Földközelben a Hold

Írta: Arany Piroska  

hargitai_b_valahol_masolata.jpgA lovak lassú, egyenletes dobogással lépegettek a dűlőúton. Nem kellett ostor, maguktól igyekeztek hazafelé.

A széles határon messze ellátni, bár így a szekéren ülve sem a távoli tanyák, sem a görbe akácok vagy a sudaras nyárfák nem tűnnek azonnal az ember szemébe. Fel kellett volna állni a szekéren, hogy messzebbre lásson, a látóhatárig. De minek, mikor az egész napi kaszálás után jólesett a pihenés, a megérdemelt pihenés, azon a kemény ülésdeszkán. Szokatlan fáradtságot érzett a karjaiban, a hátában. Amúgy is derékfájdító a rázós szekéren ülni, néha kiegyenesítette a hátát, azután lazán el-elbóbiskolt.

Régen volt utoljára itthon. Van már annak…, de ne számoljuk az időt. Katonaság, munka, városok, az előbbre jutás göröngyös útjai.

Itthon ma ismerősen simult a kezébe a kapanyél, a kaszasuhintás mozdulata, a lószerszámok  ̶  mintha tegnap lett volna. Elkezdett dúdolni, maga sem tudta honnan jön elő a dallam, hogy domboldalon áll egy magas nyárfa… nyárfa alatt az édesanyám háza…

Végig tudta. Végig mondta. Addig a torokszorító utolsó sorig, hogy Isten tudja, látom-e még kendet.

Felrezzent. Elmúlt az álmossága. Élőszavú, beszédes lett az est, körülölelte az alkony, és ő megérezve a hívást, belesimult a földközelbe, mint meleg fészekbe. Még együtt látszott az alkonyi égen a Hold halovány ezüst karéja és ragyogott arany-narancs fényével a lemenő nap. A szekér mögött elmaradtak a széles levelekkel integető kukoricatáblák, a zöldből épp sárgába hajló búzamezők, a harsogó zölden hajladozó lucernatáblák, a fodros leveleivel fényesen mosolygó répaföld, a fakó-zölden kuporgó szénaboglyák sora.

Ráeszmélt, mit jelent számára az otthona. Idevalósi vagyok gondolta, míg lágy esti szürkületbe burkolóztak a naptól még meleg mezők. Csak az ébredhet rá, csak az ismerhet rá, aki itt született, az érzi magáénak, aki idevalósi.

A hazatérő nyáj kavarta, felhőként kavargó, utakra leszálló, könnyű nyáresti por lebegett a lila alkonyatban.

Valahol a kiserdő alján párjáért rikoltott a fácán, és a sötétedő égen két kései vadgalamb repült siető szárnycsapással nyugat a felé. Messziről, alig idehallóan csengette el az angelust a szapora szavú tépei kisharang. Szellő moccant, hűvöset hozott. A leszálló harmatban nyújtózkodtak a Kálló-parti dűlőút vadon nőtt mentái, a keskenylevelű útifű, a lilavirágú mályva, és kis névtelen füvek észrevétlen igazították derekukat egyenesre.

A délután lekaszált széna illata utána jött, körüllengte, mint régi ismerős útravaló.

De már akkor elmaradtak a mezők, és az országúti köveken csattogtak a patkók, kattogott a kerekek vasalt abroncsa.

Itt-ott már fellobbantak az ablakok lámpaszemei, és szélesre tárt kapujával köszönt az otthon. Míg az örvendező puli a hazatérőket körberohanta  ̶  majd’ feldöntötte  ̶ , addig a mező szénaszagát felváltotta a ház körül szállongó, gyermekkorból ismerős vacsoraillat.

A vödörből, a lovak szomját oltva mint csörgő patak zuhogott az itató vályúba a kút friss vize.

A csillagokkal kicsipkézett nyári este meleg takarója ráborult a házra, a fákra, virágokra, a templomtorony rézgombjára.

A közeli Kálló-parton békakánon ummogta faluszerte hangzó dalát.

Brekegő danájukhoz Szent Dávid hegedülte a szénakazal fölött tündöklő teliholdból az éji zenét.

Az udvarra sugárzó lámpafényben fel-felvillant a fekete macska lustán hunyorgó szeme, és valahonnan az alsó végről egy árva hegedűszó kúszott a sötétségbe, hogy a szívbe muzsikálja, miszerint domboldalon áll egy öreg nyárfa.

̶  Gyere vacsorázni, fiam, úgy főztem, ahogy szereted.

̶  Jut eszembe ides, jól tenné, ha elhívná holnap Tóth Ferkét a tetőfedőt segíteni. A tetőcserepet rendbe kell hoznunk.

̶  Jó az még fiam, még nem ázik be, nekem bejárja, amíg én élek.

̶  Na, csak hadd legyen rendben, én se akarok beázni a télen.

̶  Hazajössz? ̶  ült le mama, a kicsi sámlira.  ̶  Mi húz ide vissza téged, fiam?

̶  Mi? Hát ides, nem is tudom. A föld, a nap, a hold, a szél, fű-fa-virág?

Tudja mit? Ez, a maga főztje. Ez a csípős, kolbászos, paprikás krumpli!

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése