Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Némethné dr. Horváth Andrea
Jegyző,
Nyírmada
Az utóbb időben látványosan fejlődik, gyarapszik Nyírmada. Ám jelentős szociális és foglalkoztatási gondokkal is meg kell küzdeni a nagyközség vezetőink. Ebben a közegben bonyolult, szerteágazó munkát végez Némethné dr. Horváth Andrea jegyző.
Debrecenben született 1966-ban. A jó hírű Debreceni Református Gimnáziumban érettségizett. Indíttatása innen ered. Magas szinten folyt itt az oktatás, sok hazai és külföldi diákkal megismerkedett, vagy életre szóló barátságot kötött. Érettségi után a szintén híres szegedi egyetemen folytatta tanulmányait, a jogi karon 1989-ben doktorált. Rá két évre jogtanácsosi szakvizsgát tett. 1991-ben jött ide jegyzőnek, azóta is ő a jegyzője a nagyközségnek. Illetve volt egy kis szünet, három évvel ezelőtt egy kislánynak adott életet: otthon gondozta, nevelte Csilla lányát. Szereti a sportot, az utazásokat. A férje, Németh Imre mezőgazdasági vállalkozó.
Sokan azt hiszik, hogy a jegyző munkája egyhangú, úgymond száraz, a jegyző csak paragrafusokból dolgozik, aktákat gyárt. Ám a paragrafusok, akták mögött emberek, családok állnak, a helyi rendeletek például a nagyközség valamennyi polgárát érintik. Nagy munkát adott neki például az 1998-ban végrehajtott szervezeti átalakítás. Megszüntettek intézményeket, fájó döntéseket is meg kellett hozni, kisebb elbocsátásokra is sor került. Ám hatékonyabb, korszerűbb lett a hivatali munka.
Rendszeresen, folyamatosan fontos feladata az önkormányzati ülések előkészítése, ügyel arra, hogy helyes és szakszerű döntések szülessenek, aztán a döntések végrehajtását is felügyeli. Mostanában, vagyis 2004 tavaszán az uniós jogharmonizáció ad neki jelentős feladatokat, cél, hogy a helyi rendeletek összhangban legyenek az uniós előírásokkal. Szerény fiatalasszony ő, nem szeret dicsekedni, de ezen a tavaszon eldicsekedett azzal, hogy a közelmúltban Budapesten megszerezte azt a szép, díszes könyvet, amely Nyírmada múltjának egy momentumával foglalkozik. Ezt a szép könyvet a házasságkötő teremben helyezte el. Milyen képet is fest Nyírmada 2004 tavaszán, az uniós csatlakozás küszöbén? Építkezési tervek és építkezések nyomai láthatók itt. Kálmán Béla polgármesterrel együttműködve tervezik a jövőt, minél több pályázati támogatást szeretnének kapni.
Az önkormányzat a lakossággal szorosabb, őszintébb kapcsolatot akar. Hat évig nem volt falugyűlés Nyírmadán. Hosszú kihagyás után 2004 márciusában ismét összehívták a nagyközség lakosságát párbeszédre. A település vezetői ki mertek állni a polgárok elé. Beszámoltak az eredményekről, a gondokról, ismertették a terveket. A polgármesteri beszámolóból kiderült, hogy a nagyközségnek 4939 lakosa van, a lakosság létszáma évrőlévre valamelyest növekszik.
Nem régen útjára indították a Madai Hírek című helyi újságot, amely a jó tájékoztatást, a kapcsolatot jelenti. A lap nemcsak az eredményekről, a gondokról is beszámol. A polgármesteri beszámolóból őszintén kiderült: a lakosság 60 százaléka a létminimum szintjén él. Tavaly 1124 fő részesült rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, rendszeres szociális segélyt 324 polgárnak fizettek. A munkahelyteremtés a legfontosabb feladatok közé tartozik. A helyi képviselő-testület tavaly rendeletet alkotott az első lakáshoz jutók támogatása érdekében. Fontos a népességmegtartás is. Az önkormányzat 2004-ben 1 milliárd 19 millió forintból gazdálkodik. A községi piacot kulturált körülmények közt akarják működtetni a jövőben, pályázatot adtak be a SAPARD Hivatalhoz, ennek a célnak a támogatására. Irodahelyiség, számos stand és térburkolat épülhet pályázati pénz felhasználásával. Szintén a SAPARD-hoz adtak be pályázatot a romákkal kapcsolatos diszkriminációs akciósorozat rendezvényeinek megtartására.
Ez év őszéig kiépül az internetcsatlakozást mikrohullámon lehetővé tévő informatikai csomópont. A jegyző munkáját különösen érinti a következő statisztika. Tavaly a polgármesteri hivatalban 9615 ügyiratot iktattak. Ezek közül 2724 a szociális igazgatásban, 1595 pedig a gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás területén keletkezett. A szabálysértési feljelentések száma 83 volt. A krónikás feljegyezhette 2004 márciusában, hogy nemrég általános iskola épült a nagyközségben, most folyamatban van az óvoda bővítése. Új emeletet építenek a régi óvodára százmillió forintos költséggel. Négy csoportszobát és tornatermet is építenek. Készül egy tanuszoda és egy tornacsarnok építési terve. Támogatás esetén a tanuszoda építését már idén elkezdik. Kint, Szőlőlaposon szabadidőparkot alakítanak ki.
A szociális földprogram tovább működik, de más formában. A program keretében tavasztól száz család a saját kis kertjét művelheti, gyümölcsfáit gondozhatja. A kultúrházat átrendezték, a könyvtárban számítógépeket helyeztek el, a lakosság is hasznát veszi az információ gyorsabb áramlásának. A jegyzőnő is úgy véli: Nyírmada elfogadható szinten csatlakozik az Európai Unió településeihez.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése