Fekete Miklós

Iskolaigazgató,

Pusztadobos

szszn_12-170_fekete_miklos.jpgHa valamelyik településen a község vezetői vállvetve küzdenek a felemelkedésért, a technikai, az anyagi javak gyarapításáért, nemcsak az eredmények jönnek szinte törvényszerűen, hanem a helybeliek is érzik: mit jelent egy irányba húzó csapat tagjai közé számítani magukat. Ez a hangulat uralkodik Pusztadoboson, ahol az iskolának három éve igazgatója Fekete Miklós.

A vásárosnaményi születésű igazgató nagy szeretettel beszél édesanyjáról, Varga Éva háztartásbeliként dolgozó asszonyról. Noha minden fillért be kellett osztaniuk, a mama mégis könyveket vett neki részletre, már gyermekkorában. Akkor jegyezte el magát a cseperedő fiúcska az olvasás, a tanulás, a tudás semmivel sem pótolható hatalmával. Az édesapa, Fekete Miklós, a Volánnál volt kirendeltségvezető. Egy testvére van, Kinga, aki igazgatási előadó az önkormányzatnál. Felesége, Hatala Erzsébet, tisztviselő. Házasságukból két gyermek született, Anett elsős a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában, Gabriella hatodik osztályos az iskolájukban.

Vásárosnaményban 1979-ben érettségizett, majd elvégezte Debrecenben a tanítóképző főiskolát. 1985-ben levelező tagozaton szerzett diplomát a Bessenyei György Tanárképző Főiskola testnevelés szakán. 1997-ben Egerben történelem szakos diplomát vehetett át, s most végez a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakán.

Arról beszélgetünk, hogy a tanulmányai mellett az emberek már a harmadik ciklusban választották meg a helyi képviselő-testület tagjának. Közéleti érdeklődése és a helybeliek iránt érzett felelőssége révén örömmel tesz eleget a megtisztelő bizalomnak a kilenc tagot számláló testületben. Mint az egyik dolgozatában írja: az igazgató munkaköre nem a kinevezéssel kezdődik, hanem ezt megelőzi az iskolai és a magánéleti tevékenység sikere. Egy gazdaságilag nehéz helyzetben lévő falu iskolájának lett az igazgatója 1998-ban. Jogilag önálló, gazdaságilag részben önálló intézmény a pusztadobosi iskola. Száznegyvenöt gyerekre jut tizenhárom pedagógus, egy iskolatitkár és két kisegítő dolgozik az intézményben. S mint arra már a beszélgetés elején utalt Fekete Miklós: jó kapcsolatot ápol a fenntartó önkormányzattal. Az önkormányzati pályázatokat közösen írják Bíró Györgyné polgármester asszonnyal, s előre eltervezik, hogy a pályázaton nyerhető összeget mire fogják költeni.

A vállalkozók segítségnyújtása legalább olyan fontos, mint az intézményes támogatás. Még a faluból elszármazott, de egykori diákjaik is szívügyüknek érzik, hogy lehetőségeikhez mérten adjanak, amit tudnak. A sportpálya építéséhez 50–50 ezer forintot küldött a Siemens Rt., a Salgótarjáni Üveggyapot Rt., a Hódmezőgazda Rt. A Siemens Rt. ezen kívül számítógépeket is adományozott az iskolának.

Az igazgató úr 1998-ban megalapította a Gyökerek Megteremtése Alapítványt a pusztadobosi iskoláért. A nyári kirándulásokat ebből finanszírozzák. A szülők is tevőlegesen együttműködnek a közös célokért, például kétszázhatvan méter hosszú, helyenként öt méter magas kerítést építenek a sportpálya köré. Hegesztenek, betonoznak, festik a vasoszlopokat – mindezt egymillió forintért sem végezte volna el egy vállalkozó. A munka után stílszerűen baráti focimeccset játszanak a munkában részt vevők, majd közös vacsorán látja őket vendégül az igazgató.

Népszerű a jótékonysági bál, amelyen a helyi Atlantic Duo ingyen lép fel. A bál bevételét mindig fejlesztésekre fordítják. Az előrelépéshez nagy súlyt fektetnek a pályázatokra, amelynek felét megnyerik. Az 1999–2000-es tanévben például 3,5 millió forintot nyertek pályázaton.

A szakmai és a pedagógiai program hangsúlyos eleme, hogy a tanulásszervezési eljárások közül a kreativitást fejlesztő módszereket és szervezeti formákat részesítik előnyben. Ösztönzik a csoportmunka alkalmazását, szoktatják a tanulókat saját munkájuk értékelésére. Nemcsak a diákok örülnek a komputereknek, hanem a tanárok is megtanulják használni. A szülők is egyetértenek a számítástechnika és az idegen nyelv tanításával (német), hisz e nélkül nem tudnának sikerrel pályázni a középiskolákba a végzett nyolcadikosok.

Az csak természetes, hogy a felzárkóztatást, a tehetséggondozást szorgalmazzák. De a gyermekvédelmi törvény értelmében az iskola még a szociális gondozó szerepet is felvállalja. Ezt szolgálja az egészséges életmódra nevelés, a mindennapi testedzés lehetősége, bár a tornaterem hiánya miatt ezt igen nehéz megoldani. De pályáztak úszásoktatásra, hogy ezzel is előmozdítsák a rendszeres testmozgás iránti igényt. Kell még egy nyelvi labor, technika terem, könyvtár. Sikeresen működik a citerazenekar, amelyet az igazgatóhelyettes, Dani Sándor vezet. A pusztadobosi népdalkör, vezetője Kovács Jánosné, Ducika néni, megkapta a Díszpolgár címet is.

Fekete Miklós szabadidejében az erdőtelepítéssel foglalkozik, imádja a természetjárást, a kirándulást.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése