Gondtalan és rakoncátlan csikókként

Emlékszem rá, hogy rettentő rafinériával gondoltam végig, terveztem meg az aláíratását

Most, hogy kezembe akadt az Ecceri fiú fiának harmadik osztályos ellenőrzője, sok emlék felgyülemlik. Az ellenőrző beírással kezdődik, miszerint IX.12-én Nyelvtanból nem készült!
Nem is emlékszem, hogy eshetett ez meg. Talán még túlságosan a tanév elején jártunk. Pedig hej, tudom, hogy elő volt készítve a harmadik osztály, hiszen tanítóul tanítónénit kaptuk: „Tanárbácsi” feleségét, Siposnét. Ez a név fogalom. A szigorú, de igazságos pedagógus fogalma. Sokan sokat köszönhetnek neki, sokan nem is tudják, hogy mennyire sokat köszönhetnek neki, mert sokak nélküle nem lennének azok, amikké lettek, vagy akik voltak, mert nélküle valószínűleg sokkal kevesebbek lennének, lettek volna, mint akikké váltak, vagy akik voltak. A múlt idő azoknak szól, akik már nincsenek. Mindannyian hálások lehetünk „Tanítónéninek”, mert ezt a szót így leírva nem egy gyűjtőfogalomra asszociál Vámosorosziban több generáció, hanem Sipos Pálnéra. A legendás „körmös” a mai világban már nem megengedett pedagógiai eszköz, pedig hatékonysága elvitathatatlan. Én ugyan soha nem kaptam (nem mintha néha nem szolgáltam volna rá, de valahogy mindig megúsztam), de sokan tudnának mesélni róla, hogy miként kellett összezárni az ujjakat és szépen feltartani, hogy a vonalzó pedagógiailag alakítson a kis pajtások magatartásán, szorgalmán.

Visszatérve az ellenőrző beírásához, bizony a következő rubrika sem ad okot a dicsekvésre: IX. hó 15-én beírva, hogy matek 2 (egy kettes szám, ráadásul bekarikázva, tehát valami dolgozat, vagy felmérés lehetett). Utána tanítónéni aláírása, majd a szülő rubrikában is ott az aláírás: Borbélyné.
Kettes???? Matematikából??? Vége a világnak, ez sorstragédia!
Ez a második szülői aláírás ebben a tanévben. Némileg különbözik az elsőtől, de igazából nem nagy a különbség. Mindössze annyi, hogy a második egy harmadikos tanuló által odahamísított aláírás a boldog feltámadás reményében. Nem halmozhattam hibát hibára, hiszen ha ezt a kettest hazaviszem és aláíratom az év eleji beírás után, akkor vége a világnak. Én legalább is így gondoltam a magam 9 éve összes bölcsességével és élettapasztalatával. Nem akartam Raszkolnyikov lenni. Miután a hamísítás megtörtént, azt hittem, hogy a dolog megoldódott. De nem így lett. A tanév nem ért véget szeptember 15-én. Talán három napig tudtam kibekkelni.
Jöttek új jegyek, amiket alá kellett íratni, mert hiszen az mégsem járta volna, hogy év végéig minden jegyemet én írjak alá a szülők helyett. Így esett, hogy lebuktam a harmadik napon.
Emlékszem rá, hogy rettentő rafinériával gondoltam végig, terveztem meg az ellenőrző aláíratását. Még állt a kemencénk és talán be is volt fűtve, de igazából ez már kicsit homályos. Azt tudom, hogy olyan időpontra terveztem az akciót, amikor anyámnak arra sem volt ideje, hogy hátranézzen. Előre persze nézett. Azt rögtön kiszúrta, hogy a hüvelykujjammal (ami ugye a bütyökujjam) olyan görcsösen takarom az előző rubrikát, hogy a körmöm szinte belefehéredett. Rögtön észrevette. Pontosan már nem emlékszem, hogy mi nem voltam abban a pillanatban. Vidám gyerek biztos nem. De hamar kihevertük a sokkot, én a makarenkói intézkedést, a szülők a szégyent, hogy egy csirkefogót nevelnek. Hamar túlléptünk a nyögvenyelős tanévkezdésen.
Akkoriban még két iskolája volt Vámosoroszinak. A „kisiskola”, meg a „nagyiskola”. Valójában ez két tantermet jelentett két különálló épületben. Milyen szép is volt! Tömbösített osztályok, délelőtti-délutáni váltás, boldog békeidők. Egyhárom, kettőnégy alsóban, öthat, hétnyolc felsőben. Egyik héten délelőtt jártunk, másik héten délután. Fő óra (amikor a pedagógus velünk foglalkozott), önálló óra (ilyenkor kaptunk valami feladatot, amit aztán ellenőriztek, de ha az ember hamar elkészült, akkor „áthallgathatott” a másik osztály munkájába, vagy olvashatott). Én nagyon szerettem át is hallgatni, meg olvasni is, néha a kettőt egyszerre.
Így most visszaidézve szinte hihetetlen, hogy ilyen is volt. Maga az Édenkert. Persze a szünetekben meg foci télen, nyáron, esőben, hóban, az iskolaudvaron a fűnek esélye sem volt, hogy megmutassa magát. Ahogy kidugta a fejét, már meg is bánta, hogy próbált szárba szökkenni.
És ha abba belegondolok, hogy hány magyar, vagy kémia óra kezdődött később, vagy maradt el azért, mert „Tanárbácsi” belefeledkezett az aktuális szünetben elkezdett mérkőzésbe?! Ha kijött nézni a focit (nagyon gyakran), akkor mi tudtuk, hogy mi a dolgunk: semmi gáncsoskodás, sportszerű játék, hajtás. Ez elég volt ahhoz, hogy „kifocizzunk” egy tanórát, ha elég ügyesen csináltuk.
Én ilyen iskolai éveket kívánnék mindenkinek. Olyan éveket, hogy – mint én – szeretnének visszamenni abba az időszakba, amikor gondtalan és rakoncátlan csikókként száguldoztuk végig a mindennapokat, meg is hajlítva olykor a tér dimenziót, meg természetesen mást is.
Halleluja!

Szerző: 2018. 05. 26.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése