Péter Lászlóné

Iskolaigazgató,

Tiszaadony

szszb_21-192_peter_laszlone.jpgSzabolcs-Szatmár-Bereg Megye Emlékplakettjét vette át 2005. augusztus 20-án Péter Lászlóné, a Tiszaadonyi Általános Iskola igazgatója. Ő és családja a klasszikus értelemben vett hűséges típus, aki elkötelezetten szolgálja övéit, akár családtagokról, tanítványokról, az iskoláról, vagy az alacsony lélekszámú településről legyen szó. A gyermekkori családjából hozta magával a hűséget mint erényt, s azóta számára is vezérlőelv. Teszi mindezt úgy, hogy közben nem feledkezik meg a kor kihívásairól, és ha a helyzet azt kívánja, ő tölti be a 8-as számú országgyűlési választókerület oktatási tagozatának vezetői posztját. Két végén égeti a gyertyát, olyan egyéniség, akire odafigyelnek. Munkája, szorgalma, odaadása váltja ki a tiszteletet és a megbecsülést. S nem csak azok ismerik el kimagasló tevékenységét, akik ezt naponta közelről megtapasztalják, hisz az augusztus 20-i ünnepségen az egész megye nyilvánossága előtt kaphatta meg a szép elismerést.

Barabáson született 1949. február 13-án Szalma Julianna és néhai Simon Áron lányaként. A barabási hegyen a termelőszövetkezetben brigádvezető volt az édesapja, édesanyja pedig ma 89 évesen is szellemi, fizikai frissességnek örvend. Testvére, Borika a helyi termelőszövetkezeti irodán negyven éven keresztül pénztárosként dolgozott. Férje, Péter László a Pannónia Faipari Kft.-ből ment nyugdíjba üzemvezetői beosztásból, a végzettsége külkereskedő. Házasságukból két gyermek született, László Áron jogi szakokleveles közgazdász Debrecenben egy nagy bankban. Levente számítástechnika-tanár, és Tiszaadonyban tanít. Az édesanyja egyben a főnöke is… Véletlenül sem könnyű szereposztás.

Julika Vásárosnaményban a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1967-ben, majd Mátyuson kezdett tanítani, akkor még képesítés nélkül. Időközben magyar–történelem szakos diplomát szerzett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán 1972-ben. Kicsit visszalapozzuk a magántörténelem-könyve lapjait, és kiderül, hogy éppen 35 éve lépte át a tiszaadonyi iskola kapuját. Állt a katedrán szaktanítóként, volt úttörővezető, felső tagozatos munkaközösség-vezető, szakszervezeti bizalmi, a KISZ járási Végrehajtó Bizottságának a tagja, a faluban KISZ alapszervezeti titkár, utána párttitkár, majd a tiszaszalkai párt VB-tagja.

Julika egész életében hálás lesz imádott anyósának, Péter Jenőnének, aki szinte felnevelte a gyerekeit. Nélküle, az ő támogatása és segítsége nélkül nem tudott volna ilyen sokféle közéleti funkciót eredményesen ellátni. Szakmai karrierje is szépen ívelt felfelé. 1986-ban kinevezték a nyugdíjazás miatt megüresedett tagiskola-vezetői beosztásba. Az intézmény 1990. január elsején nyerte vissza önállóságát, így Péterné megbízott igazgatóként dolgozott 1990 augusztusáig. Ez időtől kezdve a sikeres pályázatok révén őt bízta meg a helyi képviselő testület az iskolaigazgatói teendők ellátásával. Már 1977-ben Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült.

Igazgatóként részt vesz a 22 iskolát összefogó Beregi Iskolaszövetség igazgatói tagozatának munkájában, ahol aktuális vezetői feladatokra kapnak naprakész felkészítést. De joggal lehet büszke a saját iskolájukra is. A nyolcvan tanulót nevelő-oktató intézményben 18 első osztályost írattak be a szülei. A gyerekek 70%-a roma származású. Alapítványi segítséggel megszervezték az ingyenes étkeztetést, a tankönyvet szinte ingyen – mindössze négyezer forintért – vehetik meg a gyerekeknek. Péterné Julika megálmodta és megvalósította 2004-től a felnőttoktatást. Az esti tagozatos iskolában 35-en tanulnak. Tizenegyen fejezték be a nyolcadik osztályt. Ez a felzárkóztató tanfolyam a roma származásúknak teremt esélyegyenlőséget a későbbi elhelyezkedéshez, a közösségi normák szerinti életvitelhez. A folyamatosan bővített és már egységes arculatú iskolában a nyolc tanterem mellett számítástechnikai terem található, az e-Magyarország akció keretében internet-hozzáférést is biztosítanak. Az informatikára és a német nyelv oktatására kiemelt a figyelem, a Czóbel Minka Művészeti Iskola révén táncot, zenét, ősztől zongorát tanulnak az érdeklődők. Bár a feltételek nem mindig kedveznek, a továbbtanulásnál a gyerekek egyharmada gimnáziumba, egyharmada szakközépiskolába és egyharmada szakmunkásképzőbe kerül.

Megbecsüléssel említi Julika az elődjét, Nagy Istvánnét, aki szintén 40 évet töltött el az intézményben, évtizedeken át igazgatóként. Ma is rendszeresen találkozik a két „drusza”, hisz Nagyné is Julianna. Noha a tanítás, a nevelés Péternének szíve legmélyéről fakad, és a legnagyobb örömet a „kiművelt emberfők” jelentik számára, hamarosan egy még nagyobb nyilvánosság elé lép. Mint választókerületi tisztségviselő, 80 gyermeknek üdültetést szervez, iskolai jutalomkönyveket ad át. Középiskolásoknak külföldi tanulmányi utat rendez, az étkezési támogatás felmérése és elosztása is ráhárul. Ars poeticája a gyermekszeretet, ez jelenti nála a hivatástudat alapját.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése