszteletes táskájában a rozsdás (kilónyi súlyú) pincekulccsal a vonathoz.

Vártam, hogy Laci ezután lógó orral jön-megy. Azám, szélesen vigyorgott.

– Mi van, Laci, minek örülsz?

– Majd megtudod estére, gyere a szokott helyre.

Na, kíváncsi lettem. És láss csudát, a pinceajtó tárva-nyitva, a gyertya fényében rubint ragyogással csillogott, várt, a pohár borom.

– De hát hogyan, kulcs nélkül?

– Na, te se lennél jó rendőr, se jó tolvaj – nevetett Laci – ,nem láttad, hogy egyszer be, egyszer meg kifordítottam a kulcsot? Nem zártam be.

– Pajtás – rikkantotta vígan –, miénk a világ!

Végre itt a holdfényes nyári est, mienk a tücsökzene, nekünk libeg a sejtelmes gyertyafény, előttünk vágyott italunk, mi kellene még?

Erre vágytunk, mióta már. Ám a beszélgetésünk akadozott. Nem daloltuk el, hogy kék a kökény, ződ a petrezselyem, sem azt, hogy jó bor, jó egészség, szépasszony feleség. Kerültük egymás tekintetét, és nem töltöttünk újra a poharainkat.

Egymás előtt is zavartan, kedv nélkül üldögéltünk, majd nekem ebből hamarosan elegem lett, felálltam, restellkedve hazamentem.

Másnap mintha mi sem történt volna, sok mindenről szó esett. Ám erről a csínytevésnek indult dicstelen esetről nem. Soha sem beszéltük meg, hogy miért is nem esett jól a  tiszteletes pincehűvös vörösbora.

Minek magyarázni. Tudtuk, mindketten tudtuk.

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése