Történelem a konyhaszekrényben

Valamikori pompáját elveszítette, de a benne rejlő titkokat hűen megőrizte

Vámosoroszi A nyári konyha bútordarabja volt mindig is, ameddig én vissza tudok emlékezni. Egy sárga-fehér konyhaszekrény, amely száműzetését tölti a nyári konyhában. Van benne valami különleges. Látszik rajta még így elárvultan is, a mindennapi használatban levő edények, konyhai eszközök, fűszerek és a mindennapok súlya alatt, hogy nem közönséges konyhaszekrényről van szó. Pedig már rég parkoló pályára került, elvesztette igazi funkcióját. Még mindig őrzi régi kincseit, a huszti vásárból származó húsdarálót, réz derelyemetszőt, „amerikás” tálakat, sótartót, „centes” poharat, hortobágyi tálcát, de ezek a szekrénylakók már elég régóta húzódó téli álmukat alusszák, nincsenek használatban. Ugyanígy a szekrény sem. Csak állt-állt naphosszat a régi elárvult konyha sarkában, állt éjszaka is becsülettel, rendületlenül. Hallgatta a csendet, hallgatta a neszeket, a szú percegését, az egerek surranását, a szomszéd háztetőn napnyugtakor rendre megszólaló bagoly kuvikolását, a hajnalt köszöntő kakasok kukorékolását, a baromfiudvar bábeli zenebonáját. És csak állt gyűjtve a hang kollázs terjedelmes anyagát. Visszaemlékezett a régi szép időkre.

A konyhaszekrény fénykorában szobabútor volt és „csak” valamikor a háború után alakították konyhabútorrá. Eredeti jellegét, valamikori pompáját elveszítette, de a benne rejlő titkokat hűen megőrizte.  Emlékezett a régi idők más zajaira, a tehenek kérődzésére a közeli ólban, hajnalban a frissen fejt tej sercegésére a sajtárokban, az egykor itt állomásozó óriási bika, a „falu bikája” bömbölésére, szuszogására. Az Ecceri fiú édesanyjának aggódó tekintetére, amikor a fiú kivezette az óriást az istállóból. A régi, igazi, nagy, csikorgó telekre, a nyarak forróságaira, a hirtelen feltámadt nyári viharokra, utána a frissítő eső illatára.

Aztán amikor tartozékává vált egy rádió is a konyhának, érdeklődve hallgatta a híreket. Háborúk, békék, propaganda, vízállás, időjárás, nótaszó. Megölték Lumumbát, zengte a rádió 1960 őszén. Lumumba a Kongói Demokratikus Köztársaság első szabadon választott miniszterelnöke volt, akit aztán lemondattak, bebörtönöztek és kivégeztek az egykori gyarmatosító belgák ármánykodása nyomán. Ez a hír akkoriban sokakat foglalkoztatott. Többek között a Szamosmenti Állami Tangazdaság dolgozóit is. Mondta is az egyik atyafi a kollegájának:

– Meghalt Lumumba.

– Nem ösmertem – érkezett az egykedvű válasz.

A szekrény ezt a történetet is hallotta már aznap, amikor megtörtént, mert az Ecceri fiú nevetve mesélte el a vacsoránál.

Tanúja volt a szekrény annak is, amikor jeles napokon jöttek a rokonok, jó szomszédok, barátok köszönteni, névnapot, születésnapot, Újévet, Karácsonyt, Húsvétot. A kántálókat is hallotta szenteste. A cigánybanda muzsikájára maga is táncra perdült volna, ha nem fából készültek volna a lábai. A disznótorokon mindig nagyokat nyelt, a hurkát és kolbászt mindig a szeme előtt töltötték meg, szívesen megízlelte volna ha teheti. No de hogy nézett volna ki, ha a szekrény kezdi el a töltelék kóstolgatását! Fűszerezés közben mondta volna, hogy hmm…, még egy kis paprikát, sót elbír. Hmm…, így már tökéletes. Pedig ó, de értette!

Aztán meg a hosszú téli estéken az almahámozások duruzsolása, az összegyűlő rokonság, szomszédság jó hangulatú kalákái, a sparheltben pattogó tűz vidám ropogása. A szeme előtt több generáció nőtt fel, ő meg egyre csak bölcsebb és tapasztaltabb lett, őrizte a maga titkait.

Azt tudtam és láttam, hogy az egykor nagyapámék szobájában álló másik ruhásszekrény belső oldalára kerültek fel anno feliratok, amelyek jelentős események időpontjait rögzítették. Születési dátumok, tartozások, kifizetett adók, az új ház fundámentuma elkészítésének dátuma és még oly sok minden. Ezek a bútorok olyanok, mint egy kalendárium, vagy családi krónika, ami tele van nyílt és titkos üzenetekkel.

Aztán ahogy kezdetét vette a konyhaszekrény takarítása is, titkok tárultak fel előttem. Egykori köldökzsinórom másik végének tulajdonosa hívta fel a figyelmemet a szekrény polcain levő feliratokra. Ezekről eddig nem tudtam, édesanyám viszont olyan természetességgel beszélt a polcokon lévő feliratokról, mintha azok annyira ismertek lennének, mint az egyszeregy.

Lekerült a polcokról a védőpapír és valóban ott álltak szemeim előtt a tintaceruzával felrótt feliratok. Ki jegyezhette fel például Pinczés Lajos és Torma Amália házasságkötésének dátumát, a Pinczés gyermekek születési dátumait és nem utolsósorban annak a fontos ténynek a rögzítését, miszerint a „kútyaadó az 1930. évre ki van…”

87 év távlatából is hirdeti a tényt, hogy az adó befizetve, a sintérnek itt semmi keresnivalója nincsen, mert nem itt van a kutya elásva!

 

Írta:
Borbély Balázs
Written by
Szerző: 2018. 02. 19.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése