Menyasszonyi ruha

Írta: Arany Piroska

                                                   (Náne emlékeiből)

– Reggel már korán jöhetsz a ruhádért – mondta Jozefa, de Marcsa másnap csak dél felé érkezett. Akkorra sikerült végre eladni a portékát a piacon, így lett pénze, hogy kifizesse a varratás árát.

A félig nyitva hagyott ajtón kopogott. Nem akart addig bemenni, míg nem hallja, hogy szabad. De senki sem felelt. Amikor benézett, látta, hogy ott a ruhája, a menyasszonyi ruha, habosfehéren, álomszépen, a szekrény oldalán vállfára téve – csak a Jung lányok nem voltak sehol.

Ott állt, kezében a pénzzel, óvatos lassan belépett, és ámulva nézte a szokatlan rendetlenséget; mint ahonnan sietve távoztak.

A fátylát lecsúszva, gyűrötten találta a földön. Fölvette, kisimította, majd tanácstalanul ácsorgott, egy helyben toporgott.

– Jozefa, elvinném a ruhát, hadd fizessem ki! – szólongatta a lányokat előbb bátran, majd egyre félénkebben.

– Jozefa, Sára, Rebeka, hoztam a pénzt, hol vagytok? Mikor jöttök haza?

Szavára csak a csend felelt, titokzatosan susogott- zizegett az üres ház.

***

A Jung lányok otthonülők voltak, sehova sem jártak, mégis lépést tartottak a legújabb divattal. A Jung lányoknak a postás hozta a Pestről megrendelt, Párisi Divat című lapot, a harmincas évek divatját jelentő, szebbnél szebb rajzos ábrákkal. Ezt a lapot már csak nézegetni sem volt hiábavaló.

A modellek csontsovány, bubifrizurás vampjai rendszerint hosszúszipkás cigarettát tartottak ápolt ujjaik között, és azzal a „se fara, se melle” alakjukkal könnyedén támaszkodtak  a melléjük rajzolt, monoklis, szmokingos urak vállához.  Kecsesen viselték a nagyestélyit, a délutáni kis feketét, a délelőtti ruhát, de a pongyolát vagy hálóinget is.

A varrógép egész nap zörgött. Jozefa fogadta vendéget: – Kedvesem, nézzed csak, ez a hosszított derekú, az alja fodros, ez a legdivatosabb, ez finoman rásimul a derékra, elől itt ez a csipkebetét, ugye milyen elegáns?

A vendég belenézett ugyan a divatlapba, de annál sokkal inkább „földönjáróbb” volt, mint hogy onnan válasszon: – Csak olyanra varrjad Jozefa, mint a tavalyi volt az a kék pettyes. Tudod, míg új a ruha, a templomba, korzóra való, ám jövőre gyomlálni, szőlőt kötni lesz jó, csak nem csipkésen. Hogy kinevettessem magam?

És a ruha elkészült, egyszerű szabással, illően jó, akár templomba, akár mezőre.

A Jung lányok hárman voltak.

Amióta szüleiket a járványos spanyolnátha sírba vitte időnap előtt, a lányok árván maradtak, így attól kezdve Jozefa lett a családfő.

Azelőtt az apjuk, Ármin úgy tervezte, hogy ha majd a lányok felnőnek, ők vigyék tovább a fűszerboltot. Anyjuk gyakorlatiasan gondolkodott. Kell még egy kenyérkereső foglalkozás, amiből megélnek, hát odaadta őket mihamarabb a Vilus keze alá, varrónőnek.

Vilus az anyjuk nővére volt, jól menő varrodával. Kis apró termetével, szigorú parancsoló szavával, szakszerű útmutatásaival korán bevezette a lányokat a mesterség rejtelmeibe.

Jozefa gondja lett a bolt is, a varrás is. Az embereknek nem volt pénze vásárolni, a bolt nem hozott hasznot, csak ráfizetést. Igaz, nem is értettek hozzá. Na, akkor, a három lány összedugta fejét. Most mit csináljanak? Varrás vagy bolt?

Másnap aztán Jozefa hívta a kőművest, hogy falazzák be a boltajtót, legyen a helyén ablak. Az ablakba táblát tettek: NŐI SZABÓSÁG.

A lányok ügyeskedtek, a szabást-varrást úgy igazították, hogy azzal kövérből-soványból csinosat formázzon.

Repült az idő, a lányok egyedül maradtak. Régi mondás, hogy aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni, de úgy látszik, hogy aki dolgozik, nem ér rá férjhez menni sem. Aki a szívekbe lát, az tudja, hogy az örökös munka közben hiányérzet váltotta fel a reménykedést.

– Besavanyodunk mi, ha nem történik valami csoda – sóhajtotta Marcsának baráti őszinteséggel a csinos Rebeka, a legkisebb lány. Ő csak álmodozott, jó lenne, ha divatosan öltözhetne, ha az ő válla is egy férfihoz simulna. Koplalni kezdett, nem akart enni, hogy párisi divatba illően karcsú alakja legyen.

Sára a könyveket bújta. A kölcsönkönyvtár hűséges látogatójaként hetenként cserélte a romantikus regényeket. Ábrándozott, reménykedett. Ha késő éjszakáig égette a lámpát, a takarékos Jozefa nem kis haragját vonta magára.

Jozefa haját szorosan hátrafésülte, ruhája sem reklámozta ügyességét. Rászakadt a családfői gond, a két húgának anyjuk helyett anyjuk volt. Bár lelkét nyomasztotta az örökös készenléti állapot, ami nem ritkán a felelősség árnyékául szegődik, mégis – maga is csodálkozott – olykor fölengedett a kedve. Péntek este meggyújtották a gyertyákat, szombatonként nem dolgoztak, úgy éltek, mint szüleik idejében. Békességet adott a jól végzett kötelességteljesítés, és biztonságot a hármójuk testvéri összetartozása. Nem gazdagodtak meg, mégsem aggódtak a jövőjük miatt.

Stafirungot gyűjtöttek, örömöt találtak benne. Készültek a hímzett párnák, az abroszok, és alkonyodó délutánokon, csöndesen beszélgetve, virágokkal koszorúzott, cifra monogramot varrtak, sűrű öltésekkel a csipkés hálóingek elejére.

Egész délelőtt jött hozzájuk a megrendelő, aki vagy ruhának valót hozott, vagy ruhát próbált. Hozták a híreket. Rossz híreket, a közelgő háborúról. Jött Kati is, Juci is, hogy a vőlegényét behívták, de behívókat kaptak a tizennyolc évesek is, meg a továbbszolgáló öregek is. A leventéket besorozták.

Előre vetette árnyékát az újabb háború. Ki akart új ruhát varratni?  Aki még reménykedett, hogy nem lesz itt háború, hiszen bemondta a rádióban a kormányzó úr minisztere, hogy nem lépünk be. Újabb háború? Istenem, csak tán nem! És jöttek a riadt hangú levelek az ország távoli vidékén élő rokonoktól, hogy olyan képtelenül vad hírek kaptak lábra, hogy valami gettóba viszik őket. Erre egyikük sem akart, nem is mert, gondolni.  – Ugyan már, kósza hírek mindig voltak – és tették a dolgukat, mint máskor.

Hiába hessegette aggódó riadalmát Jozefa, ha Vilus, a nagynénjük is arról beszélt, hogy bár telefonál a ismerősöknek, nem veszik fel, hiába ír, nem válaszolnak, lehet, hogy már elvittek őket?

A lányok összenéztek: – Jaj, Viluska, ne legyél vészmadár!

Azon a tavaszon Pista feleségül kérte Marcsát. Félő volt, hogy a vőlegényét is behívják, ezért elhatározták, hogy rövidesen megtartják az esküvőt. Boldog készülődés következett. Marcsa és az anyja átment a Jung lányokhoz, hogy megbeszéljék a menyasszonyi ruhát. Milyen anyagot, hány métert, milyen fátylat vegyenek. És Marcsa elképzelte a fehér ruhás, koszorús esküvőt, ezért rálett, hogy ezt a ruhát csipkék-fodrok díszítsék. Ki gondolna rosszra, háborúra, mikor férjhez megy? Elhessegette a rémítő aggodalmat.

– Számítok ám rátok, Jozefa! Majd jön a vőfély is, a lakodalmi meghívóval! Ott lesztek, ugye Sára, ugye, Rebeka?

És a Jung lányok bólogattak, mosolyogtak, és odaadó figyelemmel mértek, szabtak, és megvarrták Marcsának a menyasszonyi ruhát.

Rebeka, a legfiatalabb nézte, nézte a csipkés fehér csodát.

Reggel óta nézegette, levette a vállfáról, igazgatta, forgatta.

– Mikorra mondtuk Marcsának, hogy jöjjön érte?

– Holnap reggelre – állt meg mellette Jozefa –, mi jár a fejedben?

– Semmi, semmi, csak nézem.

– Nézed, mit nézel rajta, jó lesz rá, arra mérget vehetsz, nincs már semmi dolgod? – és otthagyta Rebekát.

– Jó lesz rá? – kérdezte akkor már csak magától Rebeka. – Marcsára jó lesz? És énrám? Énrám mikor lesz jó a menyasszonyi ruha?

Szempillantás alatt vette le a rajtalévőt, és kapta magára, lázas, meggondolatlan gyorsasággal a Marcsa menyasszonyi ruháját. Mintha rászabták volna! A tükör elé állt, nézte magát, táncléptekkel forgott, mintegy belakta magát a ruhába. A karját behajlította, mint aki karöltve áll „Valaki” mellett, és mosolyogni próbált. Észre se vette, amikor állt meg mögötte Sára, csak amikor a tükörben maga mellett látta Sára megértő tekintetét; akkor a vállára borult, erőltetett jókedvvel, mint akit csínytevésen értek.

Jozefa kiáltott rájuk:

– Meg vagytok ti bolondulva? – és ideges mozdulattal nyújtott feléjük egy levelet.

– Most hozta a városházáról a kézbesítő, csomagolnunk kell. Máris! Három napra való élelmet, egy váltás ruhát! Holnap hajnalban visznek, kész kell lennünk.

Megdermedt a két ábrándozó lélek:

–  Mit beszélsz? Megyünk? Hova? Hova megyünk?

– Nem megyünk – Jozefa hangja remegett –, visznek minket! Mégis elvisznek!

– Nem igaz! – sírt fel Rebeka. – Ez nem lehet igaz! – és szorosan átölelte Sárát.

Jozefa elvette tőlük a menyasszonyi ruhát, és visszatette, a helyére.

– Ezért holnap reggel jön Marcsa.

Még állt egy végtelennek tűnő percig, majd meggyújtotta az ünnepi gyertyákat.

– Mi az, ami nélkül nem mehetünk el – nézett szét tanácstalan aggódással – , mi a legfontosabb?

Ideges sietséggel járt-kelt a szobákban, majd, még mindig a kezében szorongatva  szüleik fényképét, fölment a padlásra, hogy lehozza az ott porosodó vulkánfiber útitáskát…

***

Marcsa felocsúdott a déli harangszóra. Levette a vállfáról a ruháját, és hátra pillantgatva, tétova léptekkel elindult.

Itt kinn, harangszót, kutyaugatást, szekérzörgést, a falu hétköznapi zsibongását mindennél parancsolóbban uralta a távolodó vonat zakatolása, föl-fölsivító, éles füttyjele.

Egy lovas szekér jött zörögve, az állomás felől.

Kalapjához emelt kézzel köszönt a kocsis, és a távolba intett:

– Őket már hiába keresed!

Marcsának összeszorult a gyomra, kihagyott a lélegzete:­ – Mégis igaz!

Az eddig hetek óta szándékosan hárított valóság most fenyegetően, elűzhetetlen erővel tört rá.

… És mint a tolvaj, vitte a kifizetetlen ruháját, amit nem lenne szabad sem elhozni, sem holnap az esküvőjén boldog menyasszonyként ebben ékeskedni, ha nem jönnek el – hogy vele együtt örüljenek – a Jung lányok.

M. Szlávik Tünde
rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése