Szegediné Tisza Judit

Iskolaigazgató,

Nyírmada

szszb_15-144_szegedine_tisza_judit.jpgIskolabarát önkormányzat segíti a nagyközség legnagyobb intézményének mindennapjait Nyírmadán. Szegediné Tisza Judit 2001 óta látja el az igazgatói feladatokat. Mint mondja: a felzárkóztatástól a tehetséggondozásig igen szerteágazó tevékenységi körrel büszkélkedhet az iskola.

Az igazgatónő 1958. december 19-én Vaján született. Édesanyja lánykori nevén Kun Judit, aki háztartásbeliként, családanyaként gondoskodott szeretteiről. Édesapja, Tisza Béla, traktorosként kereste a három gyerekes család kenyerét. Judit a legidősebb, Adél húga és Béla öccse mindketten mezőgazdasági vállalkozók. Férje, Szegedi László, matematika–fizika szakos tanár, szintén a nyírmadai iskolában tanít. Sokat segít feleségének a pályázatok megfogalmazásában, és azok informatikai megjelenítésében. Házasságukból három gyermek született: Judit Debrecenben a közgazdasági szakon ötödéves, Andrea elsőéves orvostanhallgató, és László a nyíregyházi Széchényi István Közgazdasági Szakközépiskolában informatika tagozatra jár.

A vásárosnaményi gimnáziumban 1977-ben tett érettségi után a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika–fizika szakán szerzett oklevelet Szegediné. Első munkahelye a nyírmadai iskola volt, ahol előbb napközis nevelőként tevékenykedett, majd matematikát és fizikát tanított a felső tagozatban. 1995 és 2000 között igazgatóhelyettesként, 2001-től pedig kinevezett igazgatóként vezeti az intézményt.

Külsőre is megújul a nyírmadai iskola, hisz a szennyvízvezeték lefektetése után parkosítják a saroképület környékét. Nemrégiben adták át az öt tantermes új iskolai szárnyat, amely eredetileg középiskolának készült, ám a különböző átszervezések következtében mégis általános iskolai célokat szolgál. A pedagógiai programban a gyermekek esélyegyenlőségére szavaznak a pedagógusok.

Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a tanulói létszám 39 százalékát kitevő cigánygyerekek helyzetének javítására. Nagyobb részük különböző okok miatt hátrányos helyzetű, ezért az etnikai csoportoknak szervezhető felzárkóztató programban tíz éve foglalkoznak a cigány kisebbségiekkel, még az elődje, Ferenczi István igazgató kezdeményezésére. Minden évfolyamon szerveztek programot számukra. Ennek már mérhető az eredménye, hisz a roma származású gyerekek beiskolázása egyre eredményesebb. Lemorzsolódásuk minimális, a bukás 1–2 százalékos. Jó néhányan közülük a tehetséggondozó programokban vesznek részt.

Elsősorban az informatikai oktatást és fejlesztést, valamint a nyelvoktatást tartják fontosnak. Informatikát ötödiktől a felső tagozaton, csoportbontásban oktatnak, az idegen nyelvek közül angolt és németet tanulhatnak a gyerekek harmadik osztálytól heti három órában.

A nyírmadai iskolában 505 gyerek tanul jelenleg, a tantestületet 48 pedagógus alkotja. A szemre is tetszetős saroképületben huszonhárom tanteremben ismerkednek a tudományok és művészetek alapjaival a tanulócsoportok. Számítástechnikai szaktantermet szerelnek fel. Egy pályázaton 5,7 millió forintot nyertek komputerek vásárlására. A gyerekek már naponta internetezhetnek az iskolában.

Az Andrássy Katinka Alapfokú Művészetoktatási Intézmény lehetővé teszi, hogy száztizenhat gyerek kerüljön közelebbi kapcsolatba az egyes művészeti ágakkal. Népszerű a majorett-csoport – korábban ez társastánc volt – járnak még népi táncra, gitároznak, zongoráznak, furulyáznak az érdeklődők. A színjátszás és a képzőművészet a drámapedagógiával és az alkotóművészettel hozza közelebbi kapcsolatba az érdeklődőket. Mint az igazgatónő elmondja: a legtöbb gyermeknek esélye sem lett volna művészeti képzésre járni, ha csupán a szüleikre számíthattak volna.

A művészeti képzés teszi lehetővé, hogy a többi, érdeklődésre igényt tartó ismeretszerzési anyagot szakköri formában oktassák. A nyírmadai iskolában húsz, ingyenes szakkörre járhatnak a gyerekek. Népszerű a matematikai ismereteket bővítő tehetséggondozó szakkör. Szerveznek nagylányok klubját a cigányoknak, és elsősorban ők járnak a kézműves szakkörbe. Az egyműszakos oktatást tanulószoba egészíti ki. Az önkormányzat segítsége révén ingyen kap tankönyvet mindenki. Délutánonként sokan olvasgatnak, búvárkodnak a könyvtárban, vagy interneteznek. Az iskola az országban elsőként kapcsolódott be a minőségbiztosítási programba.

Szegediné Tisza Judit arról beszél, hogy kiváló segítőkre talált a három igazgatóhelyettes személyében. Az talán már a véletlen számlájára írható, hogy valamennyien nők, és nem egyszer fordult elő, hogy vasárnap délutánonként az igazgatónő és helyettesei pályázaton dolgoztak. Szabadidejében Szegediné süt-főz a családnak, vagy a sportolást választja, régebben intenzívebben kosárlabdázott. Elvégezte a BME közoktatás-vezetői kurzusát, szakdolgozatában a nyírmadai iskola történetét dolgozta fel, és az autonómia kiteljesedéséről összegezte tapasztalatait.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése