A példaképem

Írta: Arany Piroska

A példaképem – Hargitai Beáta illusztrációja

Azt mondta a tanító néni, hogy az legyen a házi, hogy írjuk le, kihez szeretnék hasonlítani. Azt úgy kell mondani, hogy ki legyen az én példaképem.

Mert azt mondta a tanító néni, hogy akiknek van példaképe, abból lesz nagykorában valaki, mert az nem csak úgy nő, növöget, cél nélkül, mint a dudva, hanem ráhajt és gürizik érte, sőt, még az is lehet, hogy a példaképnél is jobb lesz az ilyen, mert túlszárnyalja azt, de ezt nemtom hogy, ha nincs szárnyuk.

És a tanító néni azt is mondta, hogy legyen mindenkinek egy mintája, mondjuk az apukája vagy a papája, vagy mondjuk egy tanára.

Én nemtom, de lehet, hogy azt hitte, hogy ő lesz nekem a minta, de énnekem ne legyen már egy nőitanár a minta, mert a Ricsihez képest így is elég nyamvadt kis  krapek vagyok, nemhogy még egy csajhoz hasonlítsak.

Igaz, hogy van egy matektanárunk aki nem egy nő, de az meg olyan, hogy hiába  férfi, mégse szeretnék olyan lenni, inkább deltás, mint a Ricsi, mert badizik, és csak rágós húst meg répákat eszik, amitől tiszta izom lesz.

De én ezeket meg nem enném, csak inkább mákostésztát meg  szilvásgombócot, még ha ilyen kis vacak ürge maradok is.

Na, még lehetne a példaképem a Karesz is, aki pedig nem súlyzózik, de matekből  baromi zsír, de neki ezért nem kellett senkit se lemintázni, pláne megdolgozni érte, mert már úgy született, hogy tudott matekozni, mert tuti, hogy örökölte, és úgy nem vicc.

De hogy én mit örököltem, a nagyi tudja, mert szokta emlegetni a másik nagyit, anyukám anyukáját, aki fiatal korában a balettkarban táncolt.

Igaz, van vagy száz éve, de a nagyi még mindig úgy szokja mondani, mintha tegnap lett volna, hogy olyan kákabélű ez a gyerek, mint a te anyád, nem lesz ebből semmi, meg se nő, ez egy kis tepertő marad, mert csak válogat. Mért nem eszi ez a kölyök a húst meg a főzeléket, elkényeztetitek, de én hiába beszélek nektek.

És a nagyi ilyenkor már törölgeti a szemét, hogy még eszetekbe jut, mit mondtam, ha én már nem leszek. És az anyukám ilyenkor felnéz a plafonra, hogy na, kezdődik, és hogy a nagyi legyen türelemmel, rendes gyerek ez, és majd megnő, ne szekálja. De én most mégse nemtom, hogy milyen vagyok, és pláne hogy milyen legyek.

Szoktam nézni a tévében a Svarcenegert, meg a többi ilyeneket, de hogyha csak ott bambulok a tévé előtt, attól még csak pont ilyen nyeszlett maradok.

Az apukám, ő focista volt, a papám meg fociedző, de már egyik se megy edzésre, csak a tévének hajráznak.

Azt is mondta a tanító néni, hogy ha élőben nem találunk példaképet, akkor a régiekből biztos lelünk, mondjuk olyat, akit irigyelünk, mert harcos, mint Dobóistván, mert bátor, mint Gagarin, okos, mint Szentgyörgyi, vagy erős, mint Kinizsipál, vagy olyan, mint Mátyáskirály, mert igazságos, meg minden.

De én egyáltalán nem tudok harcolni, meg nem akarok semmit se feltalálni, mert már nekem elég, amit feltaláltak, meg a Holdra se szeretnék felmenni, mert én itthon szeretnék lenni.

De csakis úgy, hogy az anyukám is végig itthon legyen, és amikor főz, akkor énekeljen, a kedves nótáját, hogy lement a nap a maga járásán, és főne a húsleves, meg készülne a vaníliáskifli, és az ablakon besütne a nap, és én raknék az építőmből egy olyan, de olyan  nagy házat, mintha igazi lenne, és abban mindig vasárnapszag lenne, még hétfőn is.

De én eztet senkinek se nem mondhatom el, mert  ez  nem menő, és nagyon égő lenne, ha Szilvike hangosan cikizne engem, hogy, ha-ha, tudod mi vagy te, egy beszari  nyuszicsaj.

És akkor már meg kellett kérdeznem az apukámat, hogy kit írjak példaképemnek, és ő azt mondta, hogy írjad Deák Ferencet, mert ő se akart kardozni, csak egyezkedni, és ezért volt ő a haza bölcse.

És Robi fiam, azt mondom neked, és az apu a vállamra tette a kezét, ha már semmi se akarsz lenni, csak egy anyámasszony katonája, az anyád szoknyája mellett, akkor legalább legyen annyi eszed, hogy ne áruld el senkinek.

És én Deák Ferencet írtam, és a tanító néni azt mondta, ügyes vagyok, mert ezt csak én írtam, és látszik, hogy használom az eszemet.

Szerző: 2018. 11. 07.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése