Kovács Jánosné

Díszpolgár, gyémántdiplomás tanító,

Pusztadobos

szszb 23 ncsé Kovács Jánosné.jpgValaki mondja meg, mire elegendő egy emberöltő!

Egy emberöltő, amely kinek rövidebb, kinek hosszabb életszakaszt ad arra, hogy önmagából átadjon valamit, valami szépet és jót, annak a közösségnek, ahol évtizedekig élt, akikkel évtizedekig együtt lélegzett. Pusztadobos faluközösségének, a Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusainak, az iskola gyermekeinek Kovács Jánosné volt az, aki egyszerű falusi kis tanítónőként, ám mégis a „kultúra nagykövetévé” nőve, elhitette az itt élő emberekkel, hogy egy akarattal, összefogással meg lehet mutatni akár az országnak is, hogy a szabolcsi kis faluban csodálatos kulturális kincsek rejlenek. Az 1922-ben Makón született Groholy Magdolna Budapesten, a II. kerületben, a Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben végezte tanulmányait. 1941. június 21-én Budapesten vette át tanítói diplomáját, július 25-én a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztertől kapta állami népiskolai helyettes tanítói kinevezését, amelyben „tekintetességed”-nek nevezve Szabadkán kezdte „népnevelését”. Majd 1945. november 11-től Nagydoboson, ’46. január 16-ától Pusztadoboson folytatta. Tanítónőként, majd igazgatóhelyettesként sokat tett a falu kulturális felemelkedéséért. Az értékeket felfedezve hozta felszínre az emberekben szunnyadó vágyat a közösségi élet, a tartalmas falusi esték iránt. Belopta magát a gyermekek szívébe, a felnőttek is hagyták magukat „elcsábítani”, és szorgalmasan jártak heti több alkalommal is a Népdalkörbe, a felnőtt színjátszó csoportba. Az Országos Pávakör mozgalomhoz csatlakozva 1975-ben Pusztadoboson is megalakult a helyi Pávakör 30 taggal. Volt közöttük tsz-dolgozó, adminisztrátor, háziasszony, nyugdíjas, pedagógus, ipari-, vállalati dolgozó, munkás. Később már citerazenekar is kísérte őket, Dani Sándor vezetésével.

A mai szépkorúak közül a 60–75 évesek hitelesen el tudnák mesélni azt a falusi idillt, amikor a 70-es években a meggyfavirágos Pusztadobos két hosszú utcáján végig bezengték énekükkel és citeraszóval a környéket, mint ahogy a spirjával és tamariskával beültetett, orgonaillatú és akácillatú Népkertet, találkozási helyüket. A feledhetetlen május 1-je, augusztus 20-a színhelye szintén a Kastélykert volt. Akkoriban még csak mutatóban volt autó, de televízió is. Szekerekkel, később ponyvás TEFU-val a falu határán túlra is eljutottak, így a Barátság kertbe, a szovjet barátokhoz. A nyírbélteki Megyei Népzenei Fesztiválon kiváló minősítést kaptak. De ott voltak Nyíregyházán, a Vasgyár utcai Konzervgyártól induló Alma Fesztiválon is, később a Nyírségi Ősz felvonulásokon. Eljutottak Budapestre, felléptek a Mezőgazdasági Múzeumban. Voltak Törökszentmiklóson, Szentendrén, bejárták az egész országot. Még a televízióban, a „Röpülj, pávában” is szerepeltek.

Az iskolában legfontosabb volt számára, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a gyermekekből, a gyermekek tudását gyarapítani, felemelni őket. A tanulmányi versenyeken mindig ott voltak a pusztadobosi gyermekek, számos versenyen előnyös helyezéseket értek el. Kiváló oktató- és nevelőmunka jellemezte az iskolát, a tanulók megállták helyüket a továbbtanulásban. Persze, ez a jó tantestület tagjainak és Lőrincz János igazgatónak is köszönhető volt. A falu tanítóját mindenki csak Ducika néninek szólította, még az iskolás gyermekek is. Közművelődési munkájának elismeréséül 1977. augusztus 20-án a kulturális miniszter kitüntetését is megkapta. Ducika néni megszervezte a gyermekek zongoraoktatását is, amihez akkor a Kulturális Minisztérium főosztályától kellett az engedélyt kérnie, nagy utánajárással. Nyugdíjba vonulása után sem pihent. A régóta özvegyen maradt tanítónak volt ideje az emberekkel, a gyermekekkel, a faluval foglalkozni. 1996-ban Pusztadobos díszpolgárává választották.

Kitüntetése mögött ott van az a több generáció, mely azóta felnevelkedett, akiknek gyermekei iskolába jártak, akiknek unokái ülnek ma az iskola padjaiban. Érettük dolgozott. Boldog tulajdonosa lehetett 1991-ben az „50 Éves Szolgálatért” kapott arany oklevélnek. De ettől is fényesebben csillogott az a gyémánt oklevél, amit 2001-ben, a 60 éve szerzett tanítói diplomája után vehetett át. A tanítónő, akinek a sors egy egész iskolányi gyermeket adott, mert sajátjának tekintette mindegyiket. Utolsó éveiben húga, Évike ápolta a fővárosban. De az egész falu, az önkormányzat is figyelemmel kísérte idős éveinek alakulását. Sokat és sokszor látogatták kis házában.

Az emberöltő itt véget ér! Ennyi mindenre volt elegendő! Életének 85. esztendejében Pusztadoboson is zúgtak a harangok. „Községünk szegényebb lett egy szelíd szívű, igaz emberrel, akinek közösség- és faluformáló ereje e sorok által nem merül feledésbe az utókor számára.” – mondja Bíró Györgyné polgármester asszony.

Visszagondol azokra a szép időkre, leánykorára, mert az egyik meghalványodott fényképen ő is ott áll a Pávakör soraiban.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló