Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Répási László
Polgármester,
Eperjeske
Immár négy éve a település (tiszteletdíjas) polgármestere Répási László, foglalkozására nézve vállalkozó, aki 1951. április 14-én született Eperjeskén. Édesapja előmunkásként a vasútnál dolgozott, a régi idők szellemének megfelelően nyugdíjazásáig, egész munkás életét ott töltötte. Édesanyja a termelőszövetkezetben dolgozott, közben nevelte a család egyetlen gyermekét. Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, iskoláskorának meghatározó élményeit az úttörőcsapat „megmozdulásai” jelentették. Már ekkor nagyon gyakran ment horgászni, nyaranta pedig társaival a két kilométerre lévő Tiszára jártak le fürödni. Közben arra is jutott ideje, hogy szüleinek segítsen a ház körüli munkákban. Az általános iskolában jól tanult, főleg a történelmet kedvelte. Mándokon járt gimnáziumba, sok szép emléke fűződik a középiskolás évekhez. Elmaradhatatlan résztvevője volt az építőtáboroknak és társaival együtt részt vett az ezerkilencszázhetvenes tiszai árvíz helyreállítási munkáiban, Fehérgyarmaton építkeztek.
Érettségi után néhány hónapig a MERT minőségi ellenőreként dolgozott, majd fél évtizeden át a Keviép anyaggazdálkodója volt Kisvárdán. Aztán váltott, visszatért szűkebb pátriájába, presszóvezető lett Eperjeskén. Amikor jött a vállalkozói világ, kibérelt egy bisztrót. Az elért hasznot mindig visszaforgatta a vállalkozásba, így lépésről lépésre haladt előre. Hamarosan boltot nyitott, majd újabb bisztrót bérelt. Amikor arra nyílt módja, lépett a mezőgazdaság területén is, ma már 70–80 hektár földön gazdálkodik, saját gépparkja van, traktorok, kombájnok, kiegészítő berendezések segítik a gazdálkodást. Ezerkilencszázkilencvenben érzett késztetést először hogy részt vegyen a közéletben. Képviselő lett az önkormányzati képviselő-testületben, egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy polgármester legyen.
Négy évvel később alpolgármester lett, ezerkilencszázkilencvennyolcban pedig polgármesterévé választotta Eperjeske. A hivatal ügyeit ugyanolyan „józan paraszti ésszel” kezdte irányítani, mint a saját gazdaságát. Szigorú takarékoskodást vezetett be, ennek is köszönhető, hogy már régóta nem veszik igénybe az Önhiki-t, sőt, megspórolt saját tőkével rendelkeznek ma is. Polgármesterként a biztos talpon maradást jelölte meg célként, emellett az egészségügy, az iskola és az óvoda biztonságos működtetését tekintette a legfontosabbnak. Kiemelt figyelmet fordítottak és fordítanak a szociális juttatások kifizetésére (erre nagy szükség is van, hisz a településen több mint háromszáz hátrányos helyzetű kisebbségi él).
Az elmúlt négy évben az iskolabővítés során az intézmény nemcsak tantermekkel, hanem tornateremmel és (európai színvonalú fürdőszobával, öltözővel ellátott) táncteremmel is gazdagodott, közben kialakították a vizesblokkot, renoválták a tetőszerkezetet, modern oktatási eszközöket és iskolabútort szereztek be. Felújították az óvodát is, a kézilabdapálya építésével pedig a sportolási lehetőségek bővültek.
Az elmúlt években önkormányzati telkeket vásároltak, hogy az idetelepülő szakembereket támogatni tudják. A következő ciklus tervei között első helyen áll a működés anyagi feltételeinek biztosítása. Mivel helyi adókra és a korábbi támogatókra (tsz, vasút) nem nagyon számíthatnak, ez sem lesz egyszerű feladat. Pályázat útján szeretnének pénzt szerezni a település néhány útjának portalanításához. Répási László afféle „szürke eminenciásként” végzi feladatát, tagja és támogatója a polgárőrségnek és a nyugdíjas klubnak.
– Az életben nincsenek nagy dolgok, – mondja a polgármester úr – csak sok kis apró, megoldandó dolog, amelyek megoldásában a józan paraszti ész a lényeg. Nem vagyok „smucig”, nem verem a fogamhoz a garast, de a település gazdálkodásában éppúgy, mint saját gazdaságomban, kétszer megfontolom, mielőtt pénzt adok ki valamire. Hosszú távon csak így lehet talpon maradni, előrehaladni.
Ezerkilencszázhetvenötben kötött házasságot Orosz Ibolyával, aki ma a családi vállalkozás egyik ABC-jét vezeti. Két gyermekük közül Eleonóra 1976-ban született, és a már említett üzletben dolgozik édesanyja mellett, közben hat- és négy és féléves gyermekeit is neveli, férje vasutas. László egy évvel később született, bár üzletvezető képesítése van, édesapja nyomdokain haladva mezőgazdasággal foglalkozik, felesége pedig Kisvárdán kozmetikus.
A polgármester úr kedvenc időtöltése a horgászat, a biztos sikerről a saját horgásztó gondoskodik. Eddigi legsikeresebb fogása tizenhét darab méretes ponty. A halat nemcsak fogja, szívesen meg is főzi. Egy barátjától tanult módon úgy főzi a halászlevet, mint a húslevest, az átlagosnál több friss paradicsommal és negyedannyi pirospaprikával. Bár Eperjeskéről szinte ki sem lehetne „lakoltatni”, néha elmegy a családdal kirándulni, szeretik Eger környékét, a hegyeket és a Balaton vidékét. Kedveli a jó autókat, szeret vezetni.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése