Harangszavú húsvét vasárnap

Írta: Arany Piroska

12834828_1266644900018853_1484912001_n_masolata.jpgMinden vasárnap, de különösen húsvétkor Manni előre örül, hogy a mamánál lehet. A mama a templom mellett lakik. Manni ott van szombat este óta. Szívesen fogadják, és nincs jobb a húsvétvasárnap reggeleknél, mikor a mamánál ébred. Ez a mai nap a mamáé. Holnap lesz a húsvéti locsolkodás, akkor Manni otthon várja a locsolókat.

Ezek az ünnepi reggelek mindig a mesebeli végtelen szabadság ígéretét jelentették Manninak. Már az ébredés is egészen más, mint otthon. Már nem aludt, de még nem bújt ki a takaró alól. Hallgatta a sehol másutt nem hallható otthonos családi zörejeket, a csöndes beszédet:

– Csak halkan, Manni hadd aludjon még! – mondogatták egymásnak.

Nincs sietés, semmi hétköznapi kapkodó rohanás. Reggelizés, beszélgetés, jövés-menés hallatszik. Nincs sürgető ébresztő, hogy igyekezz, elkésel az iskolából, meg semmi izgalom.

A nap, a Manni ágyára süt. Fénye lassan csúszik a párnán, és Manni várja, hogy egyszer csak hozzá érjen, rávilágítson. Már a kezén, már a vállán, és hopp, pont szemébe ragyog. Ez a jel, amire kiugrik az ágyból, és kiszalad a ház előtti virágos kertbe, beleszimatol a harmatos reggelbe. A kertben simogató napfényben sárgállanak, a díszbe borult aranyeső bokrok. Az orgona még csak ígéret, de a tulipánok széles levelei bátran emelik piros, fehér és rózsaszínű bimbóikat. Itt jön a cirmos, cirógatásért hízeleg, de Manni most nem hajlik le hozzá.

Vár. Valamire vár. És akkor megjön a vasárnapi csoda, amit Manni nem adna semmiért. Amikor felzeng a templomba hívó harangszó. Itt zúg a szomszédban.  Manni fölnéz a toronyra, de a hang mintha közelebbről, innen a mama kéményéből szólna. Nem a kicsi, a csilingelő hangú szól, nem a hétköznapi, hanem az ünnepi öreg harang, aminek komoly zúgása tetőtől talpig megtölti Manni egész valóját.

Szépen szól a harang szava messzebbről is, csakhogy itt mintha a hangok ott benne, a feje tetejétől a talpáig érnének, átjárnák, benne rezegnének. Zsong, árad, felemel, lebegtet az ünnepi harangszó. Manni szívében vasárnapi áhítat ébred.

A harangszó imádkozik, messze hangzóan dicsér, áld, könyörög, vezekel, bátorít. A harang hálát mond és segítséget kér. Templomi kedvet varázsol. Nem hiába. Már a templom körül sereglenek az ünneplőbe öltözött ismerősök, már a mama is feketébe öltözött, útrakész.

– Mamuskám, mehetek én is?

A mama örül Manninak, de nem mutatja, katonásan pattog a szava:

– Ha a második harangszóra megmosdasz, megiszol egy bögre tejet, eljöhetsz velem a templomba.

Hohó, egy percbe se kerül ez ennek a szélvészkisasszonynak! Már itt is van, már fogja a mama kezét, hajában a piros masni, kis kék kabátjában, lakkcipősen, szája szélén még fehérlik az utolsó korty tej, indulhatnak. A kapuból Manni visszafut a kertbe. A mama nem érti, mit akar, csak mikor a Manni kezében meglátja az üdezöld boldogasszony-levelét. Onnan szedte, ahol a ház napos oldalán már kibújtak az első illatos levelek. A mama mosolyog, mint akinek régi szép, ifjúkori emlékek jutnak eszébe a halványzöld levelek láttán. Kinyitja az imakönyvet, és lapjai közé simítja a leveleket. Az illat velük marad, kíséri őket, és jön velük, míg mennek a lépcsőn, fel a templom kapujához.

Manni számolja,tizennyolc lépcsőfokot sorol, az neki semmi, a mama fájós lábának sok. A mama a korlátba kapaszkodik. De mindjárt pihenhet, mikor beérnek. Ott a második sorban a szélső helyen leülhet. Az a mama helye.  Manni ott ül mellette, és várakozóan hallgat. Nem kell sokáig várnia. És felzeng az orgona. Egy Bach-fúgát játszik a kántor, míg a hívek gyülekezete összesereglik. És Manni újra érzi a muzsikáló hangok szédítően áradó zsongását. Tán még az orgona is neki szól. A világ megszűnik, csak ők vannak ketten, a zene és Manni.

Ilyen lehet a mennyország. Az égi zene. Gyors, vidám, bátorító futamok váltják egymást, és a mély regiszterek búgnak, mint békítő, csöndre intő, vigasztalás. Manni a torkában érzi a remegő boldogságot. Az orgona elhallgat, amikor a tiszteletes megérkezik, és lassú méltósággal végig megy a padok közötti úton. A hívek felállnak, énekelnek. Az orgona új, torokszorító lassú muzsikát küld, a gyülekezeti énekszó válaszol. Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik. Lelkem úgy óhajt Uramra és hozzád fohászkodik… Manni kérdően néz fel a mamára. A mama nagyon áhítatosan, a hangját kicsit rezegtetve énekel. Manni megérezi, hogy ez az ének fontos a mamának. Amolyan lélekfürdő. Az egész heti elfojtott, elodázott panaszának, fáradtságának, sérelmeinek templomi nyelvén könyörög.

Vagy talán alázatos hálát küld az ég felé? Azt is! Elmondja. Végre itt, most, hangosan elmondja: szomjúhozik én lelkem… Manni nem érti  a szavakat. Sem a híves patakot, sem azt, hogy vajon színed eleibe, mikor jutok élő Isten. Nem érti, de a dallam üzenetéből érezte, hogy ez egy magános, titkos beszélgetés. A bánat, a megilletődés nyelve ez, a megértő Odafenn Valóval.

Csak itt, másként, mint otthon. Itt csak ez van, itt semmi zavaró gond. Itt, a remény, a zavartalan hit énekel.

Manni kicsit közelebb húzódik a mamához. A mama kutatva néz rá, és egy picit megrázza a fejét. Nem azért, mintha terhére lenne, hanem mert az áhítatát szeretné megőrizni, és nem beszélgetni. A templomban vagyunk! Az orgona elhallgat, mire a tiszteletes kezd prédikálni.

Erre Manni már nem figyel. Ha a zene nem szól, bámészkodik. Figyelmesen nézegeti a szószéken végigfutó faragásokat. A bibliaolvasó asztalosmester szőlőfürtöket vésett rá. Erről Manninak eszébe jut, hogy éhes. A lábával szaporán harangoz, mert a pad magas, a lába nem ér le a földre, és zsibbad is. A templom hűvös, hidege tüsszentésre készteti.  Szívja az orrát. Ekkor a mama megfogja a kezét, hogy csöndre intse. Amikor újra zúgni kezd az orgona, vele zeng az ének, és Mannit újra szárnyára veszi, a lebegő könnyed énekbeszéd.

A Krisztus feltámadott, hirdetik az angyalok….. Manni földerül, ezt ő is tudja. A mama tanította. Felnéz rá, összemosolyogtak.

Énekel a mamával. Nem lehet nem meghallani a Manni tiszta, őszintén szívbéli örömmel hangzó, beszélő énekét. Az előző sorból hátranéznek, mosolyognak. És a tiszteletes is a szószékről, picikét biccent a fejével, amit Manni dicséretnek vett: Zengjük mi is örömmel, víg énekünk szálljon föl…

A Miatyánkot mély átéléssel suttogja: … és szabadíts meg minket a gonosztól. Hazafelé menet Manni ugrándozik az örömtől.

Ebédelnek.

Manni nem akarja elengedni az élményt, a levesnél elkezdi, hogy a többiek is hallják: A Krisztus feltámadott…

Éles gyermekhangja üde, mintha üvegharangok csilingelnének.

Ám a mama tudja, hogy kanálcsörgés közben az ének mégsem tölti be küldetését. Rászól:

– Manni, most egyél.

De Manni tovább énekel: …ezt hirdesse föld és ég, a magasság a mélység…

A mama ráhagyja, nem vitatkozik.

– Jól van Manni, énekelj csak, ma húsvét, a feltámadás örömünnepe van.

Húsvét van, az éppen felzengő, a méltóságos zúgással feltámadó, gazdagon áradó, déli harangszó ideje.

Manni elhallgat. Figyel. Felemeli a kezét, és megilletődve súgja:

– Mama, hallod, valamit mond nekem a harang! Mama, elhiszed, hogy a harangszó hozzám beszél? Hozzád is szokott beszélni?

– Tudod, egy ilyen harangszavú vasárnapon mindenkinek, aki figyel rá, üzen valamit. Míg hallgatod, nem vagy egyedül…

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése