Vágyak, ha teljesülnek

Írta: Arany Piroska        

Kiskari 

hargitai_bea_bors_maja_masolata.jpgA diploma megszerzése után minden vágyam az volt, hogy az én szülőfalumban lehessek tanító néni, ahol mindenkit ismerek. Így is lett, taníthattam az én iskolámban.

Lássuk hát, milyen is az, ha a vágyaink teljesülnek!

A harmadik szomszéd, Öregkari nagy büszkesége az első fiú unokája. Másról se beszélt, mint Kiskari tökéletességéről: Kiskari így, Kiskari úgy, milyen életrevaló kis vasgyúró… Míg egyszer rászóltam:

– Nagyapja, mikor hozza már el hozzánk Kiskarit?

Lehetett úgy három-négyéves a gyermek, amikor Öregkari egyszer csak beállított egy kis Dumbóval, aki az asztalról abban a pillanatban úgy kapott le egy süteményt, hogy közben leverte a tányért.

Kerek kobak, napbarnított arcból rám villanó, durcás tekintetű fekete szem – nicsak, egy igazi kis vadember falja a süteményemet, töri a tányéromat.

– Te, te kis ördögfióka! – kiáltottam. – Gyere, fogjuk kezet!

Ám igyekezetemet figyelembe se véve lábát rúgásra lódította. El is találta nem kevés erővel a sípcsontomat.

– Mi van, te, te Maugli, béküljünk ki – próbáltam szelídíteni. Kedveskedve megsimogattam volna a fejét, de azon nyomban elrántotta.

– Nagyapja, ez meg miért ilyen mérges?

– Mér, mér! Először is, mer’ fiú! Másodszor, mer’ életrevalóan gyanakvó. Üsd, vágd, nem apád, igaz, Kiskari? Ne sajnáld, adjad neki! Védd magad!

Kiskari bokszoló állásba helyezkedett, és várt. Nevettük, micsoda, a kis harcos tetszett nekünk. Gyermeki bája, arányos termete, csupa egészség energiája meghódított bennünket. Jó volt véle játszani, ingerkedni, könnyedén kikerültük, ha ilyenkor leszegett fejjel, kis faltörő kos módján akart elbánni velünk.

Amikor eljött az ideje, Kiskari iskolás lett. Még örültem is, hogy az én osztályomba került. Anyja kék papírba kötötte a könyveit, a piros keretes címkéken ráírva anyai gyöngybetűkkel a neve: Kiss Károly, I. b.

Mit bánta azt Kiskari, aki egész nyáron járta a mezőt, aki meg tudta különböztetni a rozsvetést a búzától, aki a réten Cézárral ürgére vadászott, aki az öklelős, rugós kisbocit gond nélkül kivezette a legelőre, aki anyjának – ha kérte – felásott egy főzet krumplit vagy zöldséget; na, Kiskari ezt az egész iskolásdit úgy hárította, ahogy csak tudta.

Már reggeltől a déli harangszót várta, amikor végre hazamehet.

– Kiskari, szeretsz iskolába járni? – de Kiskari csak nézett rám sötéten, pedig én nem bosszantani, én barátkozni akartam.

A levegőben lógó, várható konfliktus egy írásórán következett be, amikor a padok között járva elszörnyedtem Kari macskakaparásán.

Jézusom, ha ezt az anyja meglátja, elbúsul miatta!

– Javítsuk ki! – lehajoltam hozzá. Gondoltam kiradírozom, és rendesen, szépen újra íratom véle. Kierőltettem a kezében szorongatott radírját.

Aha, csakhogy nem számoltam a Kari maszatos kezével.

Nem elég, hogy a papírba mélyen szántó ceruzavonásokat úgysem lehetett volna kiradírozni, de a kis izzadt markából kikerült radír vastag fekete maszattá csúfította az egészet. Kiskari megdöbbenése a pillanat törtrészéig tartott. Ohó, az ő munkáját így elrondítani! Nem, Kiskari nem az a fajta, aki ezt megengedi!

Emlékszik még valaki azokra a csúsztatós fedelű, fából készült tolltartókra?

Na, a pillanat hevében Kari annak a fedelét kapta fel, és élére fordítva vágott rá az én kezemre. Erővel ütött, váratlanul. Egy pillanatra elállt a lélegzetem.

Elnémultam: Észnél vagyok én? Tudhattam volna! Ajtóstól rontani a házba!

Jaj, Kiskari, ismerhetnélek már! Előbb óvatosan be kellett volna cserkésznem. Ügyesen kedvet csinálnom, rábeszélnem! Végtére is, nem ő a tanító, nekem kellene okosabbnak lennem. Békítően fordulok hozzá:

– Várjál már, ne mérgeskedj, te Kari, ezt ki kell javítani!

– Mit, amit már összepocsékoltál? Az enyémet te csak ne javítgassad! – kiáltotta sértett önérzettel.

Ezzel felugrott és kiszaladt. Ki a teremből, az iskolából, futott hazáig.

A többiek ismerték már Kiskarit a játékaikból, nem csodálkoztak rajta. Mégis, ekkora vadság láttán elcsöndesedtek.

Délben fogtam a holmiját, és mentem utána, mentem hozzájuk.

– Hazajött ez a betyár? – kérdezem az anyját.

– Haza, haza, bánja ám, hogy megütött téged, tudja, hogy mit tett, azóta ott bujdokol valahol, odalent a kertben.

Nézett rám az anyja, félig nevetve, félig bosszankodva.

– Nem birok én evvel, a nagyapja kedvencével, el van kényeztetve – sóhajtotta. – Ez a kis méregzsák még soha sem kapott ki, neki mindent szabad. .

Majd kiáltozni kezdett:

– Itt van a tanító nénid, kisfiam, Karcsikám, gyerelő!

Némi szünet után a bokrok alól csattant a dacos válasz:

– Azt várhassa!

Nézünk egymásra az anyjával, tanácstalanul. Ajaj, haragszik a gyerek!

Még várok egy keveset, épp indulnék, amikor az anyja rám nevet:

– Várjál, eszembe jutott valami! – Újra kiáltott:

– Ugye kisfiam, akkor te most nem is eszel, a lekváros palacsintából?

Az anyai szóra azon nyomban elő is somfordált Kiskari, eleinte morcosan, sértetten, kelletlenséget mímelve…

*

Régen volt, Kiskari már felnőtt. Ma egy jól jövedelmező tenyészló-istálló vezetője. Nem csak a munkája, ez a hobbija. Sikeres! Ezért kél „zödhajnalban”, lót- fut.

Kiskari soha sincs egyedül.

Naphosszat ott tüsténkedik körülötte, hatéves fia, Kicsikarcsi.

Szakasztott apja. Kerek kobak, rám villanó durcás tekintet…– igazi kis vadember.

Tegnap utánam fut Kicsikarcsi anyukája:

– Várjon egy percre, drága tanító néni, a mi kisfiunk jövőre iskolás lesz, szeretnénk magához járatni. Emlékszik, maga tanította az apját is.

Nem azért mondom, de a vágyainkkal legyünk óvatosak. Lehet, hogy megvalósulnak…

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése