Harangszavú húsvét vasárnap

Írta: Arany Piroska

12834828_1266644900018853_1484912001_n_masolata.jpgMinden vasárnap, de különösen húsvétkor Manni előre örül, hogy a mamánál lehet. A mama a templom mellett lakik. Manni ott van szombat este óta. Szívesen fogadják, és nincs jobb a húsvétvasárnap reggeleknél, mikor a mamánál ébred. Ez a mai nap a mamáé. Holnap lesz a húsvéti locsolkodás, akkor Manni otthon várja a locsolókat.

Ezek az ünnepi reggelek mindig a mesebeli végtelen szabadság ígéretét jelentették Manninak. Már az ébredés is egészen más, mint otthon. Már nem aludt, de még nem bújt ki a takaró alól. Hallgatta a sehol másutt nem hallható otthonos családi zörejeket, a csöndes beszédet:

– Csak halkan, Manni hadd aludjon még! – mondogatták egymásnak.

Nincs sietés, semmi hétköznapi kapkodó rohanás. Reggelizés, beszélgetés, jövés-menés hallatszik. Nincs sürgető ébresztő, hogy igyekezz, elkésel az iskolából, meg semmi izgalom.

A nap, a Manni ágyára süt. Fénye lassan csúszik a párnán, és Manni várja, hogy egyszer csak hozzá érjen, rávilágítson. Már a kezén, már a vállán, és hopp, pont szemébe ragyog. Ez a jel, amire kiugrik az ágyból, és kiszalad a ház előtti virágos kertbe, beleszimatol a harmatos reggelbe. A kertben simogató napfényben sárgállanak, a díszbe borult aranyeső bokrok. Az orgona még csak ígéret, de a tulipánok széles levelei bátran emelik piros, fehér és rózsaszínű bimbóikat. Itt jön a cirmos, cirógatásért hízeleg, de Manni most nem hajlik le hozzá.

Vár. Valamire vár. És akkor megjön a vasárnapi csoda, amit Manni nem adna semmiért. Amikor felzeng a templomba hívó harangszó. Itt zúg a szomszédban.  Manni fölnéz a toronyra, de a hang mintha közelebbről, innen a mama kéményéből szólna. Nem a kicsi, a csilingelő hangú szól, nem a hétköznapi, hanem az ünnepi öreg harang, aminek komoly zúgása tetőtől talpig megtölti Manni egész valóját.

Szépen szól a harang szava messzebbről is, csakhogy itt mintha a hangok ott benne, a feje tetejétől a talpáig érnének, átjárnák, benne rezegnének. Zsong, árad, felemel, lebegtet az ünnepi harangszó. Manni szívében vasárnapi áhítat ébred.

A harangszó imádkozik, messze hangzóan dicsér, áld, könyörög, vezekel, bátorít. A harang hálát mond és segítséget kér. Templomi kedvet varázsol. Nem hiába. Már a templom körül sereglenek az ünneplőbe öltözött ismerősök, már a mama is feketébe öltözött, útrakész.

– Mamuskám, mehetek én is?

A mama örül Manninak, de nem mutatja, katonásan pattog a szava:

– Ha a második harangszóra megmosdasz, megiszol egy bögre tejet, eljöhetsz velem a templomba.

Hohó, egy percbe se kerül ez ennek a szélvészkisasszonynak! Már itt is van, már fogja a mama kezét, hajában a piros masni, kis kék kabátjában, lakkcipősen, szája szélén még fehérlik az utolsó korty tej, indulhatnak. A kapuból Manni visszafut a kertbe. A mama nem érti, mit akar, csak mikor a Manni kezében meglátja az üdezöld boldogasszony-levelét. Onnan szedte, ahol a ház napos oldalán már kibújtak az első illatos levelek. A mama mosolyog, mint akinek régi szép, ifjúkori emlékek jutnak eszébe a halványzöld levelek láttán. Kinyitja az imakönyvet, és lapjai közé simítja a leveleket. Az illat velük marad, kíséri őket, és jön velük, míg mennek a lépcsőn, fel a templom kapujához.

Manni számolja,tizennyolc lépcsőfokot sorol, az neki semmi, a mama fájós lábának sok. A mama a korlátba kapaszkodik. De mindjárt pihenhet, mikor beérnek. Ott a második sorban a szélső helyen leülhet. Az a mama helye.  Manni ott ül mellette, és várakozóan hallgat. Nem kell sokáig várnia. És felzeng az orgona. Egy Bach-fúgát játszik a kántor, míg a hívek gyülekezete összesereglik. És Manni újra érzi a muzsikáló hangok szédítően áradó zsongását. Tán még az orgona is neki szól. A világ megszűnik, csak ők vannak ketten, a zene és Manni.

Ilyen lehet a mennyország. Az égi zene. Gyors, vidám, bátorító futamok váltják egymást, és a mély regiszterek búgnak, mint békítő, csöndre intő, vigasztalás. Manni a torkában érzi a remegő boldogságot. Az orgona elhallgat, amikor a tiszteletes megérkezik, és lassú méltósággal végig megy a padok közötti úton. A hívek felállnak, énekelnek. Az orgona új, torokszorító lassú muzsikát küld, a gyülekezeti énekszó válaszol. Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik. Lelkem úgy óhajt Uramra és hozzád fohászkodik… Manni kérdően néz fel a mamára. A mama nagyon áhítatosan, a hangját kicsit rezegtetve énekel. Manni megérezi, hogy ez az ének fontos a mamának. Amolyan lélekfürdő. Az egész heti elfojtott, elodázott panaszának, fáradtságának, sérelmeinek templomi nyelvén könyörög.

Vagy talán alázatos hálát küld az ég felé? Azt is! Elmondja. Végre itt, most, hangosan elmondja: szomjúhozik én lelkem… Manni nem érti  a szavakat. Sem a híves patakot, sem azt, hogy vajon színed eleibe, mikor jutok élő Isten. Nem érti, de a dallam üzenetéből érezte, hogy ez egy magános, titkos beszélgetés. A bánat, a megilletődés nyelve ez, a megértő Odafenn Valóval.

Csak itt, másként, mint otthon. Itt csak ez van, itt semmi zavaró gond. Itt, a remény, a zavartalan hit énekel.

Manni kicsit közelebb húzódik a mamához. A mama kutatva néz rá, és egy picit megrázza a fejét. Nem azért, mintha terhére lenne, hanem mert az áhítatát szeretné megőrizni, és nem beszélgetni. A templomban vagyunk! Az orgona elhallgat, mire a tiszteletes kezd prédikálni.

Erre Manni már nem figyel. Ha a zene nem szól, bámészkodik. Figyelmesen nézegeti a szószéken végigfutó faragásokat. A bibliaolvasó asztalosmester szőlőfürtöket vésett rá. Erről Manninak eszébe jut, hogy éhes. A lábával szaporán harangoz, mert a pad magas, a lába nem ér le a földre, és zsibbad is. A templom hűvös, hidege tüsszentésre készteti.  Szívja az orrát. Ekkor a mama megfogja a kezét, hogy csöndre intse. Amikor újra zúgni kezd az orgona, vele zeng az ének, és Mannit újra szárnyára veszi, a lebegő könnyed énekbeszéd.

A Krisztus feltámadott, hirdetik az angyalok….. Manni földerül, ezt ő is tudja. A mama tanította. Felnéz rá, összemosolyogtak.

Énekel a mamával. Nem lehet nem meghallani a Manni tiszta, őszintén szívbéli örömmel hangzó, beszélő énekét. Az előző sorból hátranéznek, mosolyognak. És a tiszteletes is a szószékről, picikét biccent a fejével, amit Manni dicséretnek vett: Zengjük mi is örömmel, víg énekünk szálljon föl…

A Miatyánkot mély átéléssel suttogja: … és szabadíts meg minket a gonosztól. Hazafelé menet Manni ugrándozik az örömtől.

Ebédelnek.

Manni nem akarja elengedni az élményt, a levesnél elkezdi, hogy a többiek is hallják: A Krisztus feltámadott…

Éles gyermekhangja üde, mintha üvegharangok csilingelnének.

Ám a mama tudja, hogy kanálcsörgés közben az ének mégsem tölti be küldetését. Rászól:

– Manni, most egyél.

De Manni tovább énekel: …ezt hirdesse föld és ég, a magasság a mélység…

A mama ráhagyja, nem vitatkozik.

– Jól van Manni, énekelj csak, ma húsvét, a feltámadás örömünnepe van.

Húsvét van, az éppen felzengő, a méltóságos zúgással feltámadó, gazdagon áradó, déli harangszó ideje.

Manni elhallgat. Figyel. Felemeli a kezét, és megilletődve súgja:

– Mama, hallod, valamit mond nekem a harang! Mama, elhiszed, hogy a harangszó hozzám beszél? Hozzád is szokott beszélni?

– Tudod, egy ilyen harangszavú vasárnapon mindenkinek, aki figyel rá, üzen valamit. Míg hallgatod, nem vagy egyedül…

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése