Péter-Páltól Új kenyérig

Az aratóünnepeken felcsendülő énekszó dallamai talán még ma is ott keringenek az Erdőháton

Igaz, hogy pár nap már eltelt „Péter-Pál” óta, de azért van ez annyira fontos esemény, amiről illik megemlékezni. Ahogy túljutottunk a nyári napfordulón, a mezők egyre szőkébbé váltak. Az aratás az egyik legnagyobb esemény volt a vidék, a földművelésből élő emberek szent ünnepe. Annyira szent volt, mint Péter és Pál.

Valamikor nem is olyan régen nem a Nap keltette az embereket, hanem az emberek a Napot, mondhatnánk. Nem egészen van ez így, mert akkor már kora reggel is jó napot kívántak volna, nem pedig jó reggelt. Meg aztán a Nap is szégyellte volna, ha látják, amint tátott szájjal, csorgó nyállal alszik. Maradjunk annyiban, hogy az emberek akkor is felkeltek, ha a Nap őkelme még a felhők mögé burkolózva kicsit visszafeküdt képzeletbeli ágyába.

Az Ecceri fiú falujában olyan is megesett, hogy az egyik atyafi bevitt a házba egy „kokast”, mert meg akarta előzni a „kollegáját” korán kelésben. Mindketten jószággondozók voltak, de az a másik már javában dolgozott, amikor ő csipásan megjelent az istállóknál. „Húzták” is emiatt folyamatosan a többiek, ő meg ráunt a sok élcelődésre. Elhatározta, hogy majd megmutatja ezeknek, hamarabb ott lesz mint a másik. Órájuk nem lévén, merész tervet eszelt ki. A „kokas” ébresztőóra nélkül is felkukorékol minden hajnalban, csak ő nem hallja. Na de ha beviszi a szobába, ott szépen elül, akkor majd hajnalban biztos felébreszti. Így is történt. Aztán másnap újra elkésett, mert az a megátalkodott jószág nem ébresztette fel. Nem tudni mi az oka a „kokas” némaságának. Lehet, hogy őkelme is elaludt és a gyémánt félkrajcárról álmodott, az is lehet, hogy nem mert kukorékolni, attól tartva, hogy ha fellármázza a ház lakóit, könnyen fazékban végzi még aznap. Látta már elégszer, hogy milyen éles a gazdasszony kése, amikor a vasárnapi ebéd előkészületeit végzi a hátsó udvaron. Emberünk csalódottan ment a tanyára és elkeseredettségében el is árulta magát, hogy ő bizony mindent megpróbált, de a minden se volt elég. Arról nem szólnak a korabeli krónikák, hogy a felharsanó hahotaszó, ami a meghiúsult ébresztés történetét kísérte hány tehén tejét apasztotta el, de az anyagi kár minden bizonnyal jelentős volt.

Nem mindenkinek esett akkoriban ennyire nehezére a hajnali kelés. Aratáskor meg amúgy sem volt mese, dolog volt, mindennél fontosabb. Amit addig megnevelt a jó (vagy nem annyira jó) gazda, meg a jó Isten, azt be kellett takarítani. Nem véletlenül hívták eleink életnek a búzát, kenyéradó növényünket. Ó, búzakenyér!

Még a harmatcseppek uralják a határt, úgy gondolják, hogy uralmuk ezúttal tartós lesz, nem szippantja fel őket a felkelő szomjas Nap. Minden hajnal így indul, főként aratás idején. Olyan jó illata van, az érlelődő árpának, búzának, zabnak, kölesnek, de még a bükkönynek is, hogy egész álló nap sem tudnának vele betelni. Aztán amikor megjelennek az első napsugarak, megszűnik a pünkösdi királyság. Ekkor már javában megy a munka.

Az aratás első munkafolyamata hajdanán a kötélvetés volt. A kötelet a harmatos búza szárából fonták a kérges kezek. Annyi kötelet kellett fonni, ahány kévét terveztek vágni egy nap. Aztán jöhetett a reggeli, a szalonna ilyenkor a legszegényebbek tarisznyájából sem maradhatott el. A kemény fizikai munkát fényevéssel nem bírták volna. Ebédre is kitettek magukért a gazdasszonyok. Kaszáslevest a kaszásoknak! A mezőn volt ekkor a falu apraja-nagyja, az apró puják elvoltak a barázdában, a fateknőben. Ezekben a gyerekszobákban cseperedett a következő generáció, majd emberöltővel átadta a képzeletbeli stafétát az utánuk jövőknek. Akkor még nem X, Y, Z generációkról beszéltek, hanem Juliskáról, Mariskáról, Jóskáról, Pistáról. Persze az egy elmaradott világ volt, az embereknek a megélhetésért dolgozniuk kellett. A megélhetés nem a pénzhalmozásról szólt, hanem a mindennapi tisztességes munkáról. Azért akkor is voltak, akik előre haladtak, de voltak rükvercben közlekedők is.

Tudták, hogy ki mennyit ér, az első kaszás nagyobb becsben volt tartva, mint maga a Kaszás, bár aratás idején még annyi idejük sem volt, hogy csak gondoljanak a halálra. Jött az magától is. Kaszás, marokszedő és kévekötő. Ez is egyfajta szimbiózisnak tekinthető, ennek a három embernek összehangoltan kellett működni és ha így történt, akkor este büszkén mondhatták, hogy kinek hány kereszt egy nap. Az eredményhez kommentárt sem kellett fűzni, mert azok önmagukért beszéltek.

A kévéket keresztekbe rakták, tizennyolc kévéből állt egy kereszt. Legalul négy, aztán takarosan rajta a többi. A kereszt tetején egy kéve árválkodik. Ő a pap, legalábbis az Ecceri fiú falujából így hívták. Biztos prédikált is, amíg haza nem hordták ökörfogatokkal, hogy aztán kicsépeljék az életet adó termést, vagy magát az életet. Prédikálhatott a kurta nyári éjjeleken a Göncölszekérről, amely elé nincsenek ugyan igás barmok fogva, mégis bejárja a maga képzeletbeli útját az égbolton. Még a harmatcseppek is tátott szájjal hallgathatták, hogy aztán elmeséljék sebtében a reggeli sugaraknak. Azt is láthatták, amikor teliholdas éjszakákon a bükkönyt aratják az éjszaka sem pihenő dolgos emberek. A bükkönyt szárazon nem vághatták, mert akkor kiperegtek volna a szemek.

Az aratást augusztus 20-ig be kellett fejezni, Szent Istvánra. Az Új kenyér igazi termékenység ünnep volt, ide rendszerint Dionüsszosz is meghívást kapott. Hellyel kínálták őkelmét, de ő nem maradt sokáig, ő az Új Borra tartogatta erejét. Az aratóünnepeken felcsendülő énekszó dallamai talán még ma is ott keringenek az éterben, valahol az Erdőháton, mosolyt csalva a lefelé tekintgető csillagok orcájára.

Szerző: 2018. 07. 05.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Szekszárd felett magasan

 Biszák László festménye 55×145 akril. Szekszárd felett magasan. Ha kicsikét szomorú vagy, a cipődet nézed, de ha boldog, a tekinteteddel a felhőkön jársz, hiszen tágasabb teret sehol sem találsz. Biszák... Tartalom megtekintése

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Rózsa Sándor talpig nehéz vasban

Egy magyar rablóvezér Ferenc József császár kufsteini várbörtönében Oly távol messze van hazám – énekelhette volna a történelmi távlat által romantikussá “nemesült” emlékű honfitársunk. A több méter vastag falak szűk... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése