Földközelben a Hold

Írta: Arany Piroska  

hargitai_b_valahol_masolata.jpgA lovak lassú, egyenletes dobogással lépegettek a dűlőúton. Nem kellett ostor, maguktól igyekeztek hazafelé.

A széles határon messze ellátni, bár így a szekéren ülve sem a távoli tanyák, sem a görbe akácok vagy a sudaras nyárfák nem tűnnek azonnal az ember szemébe. Fel kellett volna állni a szekéren, hogy messzebbre lásson, a látóhatárig. De minek, mikor az egész napi kaszálás után jólesett a pihenés, a megérdemelt pihenés, azon a kemény ülésdeszkán. Szokatlan fáradtságot érzett a karjaiban, a hátában. Amúgy is derékfájdító a rázós szekéren ülni, néha kiegyenesítette a hátát, azután lazán el-elbóbiskolt.

Régen volt utoljára itthon. Van már annak…, de ne számoljuk az időt. Katonaság, munka, városok, az előbbre jutás göröngyös útjai.

Itthon ma ismerősen simult a kezébe a kapanyél, a kaszasuhintás mozdulata, a lószerszámok  ̶  mintha tegnap lett volna. Elkezdett dúdolni, maga sem tudta honnan jön elő a dallam, hogy domboldalon áll egy magas nyárfa… nyárfa alatt az édesanyám háza…

Végig tudta. Végig mondta. Addig a torokszorító utolsó sorig, hogy Isten tudja, látom-e még kendet.

Felrezzent. Elmúlt az álmossága. Élőszavú, beszédes lett az est, körülölelte az alkony, és ő megérezve a hívást, belesimult a földközelbe, mint meleg fészekbe. Még együtt látszott az alkonyi égen a Hold halovány ezüst karéja és ragyogott arany-narancs fényével a lemenő nap. A szekér mögött elmaradtak a széles levelekkel integető kukoricatáblák, a zöldből épp sárgába hajló búzamezők, a harsogó zölden hajladozó lucernatáblák, a fodros leveleivel fényesen mosolygó répaföld, a fakó-zölden kuporgó szénaboglyák sora.

Ráeszmélt, mit jelent számára az otthona. Idevalósi vagyok gondolta, míg lágy esti szürkületbe burkolóztak a naptól még meleg mezők. Csak az ébredhet rá, csak az ismerhet rá, aki itt született, az érzi magáénak, aki idevalósi.

A hazatérő nyáj kavarta, felhőként kavargó, utakra leszálló, könnyű nyáresti por lebegett a lila alkonyatban.

Valahol a kiserdő alján párjáért rikoltott a fácán, és a sötétedő égen két kései vadgalamb repült siető szárnycsapással nyugat a felé. Messziről, alig idehallóan csengette el az angelust a szapora szavú tépei kisharang. Szellő moccant, hűvöset hozott. A leszálló harmatban nyújtózkodtak a Kálló-parti dűlőút vadon nőtt mentái, a keskenylevelű útifű, a lilavirágú mályva, és kis névtelen füvek észrevétlen igazították derekukat egyenesre.

A délután lekaszált széna illata utána jött, körüllengte, mint régi ismerős útravaló.

De már akkor elmaradtak a mezők, és az országúti köveken csattogtak a patkók, kattogott a kerekek vasalt abroncsa.

Itt-ott már fellobbantak az ablakok lámpaszemei, és szélesre tárt kapujával köszönt az otthon. Míg az örvendező puli a hazatérőket körberohanta  ̶  majd’ feldöntötte  ̶ , addig a mező szénaszagát felváltotta a ház körül szállongó, gyermekkorból ismerős vacsoraillat.

A vödörből, a lovak szomját oltva mint csörgő patak zuhogott az itató vályúba a kút friss vize.

A csillagokkal kicsipkézett nyári este meleg takarója ráborult a házra, a fákra, virágokra, a templomtorony rézgombjára.

A közeli Kálló-parton békakánon ummogta faluszerte hangzó dalát.

Brekegő danájukhoz Szent Dávid hegedülte a szénakazal fölött tündöklő teliholdból az éji zenét.

Az udvarra sugárzó lámpafényben fel-felvillant a fekete macska lustán hunyorgó szeme, és valahonnan az alsó végről egy árva hegedűszó kúszott a sötétségbe, hogy a szívbe muzsikálja, miszerint domboldalon áll egy öreg nyárfa.

̶  Gyere vacsorázni, fiam, úgy főztem, ahogy szereted.

̶  Jut eszembe ides, jól tenné, ha elhívná holnap Tóth Ferkét a tetőfedőt segíteni. A tetőcserepet rendbe kell hoznunk.

̶  Jó az még fiam, még nem ázik be, nekem bejárja, amíg én élek.

̶  Na, csak hadd legyen rendben, én se akarok beázni a télen.

̶  Hazajössz? ̶  ült le mama, a kicsi sámlira.  ̶  Mi húz ide vissza téged, fiam?

̶  Mi? Hát ides, nem is tudom. A föld, a nap, a hold, a szél, fű-fa-virág?

Tudja mit? Ez, a maga főztje. Ez a csípős, kolbászos, paprikás krumpli!

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése