Menyasszonyi ruha

Írta: Arany Piroska

                                                   (Náne emlékeiből)

hargitai_beata_fatyol_masolata.jpg– Reggel már korán jöhetsz a ruhádért – mondta Jozefa, de Marcsa másnap csak dél felé érkezett. Akkorra sikerült végre eladni a portékát a piacon, így lett pénze, hogy kifizesse a varratás árát.

A félig nyitva hagyott ajtón kopogott. Nem akart addig bemenni, míg nem hallja, hogy szabad. De senki sem felelt. Amikor benézett, látta, hogy ott a ruhája, a menyasszonyi ruha, habosfehéren, álomszépen, a szekrény oldalán vállfára téve csak a Jung lányok nem voltak sehol.

Ott állt, kezében a pénzzel, óvatos lassan belépett, és ámulva nézte a szokatlan rendetlenséget; mint ahonnan sietve távoztak.

A fátylát lecsúszva, gyűrötten találta a földön. Fölvette, kisimította, majd tanácstalanul ácsorgott, egy helyben toporgott.

– Jozefa, elvinném a ruhát, hadd fizessem ki! – szólongatta a lányokat előbb bátran, majd egyre félénkebben.

Jozefa, Sára, Rebeka, hoztam a pénzt, hol vagytok? Mikor jöttök haza?

Szavára csak a csend felelt, titokzatosan susogott- zizegett az üres ház.

***

A Jung lányok otthonülők voltak, sehova sem jártak, mégis lépést tartottak a legújabb divattal. A Jung lányoknak a postás hozta a Pestről megrendelt, Párisi Divat című lapot, a harmincas évek divatját jelentő, szebbnél szebb rajzos ábrákkal. Ezt a lapot már csak nézegetni sem volt hiábavaló.

A modellek csontsovány, bubifrizurás vampjai rendszerint hosszúszipkás cigarettát tartottak ápolt ujjaik között, és azzal a „se fara, se melle” alakjukkal könnyedén támaszkodtak  a melléjük rajzolt, monoklis, szmokingos urak vállához.  Kecsesen viselték a nagyestélyit, a délutáni kis feketét, a délelőtti ruhát, de a pongyolát vagy hálóinget is.

A varrógép egész nap zörgött. Jozefa fogadta vendéget: – Kedvesem, nézzed csak, ez a hosszított derekú, az alja fodros, ez a legdivatosabb, ez finoman rásimul a derékra, elől itt ez a csipkebetét, ugye milyen elegáns?

A vendég belenézett ugyan a divatlapba, de annál sokkal inkább „földönjáróbb” volt, mint hogy onnan válasszon: – Csak olyanra varrjad Jozefa, mint a tavalyi volt az a kék pettyes. Tudod, míg új a ruha, a templomba, korzóra való, ám jövőre gyomlálni, szőlőt kötni lesz jó, csak nem csipkésen. Hogy kinevettessem magam?

És a ruha elkészült, egyszerű szabással, illően jó, akár templomba, akár mezőre.

A Jung lányok hárman voltak.

Amióta szüleiket a járványos spanyolnátha sírba vitte időnap előtt, a lányok árván maradtak, így attól kezdve Jozefa lett a családfő.

Azelőtt az apjuk, Ármin úgy tervezte, hogy ha majd a lányok felnőnek, ők vigyék tovább a fűszerboltot. Anyjuk gyakorlatiasan gondolkodott. Kell még egy kenyérkereső foglalkozás, amiből megélnek, hát odaadta őket mihamarabb a Vilus keze alá, varrónőnek.

Vilus az anyjuk nővére volt, jól menő varrodával. Kis apró termetével, szigorú parancsoló szavával, szakszerű útmutatásaival korán bevezette a lányokat a mesterség rejtelmeibe.

Jozefa gondja lett a bolt is, a varrás is. Az embereknek nem volt pénze vásárolni, a bolt nem hozott hasznot, csak ráfizetést. Igaz, nem is értettek hozzá. Na, akkor, a három lány összedugta fejét. Most mit csináljanak? Varrás vagy bolt?

Másnap aztán Jozefa hívta a kőművest, hogy falazzák be a boltajtót, legyen a helyén ablak. Az ablakba táblát tettek: NŐI SZABÓSÁG.

A lányok ügyeskedtek, a szabást-varrást úgy igazították, hogy azzal kövérből-soványból csinosat formázzon.

Repült az idő, a lányok egyedül maradtak. Régi mondás, hogy aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni, de úgy látszik, hogy aki dolgozik, nem ér rá férjhez menni sem. Aki a szívekbe lát, az tudja, hogy az örökös munka közben hiányérzet váltotta fel a reménykedést.

– Besavanyodunk mi, ha nem történik valami csoda – sóhajtotta Marcsának baráti őszinteséggel a csinos Rebeka, a legkisebb lány. Ő csak álmodozott, jó lenne, ha divatosan öltözhetne, ha az ő válla is egy férfihoz simulna. Koplalni kezdett, nem akart enni, hogy párisi divatba illően karcsú alakja legyen.

Sára a könyveket bújta. A kölcsönkönyvtár hűséges látogatójaként hetenként cserélte a romantikus regényeket. Ábrándozott, reménykedett. Ha késő éjszakáig égette a lámpát, a takarékos Jozefa nem kis haragját vonta magára.

Jozefa haját szorosan hátrafésülte, ruhája sem reklámozta ügyességét. Rászakadt a családfői gond, a két húgának anyjuk helyett anyjuk volt. Bár lelkét nyomasztotta az örökös készenléti állapot, ami nem ritkán a felelősség árnyékául szegődik, mégis – maga is csodálkozott – olykor fölengedett a kedve. Péntek este meggyújtották a gyertyákat, szombatonként nem dolgoztak, úgy éltek, mint szüleik idejében. Békességet adott a jól végzett kötelességteljesítés, és biztonságot a hármójuk testvéri összetartozása. Nem gazdagodtak meg, mégsem aggódtak a jövőjük miatt.

Stafirungot gyűjtöttek, örömöt találtak benne. Készültek a hímzett párnák, az abroszok, és alkonyodó délutánokon, csöndesen beszélgetve, virágokkal koszorúzott, cifra monogramot varrtak, sűrű öltésekkel a csipkés hálóingek elejére.

Egész délelőtt jött hozzájuk a megrendelő, aki vagy ruhának valót hozott, vagy ruhát próbált. Hozták a híreket. Rossz híreket, a közelgő háborúról. Jött Kati is, Juci is, hogy a vőlegényét behívták, de behívókat kaptak a tizennyolc évesek is, meg a továbbszolgáló öregek is. A leventéket besorozták.

Előre vetette árnyékát az újabb háború. Ki akart új ruhát varratni?  Aki még reménykedett, hogy nem lesz itt háború, hiszen bemondta a rádióban a kormányzó úr minisztere, hogy nem lépünk be. Újabb háború? Istenem, csak tán nem! És jöttek a riadt hangú levelek az ország távoli vidékén élő rokonoktól, hogy olyan képtelenül vad hírek kaptak lábra, hogy valami gettóba viszik őket. Erre egyikük sem akart, nem is mert, gondolni.  – Ugyan már, kósza hírek mindig voltak – és tették a dolgukat, mint máskor.

Hiába hessegette aggódó riadalmát Jozefa, ha Vilus, a nagynénjük is arról beszélt, hogy bár telefonál a ismerősöknek, nem veszik fel, hiába ír, nem válaszolnak, lehet, hogy már elvittek őket?

A lányok összenéztek: – Jaj, Viluska, ne legyél vészmadár!

Azon a tavaszon Pista feleségül kérte Marcsát. Félő volt, hogy a vőlegényét is behívják, ezért elhatározták, hogy rövidesen megtartják az esküvőt. Boldog készülődés következett. Marcsa és az anyja átment a Jung lányokhoz, hogy megbeszéljék a menyasszonyi ruhát. Milyen anyagot, hány métert, milyen fátylat vegyenek. És Marcsa elképzelte a fehér ruhás, koszorús esküvőt, ezért rálett, hogy ezt a ruhát csipkék-fodrok díszítsék. Ki gondolna rosszra, háborúra, mikor férjhez megy? Elhessegette a rémítő aggodalmat.

Számítok ám rátok, Jozefa! Majd jön a vőfély is, a lakodalmi meghívóval! Ott lesztek, ugye Sára, ugye, Rebeka?

És a Jung lányok bólogattak, mosolyogtak, és odaadó figyelemmel mértek, szabtak, és megvarrták Marcsának a menyasszonyi ruhát.

Rebeka, a legfiatalabb nézte, nézte a csipkés fehér csodát.

Reggel óta nézegette, levette a vállfáról, igazgatta, forgatta.

Mikorra mondtuk Marcsának, hogy jöjjön érte?

Holnap reggelre – állt meg mellette Jozefa –, mi jár a fejedben?

Semmi, semmi, csak nézem.

Nézed, mit nézel rajta, jó lesz rá, arra mérget vehetsz, nincs már semmi dolgod? – és otthagyta Rebekát.

Jó lesz rá? – kérdezte akkor már csak magától Rebeka. Marcsára jó lesz? És énrám? Énrám mikor lesz jó a menyasszonyi ruha?

Szempillantás alatt vette le a rajtalévőt, és kapta magára, lázas, meggondolatlan gyorsasággal a Marcsa menyasszonyi ruháját. Mintha rászabták volna! A tükör elé állt, nézte magát, táncléptekkel forgott, mintegy belakta magát a ruhába. A karját behajlította, mint aki karöltve áll „Valaki” mellett, és mosolyogni próbált. Észre se vette, amikor állt meg mögötte Sára, csak amikor a tükörben maga mellett látta Sára megértő tekintetét; akkor a vállára borult, erőltetett jókedvvel, mint akit csínytevésen értek.

Jozefa kiáltott rájuk:

– Meg vagytok ti bolondulva? – és ideges mozdulattal nyújtott feléjük egy levelet.

– Most hozta a városházáról a kézbesítő, csomagolnunk kell. Máris! Három napra való élelmet, egy váltás ruhát! Holnap hajnalban visznek, kész kell lennünk.

Megdermedt a két ábrándozó lélek:

–  Mit beszélsz? Megyünk? Hova? Hova megyünk?

– Nem megyünk – Jozefa hangja remegett –, visznek minket! Mégis elvisznek!

– Nem igaz! – sírt fel Rebeka. – Ez nem lehet igaz! – és szorosan átölelte Sárát.

Jozefa elvette tőlük a menyasszonyi ruhát, és visszatette, a helyére.

– Ezért holnap reggel jön Marcsa.

Még állt egy végtelennek tűnő percig, majd meggyújtotta az ünnepi gyertyákat.

– Mi az, ami nélkül nem mehetünk el – nézett szét tanácstalan aggódással – , mi a legfontosabb?

Ideges sietséggel járt-kelt a szobákban, majd, még mindig a kezében szorongatva  szüleik fényképét, fölment a padlásra, hogy lehozza az ott porosodó vulkánfiber útitáskát…

***

Marcsa felocsúdott a déli harangszóra. Levette a vállfáról a ruháját, és hátra pillantgatva, tétova léptekkel elindult.

Itt kinn, harangszót, kutyaugatást, szekérzörgést, a falu hétköznapi zsibongását mindennél parancsolóbban uralta a távolodó vonat zakatolása, föl-fölsivító, éles füttyjele.

Egy lovas szekér jött zörögve, az állomás felől.

Kalapjához emelt kézzel köszönt a kocsis, és a távolba intett:

– Őket már hiába keresed!

Marcsának összeszorult a gyomra, kihagyott a lélegzete:­ – Mégis igaz!

Az eddig hetek óta szándékosan hárított valóság most fenyegetően, elűzhetetlen erővel tört rá.

… És mint a tolvaj, vitte a kifizetetlen ruháját, amit nem lenne szabad sem elhozni, sem holnap az esküvőjén boldog menyasszonyként ebben ékeskedni, ha nem jönnek el hogy vele együtt örüljenek a Jung lányok.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése