Pusztadobos

Negyvenegyedik éve van a pályán Juha Józsefné, aki több mint tíz osztály osztályfőnökeként, mintegy félezer gyermeknek, anyjuk helyett anyjuk volt. Szívéhez nőtt mindegyik, mintha sajátja lett volna. Az 1944. november 11-én, Nyírmadán született Vinárcsik Mária szülei gazdálkodók voltak. Egy bátyja és egy nővére van.

Megtanult minden földi munkát, aratást, cséplést, ebédfőzést és -hordást a munkásoknak. „Az általános iskola után Nyíregyházára kerültem, a Zrínyi Ilona Gimnáziumba. A Zalka-leánykollégiumban szigorú fegyelemben, mégis valódi családi közösségben laktunk. 1963-ban leérettségiztem. A tanárképzőre kerültem biológia–földrajz szakra, levelező tagozatra. 1963-tól ’66-ig ezalatt Laskodon tanítottam képesítés nélkül. Sohasem fogom elfelejteni a hajnali kelést, a sok gyaloglást az állomáshoz. A főiskola nehéz volt és kemény, szigorú, de jó tanárok formálták egyéniségem. 1965-ben biológia, 1967-ben földrajz szaktanár lettem. 1966-tól 1968-ig Őr községhez kötött munkám, itt ismerkedtem meg későbbi férjemmel Juha Józseffel, aki ott akkor igazgatóhelyettes volt. Ettől kezdve minden napunk egymáshoz kötődik.” – mondja Marika.

Nosztalgiával mesélik megismerkedésük, majd ’68-ban történt házasságkötésük történetét.

„A fiatal, helyes tanító halk szava megfogott, felnéztem rá. Ő pusztadobosi születésű, az anyósomék is ott éltek, s az 1968-ban adódó állás megüresedésekor mindketten e faluba pályáztunk. Úgy éreztük, most már nemcsak egymás iránt, hanem a falu és az iskola iránt is egy életre elköteleztük magunkat. József tanítóként kezdte, volt csapatvezető, majd szakfelügyelő, 1978-tól igazgatóhelyettes. Negyvenkét évesen a rajz szakot is elvégezte.”

Szinte magukkal ragadnak, ahogy mesélnek a régi szép időkről, amikor csapatvezetők voltak az Úttörő Szövetségben, gyerekeket táboroztattak Gergelyiugornyán, Vásárosnaményban.

„Nem a ’77-ben kapott »Kiváló Úttörővezető« kitüntetésért csináltam, hanem mert imádom a gyerekeket” – mondja Marika.

Mesélnek az iskolai versenyekről, a fogászati vetélkedőkről, a vöröskeresztes versenyről, hol megyei első helyezettek is lettek. A gasztronómiai délutánok, a tűzoltóversenyek, az ünnepségek, az akadályversenyek, a jótékonysági bálok, a falunapok, a farsangok, a népi táncok, s nem utolsósorban a csillagászati földrajz órák, melyeket a gyerekek szájtátva figyeltek, mind-mind lepörögnek előttük. A természet ébredése tavasszal, a virágba borult meggyfák a falu utcáinak mindkét oldalán, olyan mintha mennyországban járna az ember, ami a gyerekek szívét is fellelkesítette a feledhetetlen Petőfi-napok alkalmával.Négy évtizeden át egy nagy család tagja vagyunk! Sohasem mentem be szomorúan az iskolába tanítani. Az arcvonal, a tekintet sok mindent elárul a gyermeknek, ezzel neveltem és fegyelmeztem. Az én munkám a tiétektől, a tiétek az enyémtől függ! – mondogattam nekik.

Elsők voltak mindig a továbbképzéseken, Marika Budapesten néptáncoktatói szakképesítést is szerzett. 1984-ben a Magyar Vöröskereszt bronz fokozata kitüntetést, ’88-ban „Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetést kapott. Ahogy tekintetem végigpásztáztam a szobákon, megszámlálhatatlan szakkönyv sorakozik a polcokon, a falakon, pedig sok szép kortárs festő munkája, Józsi bácsi féltve őrzött kincsei.

Közben Marika tovább mesél: „a férjem egészsége sajnos 1997-ben megromlott, most ápolásra szorul. Az ő élete is az iskolában telt el. A 34 év alatt mindig gondoskodó férj volt, példás családi életet éltünk, szerette, ha rendben mennek a dolgok. Keresztgyermekeinket is sajátjainknak tekintjük.

Nemcsak a családi életben, de a munkában is példamutató. 1972-ben dicsérő oklevéllel, 1989-ben „Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetéssel ismerték el munkáját.

A családi életben is újra egymást választanánk – mondja a harmonikus házaspár. Pályám csúcsa, amikor most júniusban megkaptam a számomra legmagasabb elismerést, a Magyar Köztársaság oktatási miniszterétől a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet” – csordulnak ki Marika örömkönnyei a boldogságtól.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)