Szédület

Írta: Arany Piroska                          

Még alig eszmélt, még hatott az altató. Jó ez a csönd. A fehér falak, a hűvös ágy:

– Álmodtam valamit. Jóskáról. Jaj, Hári Jóska! Sírtam miattad. Mindig csak miattad.

Hári Jóskát látta, ahogy haragszik. Fekete szemét, villogó fogát:

– Éngemet átkozol, te, te! Te is tudtad, Ilon, hagytad magad, tudod mi vagy te? Oszt mégis éngemet átkozol, ezt még megkeserülöd …!

Álmában azt sírta – mint akkor –, megint azt, hogy:

– Elhagytál, éngem, ezért megátkozlak téged, te,te hűtelen Hári Jóska, ne legyen egy jó napotok az életedben, legyetek olyan boldogtalanok Molnár Vilmával, mint én, amiért elhagytál éngem, Jóska! Jaj, Hári Jóska!

Lüktetett a halántéka, ráébredt, hogy nem otthon van.

***

Itt, a kórházban, a tegnapi lakodalomból először a szagokra emlékezett Ilon, amitől kavargott a gyomra. Mikor a paprikás húst behozták. A hagyma, a zsír, a hús szaga együtt! Mások nem érzik? Esznek. Mindenki beszél, esznek, isznak. Isszák a bort. Feri, a vőlegénye is, sokat. Emelgeti a poharat, annyiszor, ahányszor ráköszöntik. Az ingére csöppen a zsír, eszik. Kanállal eszi a húst. Tömi utána a kenyeret. Arra két falat közt is van esze, hogy odanyúljon. Tapogató, kíméletlen kezével birtokolja. Az asztal alatt, titokban, csúszik a kezével a combján fölfelé. Riadtan húzná el a lábát. Nem tudja. A vőlegénye utána nyomul, tele szájjal röhög, azt hiszi tán, hogy Ilon játékból teszi? Úristen, most bírjam ki. Joga van hozzám, elvett. Hozzámentem.

Az anyós kedves. Szíveskedő. Unszolja, odahajol, érezni a szagát, anyósszagát.

– Egyél, lelkem, ne maradjál minálunk éhen mán, na!

Rak a tányérjára. Oldalra beszél, másokhoz. Menti a szótlan menyasszonyt.

– Szemérmes a lelkem, szokatlan még a konty, nehezen szánta rá magát – erőlteti a nevetést – ugyi na, kedves?

A sógor bólogat: – Na, lesz a’ még szokatlanabb is, csak jöjjön el az este!

Nevet. Nevetnek. A sógorasszony – elöl hiányzik egy foga – odakapja a szája elé a kezét, úgy visong.

– Ejnye te Miska, mán megin min jár az eszed? Ne innál annyit!

A sógor felemeli az ujját: – Mán pedig, aminek jönni kell, az eljön – néz a vőlegényre – igaz, komám?

A vőlegény bólogat, tele a szája. Iszik. Felkapja a kancsót. Nagyot kurjant, dalol, azt, hogy nékem olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel, főzze meg a vacsorááát…

Megbicsaklik a hangja, leül.

A többiek esznek, most a rétest adják körbe. Nem dalolnak, nincs itt az ideje. Majd, ha jönnek a cigányok, azok húzzák, hogy vörös bort ittam az este, angyalom ragyogó csillagom. Mindig az ivás. Ha nem eszik, még elszédül. Megmártotta a kenyerét az elhűlt szaftban. Legyűrte keservesen. Ivott egy kis bort. Nem esett jól. A sav marta a gyomrát.

Anyját, apját kereste a szemével. Az anyja őt nézte. Összehúzott szemmel, szigorúan. Intett, mint aki biztatja, bátorítja. Lelket önt bele. Csak az anyja tudja. Az apja nem. Kérdezget is.

– Minek most lagzi? Agusztusba! Hisz még a múltkor szó se volt róla. Pont ehhez a málé Réti Ferihez? Hiszen ezt mindig kinevette ez az Ilona. Mert ez a Ferke, olyan egy kényen nevelt, lusta, léhűtő, hogy csak ha a saroglyába nem teszed, úgy viszed ki a mezőre, kapálni. Ha meg mán esküvő, adjuk meg a módját ősszel, ahogy szokás. Nem? Miért nem? Hisz nem sürgős, vagy igen? Mér nem lehet megvárni az új bort, ahogy kell?

Az anyja csitította: – Tudod, hogy Feri mióta jár utána, nem hagy neki békét. Egyetlen gyerek. Ötven köblös földje van. Ferit behítták katonáékhoz. Sorozásra megy. Azért lesz most a lagzi, hogy ha Ferit elviszik, a mi lányunk, a Feri beteges anyjához költözik, mert nem lehet magára hagyni.

– Oszt épp az én lányom istápolja? Nem arra neveltük, hé!

Mondhatott, amit akart. Sietni kellett. Nem Feri miatt, a harmadik hónap miatt. Ilonnak még mindig hányingere volt, az csak félidő után múlik el. Akkor meg mán látszik. Addig nem várhatnak, míg kiforr az újbor.

Öltöztetik az új asszonyt a belső házba. A szagok! A tisztaszoba ágyszaga. Penészszagú. Nem lakják. Szellőzetlen. Fojtogatja a torkát. Nem hányhat, látnák, megtudnák. Odakinn táncolnak. A cigányok húzzák, nékem olyan asszony kell…

Szédülök… Menyecskeruha, pettyes kendő, hátrakötve. Nékem olyan asszony kell… Menyasszonytánc. Szédülök. Tánc az apóssal, tánc a sógorral, másokkal, sok pénz, pénzek a tálba. Szédülök. Hencegve szállnak a piros vájdlingba, piros százasok. Most, ezen a pénzen vesznek meg engem a gazdag Réti Feriék.

– Jaj, te, Jóska, hun vagy most, te Hári Jóska! Rólad álmodtam ma éjjel is, tegnap is! Azóta is! Ugye, most sehol se vagy, most kussolsz, felém se nézel. Nem tudlak elfelejteni soha. Hitegettél, hogy elveszel, csak engem szeretsz, bolondítottál, mégis a módos Molnár Vilmát vetted el. Hun lapítasz most te Jóóóska! Hiába mondtam, hogy ezt ne, ezt nem szabad… Mit ígértél, ha engedek neked, azt mondtad, elveszel, ha csakekkicsit megengedem, éppen csak, hogy… Jóska! Megszédítettél, gyere, vigyél el innen, gyere értem, istenem, az a huncut szemed, nevető szád, Jóska, bár sose engedtem volna a te szép szavadnak.

Az anyja pisszeg: – Most bőgsz, akkor kellett volna. Gyere csak, osztán majd akkor hagyjad magad, hallod, ne húzódozzál, engedj Ferinek, egy szó nélkül – az anyja mondta, hogy e’ még sose, érted? Te meg mán tudod. Látod, akarja. Mi, hogy legalább ne inna? Hadd igyon, menjen el az esze, hadd higgye majd, hogy tőle van, az övé. Törődik is az a mafla semmivel, csak azt akarja. Ne maradjunk szégyenbe! Hozd helyre a bajt, hallod?

– Mit tudok én, semmit se tudok, hisz Jóska mindig csak alig, csak épphogy, hogy ne fájjon.…Ez meg…

Szédülök… Eladtam magam, a látszatért. Hagyjam magam?

Ez a Réti, ez szeretne? Ez a vasmarok, ez fáj, ez nem szerelem! Nem akarom, útálom! Az ágy nyikorog. Leránt a földre, odaát, a szomszéd szobába meg ne hallják. Az állat ilyen, amikor öldököl. Erővel, többször. Nem kiabálhatok, én nem. Nekem nem szabad. A bajt helyre kell hoznom. Jaj, meghalok! Ó, engedj neki lányom, szó nélkül, jaj, engedj neki lányom…

***

– Hun vagy mán, te jányom – óbégat sápítozva másnap reggel az anyós –, jöhettél vóna mán mosogatni. Úgy szoktuk azt ilyenkor, friss menyecske, nem kényeskedünk.

– Nocsak jányom, nem ittál tán, na, ugyan gyengécskén vagy. Jobb ha nem csinálsz semmit.

– Hé, te, fiam, Ferke, merre vagy ! Gyere be csak ide a kamarába, beszédem van véled! Te, mit csináltál véle, Ferke, te, te gyalázatos!  Hisz menni se tud, kétrét görnyed. Te! Nézzed mán, a vére, az élő piros vére foly le, a lába szárán. Csepeg a porba. Hijjál doktort! Jaj, ezt mán vinni kell, lódulj ízibe, fogd be a lovakat. Istenem, uram, ezt elintézted fiam! Hun vagy mán sógor? Segítsél csak tésis! Tegyétek a szekérre, hama’, hama’ mán! Én nem tehetek róla, én nem. Nincs nekem, ilyesmihe’ semmi közöm. Vigyétek, vigyétek, úgy la, micsoda szégyen!

– De maga is jöjjön mivélünk, ides!

– Hogy jönnék én? Minek mán. Úgyis a doktor tudja. Tik vigyétek. Énnekem dógom van. Mosok utána, mosom a lepedőt, a dunyhát. Eltakarítom, ne lássák, ha jön ide valaki, mi van minálunk. Micsoda szégyen a mi házunkba, jaj, én fiam!

***

– Jöjjön be, a doktor úr hívatja! Hogyhogy ki? Maga, maga, aki a beteget behozta. Aggyisten fiatalember, hát maga az a Réti Ferenc? Ejnye, maga tán még most se józan! Elintézte a feleségét. A harmadik hónapban járt volna, azt elveszítette. Ha szerencséje van, ő megmarad, amennyi vért vesztett. Így kell bánni az asszonnyal? Mit csinált véle, maga szerencsétlen alak, mi? Beszéljen már, maga vadállat! Mi a fenét csinált!

– Kérem szépen, doktor úr, az úgy volt,… Éngem  kiröhögött Hári Jóska, az én jó cimborám, mert én még eddig eztet, senkivel se, sosenem csináltam. Hát ű éngemet kitanított, hogy pajtás, osztán csak aggy’ neki, az anyja istenit, mindent bele komám! Mer’ ű monta, hogy ezt az Ilont, eztet lehet… Ez így vót, kérem!… Mer’ ugye, ha szól ez az Ilon… De úgy higgye meg a doktor úr, hogy ez hagyta. Hát igyekeztem, doktor úr, csak úgy, doktor úr, ahogy én tudtam, mer, én azt hittem, ű tudja mán eztet, mer egyet se szólt ellenem. Osztán kérem szépen, ha lehetne, csak az idesnek meg ne mondják mán… Az nagy baj lenne Ilonnak.

– Mit meg ne mondjunk, nyögje már ki, maga szerencsétlen!!

– Hát azt a harmadik hónapot. Az ides nehogy megtudja Ilonról, ha csak egy mód van rá kérem szépen…, doktor úr!

M. Szlávik Tünde
rovata

Hasonló

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése