Robi váratlan öröme

Írta: Arany Piroska

(A harmadikos Nemtom Robi monológja) 

hargitai_b_ollie_2_masolata.jpgEzt a házit nehéz nekem megírni, mert azt mondta a tanító néni, hogy írjunk valamiről, aminek váratlanul nagyon megörültünk az iskolába, mert frankó ügyesek voltunk. És ez nekem nem olyan könnyű, mert énnekem inkább búsulni volna rá okom.

Mert én nem vagyok olyan ügyes gyerek, akinek mindig csak azt mondják, mint a Karesznek az iskolába, hogy oké, Károly fiam, csak így tovább Karcsi fiacskám, mert a Karesznek mindig minden nagyon megy. Pedig a Karesz, mintha oda se figyelne, nem is akarná, csak úgy kimegy a táblához, és beírja a jó számokat az osztásnak a végére.

De én még akkor azt se nem tom, hol járunk, mert mondjuk, pont a ceruzámat keresem, ami legurult a Ricsi padja alá, de Ricsi nemhogy ideadná nekem, hanem azért is tovább rúgja a lábával, nehogy azt én fel tudjam venni. De a tanító néni nagyon lesen van, hogy ki az, aki nem néz oda, mikor ő magyaráz, és egyből kiszúrja, hogy én a pad alatt csúszkálok, de azt nem tudja, hogy a ceruzámér vagyok odalenn, és kihív engem, hogy folytassam az osztást.

De én akkor mán mit folytassak, mikor el se kezdtem, és ettől szok lenni a fekete pont, meg a beírás.

Na, ezt felejtsük el, mert már megyünk enni a kajáldába, és a Mici néni a napközis tanár, az meg szok dícsérni, mert én nem csinálom azt, mint a Szilvike, aki annyi kevés levest vesz a tányérjára, amivel csak bekeni a tányért, mintha már kiette volna belőle, és a főzelékre azt mondja, hogy fúj, és otthagyja. És Szilvikére azt mondja a Mici néni, jaj de válogatós vagy, látod a Robika mindent megeszik és még repetát is kér. Mert a Mici néni nem is tudja, hogy én csak abból kérek még egyszer, a mákos tésztából, nem pediglen a krumplis tésztából vagy pláne nem a tökfőzelékből.

De ha Mici nénit írom váratlan örömnek, az nem jó, mert az nem is váratlan, meg ami a napiba van, az nem számít iskolainak, a tanító néni szerint. Mert a tanító néni azt mondta, hogy lehet otthon is ügyesnek lenni, és avval örömet szerezni, mondjuk az anyukánknak, vagy a nagyinak, vagy a kistesónknak, de ám arra ő nem tud piros pontot vagy csillagot, pláne nem ötöst adni, mert ő csak az ittenire osztályoz.

És akkor én azt gondoltam, hogy nem várom a váratlan örömet, mert az nekem úgyse szok lenni. Tegnap is azt mondta a nagyi, amit én nem is értettem, hogy te egy pecfogel vagy, mert a pulcsimra kenődött a kecsap, és amikor le akartam dörzsölni, még jobban olyan lett.

Csak azt nem tom, ha nincs örömöm, akkor én mit írjak a háziba.

És akkor délután volt a kézműs szakkör, ahova én is járok, mert odajár a Szilvike is, és ott ő mellé ülhetek, mert az az egy hely, ahol oda lehet ülni, ahova akarunk. Meg ahol nem kell egy helybe ülni egész órán, hanem oda lehet menni a mosdóhoz, meg a szerszámos ládához az ollóér vagy a ragasztóér, és mindent lehet ottan megcsinálni, amit csak mutat a Zsuzsa néni, ami kell az ünnepi koszorúhoz, amit majd az ajtóra akasztunk.

Odajár a Karesz is, csak nem tom miért, mert most is addig bénázott a hajlós vesszővel, amiből azt a koszorút csináltuk, hogy már mindenki a lakkozást csinálta, de ő meg azt mondta, hogy neki nem hajlik a vessző, hanem eltörik, és levágta magát a székre, a vesszőket meg a földre, hogy azért se csinálja tovább.

És akkor Zsuzsa néni a kézműs tanár odajött énhozzám, mert látta, hogy készen vagyok a koszorúval, és azt mondta – nekem mondta, hallhatta mindenki, pláne még Szilvike is –, hogy Robikám, a tiéd sikerült a legjobban és – na most figyelj,mit mondott még –, hogy mutasd meg, hogy kell, légyszi segítsél a Karesznek.

Így mondta, hogy én, a Karesznek, és így, hogy Robikám…

……. és én mentem hazafelé, és akkor azon a kockás járdán, mindig a kocka közepébe ugrottam, és mintha azt énekelném, hogy megy a gőzös megy a gőzös Kanizsára, csak én azt léptem, hogy lé-cci se-gí-csél ka-resz-nek, a ka-resz-nek, egész hazáig, meg még fel a lépcsőn is. És azt nem hallotta senki, mert csak magamban la- la-láztam.

Nem tom, de lehet, hogy pont ilyen a váratlan öröm, pedig nem kaptam még egy piros pontot se, nemhogy ötöst, de mégis belement az eszembe, meg még most is benne van, és jó lenne, ha nem menne ki belőle.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése