Péter-Páltól Új kenyérig

Az aratóünnepeken felcsendülő énekszó dallamai talán még ma is ott keringenek az Erdőháton

Igaz, hogy pár nap már eltelt „Péter-Pál” óta, de azért van ez annyira fontos esemény, amiről illik megemlékezni. Ahogy túljutottunk a nyári napfordulón, a mezők egyre szőkébbé váltak. Az aratás az egyik legnagyobb esemény volt a vidék, a földművelésből élő emberek szent ünnepe. Annyira szent volt, mint Péter és Pál.

Valamikor nem is olyan régen nem a Nap keltette az embereket, hanem az emberek a Napot, mondhatnánk. Nem egészen van ez így, mert akkor már kora reggel is jó napot kívántak volna, nem pedig jó reggelt. Meg aztán a Nap is szégyellte volna, ha látják, amint tátott szájjal, csorgó nyállal alszik. Maradjunk annyiban, hogy az emberek akkor is felkeltek, ha a Nap őkelme még a felhők mögé burkolózva kicsit visszafeküdt képzeletbeli ágyába.

Az Ecceri fiú falujában olyan is megesett, hogy az egyik atyafi bevitt a házba egy „kokast”, mert meg akarta előzni a „kollegáját” korán kelésben. Mindketten jószággondozók voltak, de az a másik már javában dolgozott, amikor ő csipásan megjelent az istállóknál. „Húzták” is emiatt folyamatosan a többiek, ő meg ráunt a sok élcelődésre. Elhatározta, hogy majd megmutatja ezeknek, hamarabb ott lesz mint a másik. Órájuk nem lévén, merész tervet eszelt ki. A „kokas” ébresztőóra nélkül is felkukorékol minden hajnalban, csak ő nem hallja. Na de ha beviszi a szobába, ott szépen elül, akkor majd hajnalban biztos felébreszti. Így is történt. Aztán másnap újra elkésett, mert az a megátalkodott jószág nem ébresztette fel. Nem tudni mi az oka a „kokas” némaságának. Lehet, hogy őkelme is elaludt és a gyémánt félkrajcárról álmodott, az is lehet, hogy nem mert kukorékolni, attól tartva, hogy ha fellármázza a ház lakóit, könnyen fazékban végzi még aznap. Látta már elégszer, hogy milyen éles a gazdasszony kése, amikor a vasárnapi ebéd előkészületeit végzi a hátsó udvaron. Emberünk csalódottan ment a tanyára és elkeseredettségében el is árulta magát, hogy ő bizony mindent megpróbált, de a minden se volt elég. Arról nem szólnak a korabeli krónikák, hogy a felharsanó hahotaszó, ami a meghiúsult ébresztés történetét kísérte hány tehén tejét apasztotta el, de az anyagi kár minden bizonnyal jelentős volt.

Nem mindenkinek esett akkoriban ennyire nehezére a hajnali kelés. Aratáskor meg amúgy sem volt mese, dolog volt, mindennél fontosabb. Amit addig megnevelt a jó (vagy nem annyira jó) gazda, meg a jó Isten, azt be kellett takarítani. Nem véletlenül hívták eleink életnek a búzát, kenyéradó növényünket. Ó, búzakenyér!

Még a harmatcseppek uralják a határt, úgy gondolják, hogy uralmuk ezúttal tartós lesz, nem szippantja fel őket a felkelő szomjas Nap. Minden hajnal így indul, főként aratás idején. Olyan jó illata van, az érlelődő árpának, búzának, zabnak, kölesnek, de még a bükkönynek is, hogy egész álló nap sem tudnának vele betelni. Aztán amikor megjelennek az első napsugarak, megszűnik a pünkösdi királyság. Ekkor már javában megy a munka.

Az aratás első munkafolyamata hajdanán a kötélvetés volt. A kötelet a harmatos búza szárából fonták a kérges kezek. Annyi kötelet kellett fonni, ahány kévét terveztek vágni egy nap. Aztán jöhetett a reggeli, a szalonna ilyenkor a legszegényebbek tarisznyájából sem maradhatott el. A kemény fizikai munkát fényevéssel nem bírták volna. Ebédre is kitettek magukért a gazdasszonyok. Kaszáslevest a kaszásoknak! A mezőn volt ekkor a falu apraja-nagyja, az apró puják elvoltak a barázdában, a fateknőben. Ezekben a gyerekszobákban cseperedett a következő generáció, majd emberöltővel átadta a képzeletbeli stafétát az utánuk jövőknek. Akkor még nem X, Y, Z generációkról beszéltek, hanem Juliskáról, Mariskáról, Jóskáról, Pistáról. Persze az egy elmaradott világ volt, az embereknek a megélhetésért dolgozniuk kellett. A megélhetés nem a pénzhalmozásról szólt, hanem a mindennapi tisztességes munkáról. Azért akkor is voltak, akik előre haladtak, de voltak rükvercben közlekedők is.

Tudták, hogy ki mennyit ér, az első kaszás nagyobb becsben volt tartva, mint maga a Kaszás, bár aratás idején még annyi idejük sem volt, hogy csak gondoljanak a halálra. Jött az magától is. Kaszás, marokszedő és kévekötő. Ez is egyfajta szimbiózisnak tekinthető, ennek a három embernek összehangoltan kellett működni és ha így történt, akkor este büszkén mondhatták, hogy kinek hány kereszt egy nap. Az eredményhez kommentárt sem kellett fűzni, mert azok önmagukért beszéltek.

A kévéket keresztekbe rakták, tizennyolc kévéből állt egy kereszt. Legalul négy, aztán takarosan rajta a többi. A kereszt tetején egy kéve árválkodik. Ő a pap, legalábbis az Ecceri fiú falujából így hívták. Biztos prédikált is, amíg haza nem hordták ökörfogatokkal, hogy aztán kicsépeljék az életet adó termést, vagy magát az életet. Prédikálhatott a kurta nyári éjjeleken a Göncölszekérről, amely elé nincsenek ugyan igás barmok fogva, mégis bejárja a maga képzeletbeli útját az égbolton. Még a harmatcseppek is tátott szájjal hallgathatták, hogy aztán elmeséljék sebtében a reggeli sugaraknak. Azt is láthatták, amikor teliholdas éjszakákon a bükkönyt aratják az éjszaka sem pihenő dolgos emberek. A bükkönyt szárazon nem vághatták, mert akkor kiperegtek volna a szemek.

Az aratást augusztus 20-ig be kellett fejezni, Szent Istvánra. Az Új kenyér igazi termékenység ünnep volt, ide rendszerint Dionüsszosz is meghívást kapott. Hellyel kínálták őkelmét, de ő nem maradt sokáig, ő az Új Borra tartogatta erejét. Az aratóünnepeken felcsendülő énekszó dallamai talán még ma is ott keringenek az éterben, valahol az Erdőháton, mosolyt csalva a lefelé tekintgető csillagok orcájára.

Szerző: 2018. 07. 05.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése