Pusztadobos

Meghatódtam, amikor beszélgetésünk végén kezembe adott egy verset, Dorothy Law Holte sorai: „Egy élet a kezedben…” címmel gondolatok a gyermekről. Az utolsó sorban ez áll: „Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megtalálni a szeretetet a világban.” Ő, a szívbéli belső hittel tanító pedagógus, kinek 40 év alatt több ezer „élet” volt a kezében. Megértettem, ez jelenti számára a mindent. A tanító, ki az egyéniségével, szemeivel, tekintetével, úgy tanítja az apró, neveletlen és kiforratlan gyermekanyagot, hogy a gyerek egész élete az ő kezeiben van. Mennyi mindenre kell odafigyelni egy tanítónak. Figyelni, el ne csússzon egyetlen gyermek élete sem. Elfogadni a másságot s szeretetet adni a lelkileg kiéhezett gyermekeknek. A tanító személye meghatározó a kisiskoláskorban. Már ekkor életreszóló, mély elhatározások születhetnek a gyermekagyban.

Az 1945. szeptember 27-én Olcsván született Szűcs Erzsébet, ki négygyermekes családba harmadikként jött, valóban elmondhatja, gyermekkora olyan meghatározó volt, hogy végigkíséri életét. „Szüleim több hold földön gazdálkodtak, amiért a kulákok jelzővel illették őket. Ebből nekünk sok bajunk származott.” – gondol vissza, és sorra veszi, hol, ki próbált neki gátat vetni fiatal, pályakezdő korában. Hogy ez nehezen gyógyuló seb, kitűnik e mondatából is: „Munkakönyvet sem adtak nekem, anélkül indultam állást keresni, s néztek rám értetlenül a művelődési osztályon.”

Szeretettel emlékszik szüleire, kik azóta már nincsenek az élők sorában.

„Józan, nyugodt körülményeket biztosítottak számunkra, egyformán szerették a három leányt és az egy szem fiút. Édesapám sokszor elmesélte múltját. Azt mondta: »Nagy vagyonom volt, de mindent elvesztettem. Egyet tudok csak adni nektek, a lehetőséget a tanulásra. A tudást soha, senki el nem veheti tőletek.« Ezért én és testvéreim, szülői indíttatásból elhatároztuk, mind tanulni fogunk. Kitartottunk célunk mellett. Nyári szünetben nekünk is dolgozni kellett, minden munkát megtanultunk. Valóban az életre neveltek bennünket. Ritkán látni olyan összetartó családot, mint a miénk volt. Már a szüleink tekintetéből is olvastunk.

Az általános iskolát Tiszavid–Tiszaszalkán végeztem. Szerettem a történelmet, a földrajzot, mégis tanító lettem. Már itt indíttatást kaptam erre a pályára. Példaképemnek tartom Bordi Zsigmondné, Katika nénit, kinek lenyűgözött választékos beszéde, szépsége. Belénk nevelődött a természet szeretete. Vásárosnaményban érettségiztem 1963-ban. Ekkor már nem volt kétséges – a barátnőmmel együtt eldöntöttük – pedagógusok leszünk. Ő Tári Gyuláné, Nyíregyházán tanít, drámapedagógus is. A nővérem is pedagógus, egyetemet végzett, mi testvérek egymást motiváltuk a tanulásra. 1963-ban elsőre felvettek a Nyíregyházi Tanítóképző Intézetbe. Itt ismertem meg a vajai születésű Dani Sándort, későbbi férjemet. Csoporttársak voltunk.

1966-ban tanítói diplomát szereztünk, ő Pusztadobosra került, én Nyírmadán voltam két évig. Katonának vitték, leszerelés után, ’68-ban házasodtunk össze. Én is Pusztadobosra kerültem, itt kaptunk szolgálati lakást. Férjem közben katona volt. 1969-ben megszületett Zsolt, majd ’73-ban Sándor fiunk. Zsolt független, önálló, Nyíregyházán él és dolgozik. Sanyó most érett meg az elhatározásra, hogy szülei nyomdokaiba lépve, pedagógus legyen, így harmadéves a főiskolán.

E falut úgy tekintem, mintha szülőhelyem lenne, soha nem éreztem magam idegennek. A négy évtized alatt nemcsak én adtam szeretetet a gyerekeknek, hanem kaptam is. A munkatársak a bajban is mellettem álltak. Mint egy nagycsalád, vettek körül engem. A Petőfi Sándor Általános Iskolában egész tanévben zajlott az élet. Benedek Elek mesemondó verseny, karácsonyi ünnepség, farsang, kultúra napja, költészet napja, országjáró kirándulások, úttörő sátortáborok, természetjárások, verses és gasztronómiai délutánok, Petőfi-napok. Szakmailag feltöltődtem a továbbképzéseken, a bemutató tanításokon, a nyílt napokon a gyakorló tanítók fogadásakor. Mindig megtaláltam, hogyan lehet közel férkőzni a gyermek szívéhez: az állatmesék nevelő hatása, a dicsérő szavak, a gyermeki lélek gazdagítása a szavak zenéjével, olyan, mint egy muzsikaszó, mely gazdaggá tesz. A tantárgyi versenyeken helyesírásból megyei szintig is eljutottunk. Olyan gyermekeket neveltem, akik jó hírnevet adtak a falunak. Az iskolában mindent el tudtam felejteni, felüdített a duruzsló osztály közössége.

Ha újra kellene kezdeni, akkor is tanító lennék, itt ragadnék meg. Szeretem az itt élő embereket. Kedvem telik a kertészkedésben, a szép versek és regények olvasásában. Szívesen kirándulunk a Balatonhoz, de külföldre is eljutunk. Gyakran járunk a Budapesten lakó testvéremhez, eljutunk az Operett és Madách Színházba, orgonahangversenyekre.” Erzsike ’87-ben „Kiváló Tanító” ez év júniusában, a „Pedagógus Szolgálati Érdemérem” boldog tulajdonosa lett.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)