Két keréken nagymamám húsdarálója nyomában

Odafent a történelem szele fúj, szinte meg sem lepődnénk, ha remegő rémalak intene felénk

Úgy kezdődött a mese, hogy egy szép reggelen tepertődarálás közben eltört a „nyócas” húsdaráló kése (rostélya). Megadta magát édesanyám vasmarkában. Ez a viszonylag jelentéktelennek tűnő dolog annyiban is maradt volna, de megtudtam, hogy a daráló 1940 óta állt családunk használatában. Használati tárgy volt, nem holmi „díszvacak”, amelyet csak mutogatunk, de igazából csak egy haszontalan holmi, ami esztétikai értékkel bír, közben meg aggódunk, hogy mikor törik össze. A húsdaráló a hétköznapok szerves része, igazi praktikus használati eszköz. Addig fel sem tűnt, olyan volt, mint erdőben a fa. Nagymamám vásárolta Huszton. Hol máshol? Huszt akkor sem volt épp a szomszédban, nem tudjuk, mi volt nagymamámék vezérlő gondolata, amikor elindultak Erzsi nénénkkel és Kató nénénkkel. Lehet, hogy voltak többen is, de a családi emlékezet csak hármójukra emlékezik.

Az út kalandos volt, gyalog, szekérrel és csónakkal jutottak el a célállomásra. 1940 kora tavaszán történt, nagymamám már igencsak előrehaladott állapotban volt, ugyanis Tibor napján már meg is szülte első gyermekét. Ágy- és asztalterítő garnitúrát is vásárolt a darálón kívül. Nagy valószínűséggel mást is, de a blokk nem maradt meg, így már nem lehet rekonstruálni a portékákat. A legendárium beszámol még arról is, hogy a vízi út nem volt problémamentes, ugyanis a csónakban (vagy tutajon, vagy ladikon) volt egy amolyan „botra fingós, röhögős asszon”, aki azzal szórakozott, hogy billegtette a vízi lélekvesztőt. Nem aratott osztatlan sikert. Mindenesetre megjárták Husztot szerencsésen, útlevélre sem volt szükség akkoriban, vámvizsgálat sem volt, Huszt akkor Magyarország testének szerves része volt. A bús düledékek újra mosolyogtak kissé. Ezek a derék asszonyok, lányok lám mire nem képesek, idáig elmerészkednek, vállalják az út kockázatát.
Aztán eltelt 74 év. A történet új életre kelt a törött rostélynak köszönhetően. Bizonyára benne volt a bűbáj, a varázslat. Azóta hagyománnyá vált a Vámosoroszi-Huszt-Vámosoroszi biciklitúra. 130 kilométer. Már tudjuk, hogy időben kell indulni. Az Erdőhátról Máramarosba, a síkságról a hegyvidékre. Ezeket a hegyeket bámultuk gyerekkorunk óta, sokszor jártunk képzeletben a zord bérceken, farkasokkal, medvékkel birkóztunk, haramiákkal küzdöttünk. Annyira távolinak és elérhetetlennek tűntek akkor a bércek, hogy szinte korlát nélkül lehetett fantáziálni. Valahogy így, ahogy a „klasszikus ismeretlen” mondta valahol, valamikor:

„Ráülök az ábrándozás tündérszekerére,
szilaj táltos a képzelet van fogva eléje.
Osztán bátran nekivágok a nagy végtelennek,
ismeretlen útain a csillagok vezetnek.
Csillagoknak fénye mellett mi sem hozhat rám bajt
egy-kettőre odaérek, ahová a vágy hajt.
Végigélek minden gyönyört, ringat a káprázat.
Boldog ki az ábrándozás szekerére szállhat.”

Így voltunk vele. Aztán a huszti legenda testet öltött. Megtapasztaltuk, hogy milyen érzés biciklivel Orosziból Becsig eljutni úgy, hogy csak Sonkádnál kell rátérni közútra. Aztán a legendás határátkelő, amelyen így azért könnyebb átjutni, mint példának okáért négy keréken. Megérkezünk Ugocsába. „Ugocsa non coronat”, azaz Ugocsa nem koronáz, manapság pláne nem. Az egykori Magyarország legkisebb vármegyéje diszkrét bájával delejezi az idelátogató hazánkfiát. Engem mindenképp. Tiszaújlak macskaköves útján végigdöcögünk, Tiszaújhelyen büszkén hirdetik, hogy már 1270-ben is léteztek. A Fekete-hegy egyre közelebb, de a hegy nem megy Mohamedhez. Oroszvölgy és Szőlősvégardó után megérkezünk Nagyszőlősre. Nagyszőlős is megérne egy misét, vagy inkább egy mesét, de most tovább kell mennünk, Kankó várára sincs idő. A Perényi-kastélyra sincs, haladni kell.

Alattomos emelkedőt küzdünk le a hegy mentén, saját izzadságunkban úszunk, amikor felérünk Felsőveresmart temetőjéhez. A temetővel szemben a Megváltó életnagyságú szobra üdvözöl bennünket, jelezve, hogy ha idáig már eljutottunk, akkor ez már nem is annyira lehetetlen küldetés. Onnan már csak ereszkedni kell, begurulunk a falu központjába, finom a csapolt sör, pazar a kilátás. A következő megálló Huszt, közli a képzeletbeli diszpécser. A terep immár síkra vált, de a panorámát a hegyek uralják. Gyönyörű, mint éjjel-nappal Kárpátalja. Aztán egyszer csak ki van írva egy táblára, hogy aszongya: „Iksz, ipszilon, cé, té.” Huszton vagyunk, megérkeztünk. A város hangulatos, akkor is, ha csak néhány régi épületet sikerül felfedezni. A meredek kaptató a várba kegyetlenül megizzaszt bennünket, de kárpótlásként ott van az elénk táruló, leírhatatlanul szép panoráma. A várból elénk táruló látványért keményen meg kell küzdeni, de ez csak természetes. Hogy nézne ki, ha csak úgy lazán felsétálhatnánk? Elveszne a romvár történelmi hitele. A becsülete soha nem fog elveszni, örök tisztelet illeti. Odafent a történelem szele fúj, szinte meg sem lepődnénk, ha remegő rémalak intene felénk, de csak néhány külföldivel találkozunk. Vagy mi vagyunk a külföldiek itt, ahol annyira otthon érezzük magunkat?
Aztán indulni kell hazafelé, mert éppen a táv egyketted részénél járunk, amely szinte megegyezik a felével. Hegyről le, dombra fel, megálló itt, megálló ott, a nap szépen eltelik, vásárfiának meg ott van az emlékezet, a lelkünk szépen fel lett díszítve, ezért vámot sem kell fizetni. Csak azt a nyerget felejtettem volna el, de két nap alatt sikerült regenerálódni. Húsdaráló, meg egyéb cifra stafírung helyett mi élményeket hoztunk haza Husztról, Kárpátaljáról.

Írta:
Borbély Balázs
Written by
Szerző: 2018. 08. 24.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése