Péter-Páltól Új kenyérig

Az aratóünnepeken felcsendülő énekszó dallamai talán még ma is ott keringenek az Erdőháton

Igaz, hogy pár nap már eltelt „Péter-Pál” óta, de azért van ez annyira fontos esemény, amiről illik megemlékezni. Ahogy túljutottunk a nyári napfordulón, a mezők egyre szőkébbé váltak. Az aratás az egyik legnagyobb esemény volt a vidék, a földművelésből élő emberek szent ünnepe. Annyira szent volt, mint Péter és Pál.

Valamikor nem is olyan régen nem a Nap keltette az embereket, hanem az emberek a Napot, mondhatnánk. Nem egészen van ez így, mert akkor már kora reggel is jó napot kívántak volna, nem pedig jó reggelt. Meg aztán a Nap is szégyellte volna, ha látják, amint tátott szájjal, csorgó nyállal alszik. Maradjunk annyiban, hogy az emberek akkor is felkeltek, ha a Nap őkelme még a felhők mögé burkolózva kicsit visszafeküdt képzeletbeli ágyába.

Az Ecceri fiú falujában olyan is megesett, hogy az egyik atyafi bevitt a házba egy „kokast”, mert meg akarta előzni a „kollegáját” korán kelésben. Mindketten jószággondozók voltak, de az a másik már javában dolgozott, amikor ő csipásan megjelent az istállóknál. „Húzták” is emiatt folyamatosan a többiek, ő meg ráunt a sok élcelődésre. Elhatározta, hogy majd megmutatja ezeknek, hamarabb ott lesz mint a másik. Órájuk nem lévén, merész tervet eszelt ki. A „kokas” ébresztőóra nélkül is felkukorékol minden hajnalban, csak ő nem hallja. Na de ha beviszi a szobába, ott szépen elül, akkor majd hajnalban biztos felébreszti. Így is történt. Aztán másnap újra elkésett, mert az a megátalkodott jószág nem ébresztette fel. Nem tudni mi az oka a „kokas” némaságának. Lehet, hogy őkelme is elaludt és a gyémánt félkrajcárról álmodott, az is lehet, hogy nem mert kukorékolni, attól tartva, hogy ha fellármázza a ház lakóit, könnyen fazékban végzi még aznap. Látta már elégszer, hogy milyen éles a gazdasszony kése, amikor a vasárnapi ebéd előkészületeit végzi a hátsó udvaron. Emberünk csalódottan ment a tanyára és elkeseredettségében el is árulta magát, hogy ő bizony mindent megpróbált, de a minden se volt elég. Arról nem szólnak a korabeli krónikák, hogy a felharsanó hahotaszó, ami a meghiúsult ébresztés történetét kísérte hány tehén tejét apasztotta el, de az anyagi kár minden bizonnyal jelentős volt.

Nem mindenkinek esett akkoriban ennyire nehezére a hajnali kelés. Aratáskor meg amúgy sem volt mese, dolog volt, mindennél fontosabb. Amit addig megnevelt a jó (vagy nem annyira jó) gazda, meg a jó Isten, azt be kellett takarítani. Nem véletlenül hívták eleink életnek a búzát, kenyéradó növényünket. Ó, búzakenyér!

Még a harmatcseppek uralják a határt, úgy gondolják, hogy uralmuk ezúttal tartós lesz, nem szippantja fel őket a felkelő szomjas Nap. Minden hajnal így indul, főként aratás idején. Olyan jó illata van, az érlelődő árpának, búzának, zabnak, kölesnek, de még a bükkönynek is, hogy egész álló nap sem tudnának vele betelni. Aztán amikor megjelennek az első napsugarak, megszűnik a pünkösdi királyság. Ekkor már javában megy a munka.

Az aratás első munkafolyamata hajdanán a kötélvetés volt. A kötelet a harmatos búza szárából fonták a kérges kezek. Annyi kötelet kellett fonni, ahány kévét terveztek vágni egy nap. Aztán jöhetett a reggeli, a szalonna ilyenkor a legszegényebbek tarisznyájából sem maradhatott el. A kemény fizikai munkát fényevéssel nem bírták volna. Ebédre is kitettek magukért a gazdasszonyok. Kaszáslevest a kaszásoknak! A mezőn volt ekkor a falu apraja-nagyja, az apró puják elvoltak a barázdában, a fateknőben. Ezekben a gyerekszobákban cseperedett a következő generáció, majd emberöltővel átadta a képzeletbeli stafétát az utánuk jövőknek. Akkor még nem X, Y, Z generációkról beszéltek, hanem Juliskáról, Mariskáról, Jóskáról, Pistáról. Persze az egy elmaradott világ volt, az embereknek a megélhetésért dolgozniuk kellett. A megélhetés nem a pénzhalmozásról szólt, hanem a mindennapi tisztességes munkáról. Azért akkor is voltak, akik előre haladtak, de voltak rükvercben közlekedők is.

Tudták, hogy ki mennyit ér, az első kaszás nagyobb becsben volt tartva, mint maga a Kaszás, bár aratás idején még annyi idejük sem volt, hogy csak gondoljanak a halálra. Jött az magától is. Kaszás, marokszedő és kévekötő. Ez is egyfajta szimbiózisnak tekinthető, ennek a három embernek összehangoltan kellett működni és ha így történt, akkor este büszkén mondhatták, hogy kinek hány kereszt egy nap. Az eredményhez kommentárt sem kellett fűzni, mert azok önmagukért beszéltek.

A kévéket keresztekbe rakták, tizennyolc kévéből állt egy kereszt. Legalul négy, aztán takarosan rajta a többi. A kereszt tetején egy kéve árválkodik. Ő a pap, legalábbis az Ecceri fiú falujából így hívták. Biztos prédikált is, amíg haza nem hordták ökörfogatokkal, hogy aztán kicsépeljék az életet adó termést, vagy magát az életet. Prédikálhatott a kurta nyári éjjeleken a Göncölszekérről, amely elé nincsenek ugyan igás barmok fogva, mégis bejárja a maga képzeletbeli útját az égbolton. Még a harmatcseppek is tátott szájjal hallgathatták, hogy aztán elmeséljék sebtében a reggeli sugaraknak. Azt is láthatták, amikor teliholdas éjszakákon a bükkönyt aratják az éjszaka sem pihenő dolgos emberek. A bükkönyt szárazon nem vághatták, mert akkor kiperegtek volna a szemek.

Az aratást augusztus 20-ig be kellett fejezni, Szent Istvánra. Az Új kenyér igazi termékenység ünnep volt, ide rendszerint Dionüsszosz is meghívást kapott. Hellyel kínálták őkelmét, de ő nem maradt sokáig, ő az Új Borra tartogatta erejét. Az aratóünnepeken felcsendülő énekszó dallamai talán még ma is ott keringenek az éterben, valahol az Erdőháton, mosolyt csalva a lefelé tekintgető csillagok orcájára.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése