Nyírkarász

A gyógyszerészet és a vitorlázó repülés egymástól teljesen távolálló tevékenységek, mégis van, ami közös lehet bennük. Talán a pontosság e két tevékenység találkozási pontja, mert mindkettő ilyen embert kíván.

Légy mindig pontos! – mondta tanítómesterem, Felföldiné Gizike néni, kinek magával ragadott precízsége, a sokféle gyógyszer ismerete. Ő vezetett be engem a medicinák világába. – emlékszik vissza a Balkányban 1959-ben született Tóthné Ormos Éva gyógyszerésznő. Szép, nyugodt gyermekkori légkört biztosítottak szüleink, testvérem, András és az én számomra. Nyolc évvel idősebb bátyám – sajnos nemrég elhunyt – példája áll előttem, aki főorvos volt Hajdúböszörményben. Azt tudtam, pedagógus nem szeretnék lenni, vonzódtam az egészségügyhöz. A balkányi diákévek után Nagykállóban a Korányi Frigyes Gimnáziumban koptattam az iskolapadot négy évig, s 1977-ben érettségiztem.

Mivel a továbbtanulás dolgát rám bízták szüleim, dolgozni mentem, gyermekekre felügyeltem abban a kollégiumban, ahol édesapám igazgatóhelyettes volt. Majd a balkányi gyógyszertárban én is megtanultam a pirulák neveit. 21 évesen felvételiztem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészeti Karára. Szeged ma is megmaradt szívemben, maradandó élmények, barátságok, sok kirándulás kötődik az öt évhez. Az orvostudománnyal vetekedő nehéz tárgyak, a gyógyszerész-technológia, a hatástan, a szerves és általános kémia, a több ezer hatóanyag és gyógyszer neveit sulykolták belénk tanáraink. A kemény kitartó tanulás 1985-ben gyógyszerész diplomát eredményezett.

Az egyetem után szülőfalum visszavárt, gyógyszerészként itt kezdtem a pályát. De hamarosan a nyíregyházi 10-es számú patikába pályáztam, sikeresen. 1985 szeptemberétől, 1987 őszéig a Makarenkó utcai leányszálláson laktam, barátnőmmel, Tajti Marikával. Boldogok, fiatalok és szabadok voltunk. Jókat kószáltunk a városban, szórakoztunk, biciklitúráztunk, klubdélutánokra jártunk. Egyszer kikeveredtünk a repülőtérre, ahol megláttam a repülőgépet és az oktatót, s mindkettőbe beleszerettem. Megtanultam repülni, élveztem, ahogy eltávolodom a földtől.

A repülőgép-oktatót, Tóth Istvánt, olyannyira megszerettem, hogy 1987 novemberében házasság lett a repülés vége. Baktalórántházán helyettesítettem, amikor a nyírkarászi gyógyszertár gyógyszerészre várt. Férjemmel úgy döntöttünk, itt telepszünk le. Persze hiányzott a régi vidám társaság, a beilleszkedéshez idő kellett. Férjem, aki közben hangármester lett, nyíregyházára járt be dolgozni.

A gyerekek születése felpörgette a családi eseményeket. Évike és férje szép nagycsaládban élnek, négy gyermeket nevelnek. 1988. júliusban megszületett Éva, 1989. novemberben Judit, 1992. szeptemberben István és 1996. júliusban András. Évike édesapja, Bandi bácsi, is velük lakik, segítsége jól jön a gyermekek nevelésében. 1996-ban privatizálták a patikát, ekkor Granula Bt. néven vállalkoztak, férjével együtt. Gyulaházán fiókgyógyszertár működik.

A gyógyszerész sikeres munkájának alapja az odafigyelés, a jó koncentráló képesség, a precízség az elkészítendő gyógyszereknél, a kiszolgálásnál. Munkája csendet, nyugalmat kíván, s amit egyszer elkezdett, azt soha nem szabad félbehagyni. Két asszisztense, Bodzai Jánosné és Baráth Lajosné már a gondolatából is értenek. A gyógyszerügyben várható változásokkal elrémisztik a gyógyszerészeket.

– Szerintem a rendszer jól működik, kár szétrombolni, ami jó, azt hagyni kell. Nem szabad a központosítás felé eltérni. A betegek, az idősek látják majd kárát. A gyógyszer egyébként nem piaci áru, nem tudom elképzelni sem benzinkúton való, sem házhozszállítási rendszerben az értékesítését.

Mindennapos örömük forrása a gyermekek. Éva Kisvárdán a Bessenyeiben második osztályos, emelt szinten angolt tanul, Judit, kit Babunak becéznek, szintén itt biológia–kémia szakos. Pisti hatodikos, a nyírkarászi általános iskolában, különös érzéke van a számítógépekhez, angolt tanul. Andris ugyanitt másodikos, már ő is bűvöli a komputert. Büszkék, hogy lányaik évek óta modern táncokat tanulnak az Andrássy Katinka Művészeti Iskolában. Évike férje, István, képzi magát, internetezik, kamerázik, digitális felvételeket készít, tanulja a „szakmát”. Gyakran a repülőtér is fő irány, de csak a gyerekek után. Évike igyekszik fitt maradni, heti két alkalommal aerobikra jár, biciklizik és Gyulaházán úszik. A család hétszemélyes autójával egy-két napos kirándulásokra kiruccan Tokajba, Egerbe, Pestre vagy a Balatonhoz, de a várszínházi előadásoknak is gyakori nézői.

Bátyámat példaképemnek tekintem, ki tiszta szívű, mély érzelmű volt. A családi élet mintaadója unokatestvérem, Dr. Szilágyi Attila. Ahogy múlik az ember élete, rájön: a családért, a gyermekekért érdemes csak élni.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)