Rácz Miklós

Az ÉKÖVIZIG igazgatója,

Miskolc

baz_08_36_racz_miklos.jpgAz ÉKÖVIZIG működési területe 10 920 km2, az ország területének több mint egytizede, ahol 459 településen egymillió ember él. A területen található természetes vízfolyások a Tisza, Bodrog, Hernád, Sajó és Bódva vízgyűjtő területének több mint háromnegyede külföldön, Szlovákiában és Kárpátalján található. Az Igazgatóság működési területét a sokrétűség jellemzi. Szinte minden vízgazdálkodási feladat megjelenik: a gyors lefolyású árvizektől a sík- és dombvidéki vízrendezésen, a karsztvizek védőidomainak lehatárolásán keresztül, a határokon átnyúló vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítéséig.

Az európai uniós irányelveket is figyelembe véve a jövőben még több feladat hárul az Igazgatóságra. E sokszínű és bonyolult tevékenységet Rácz Miklós  – pályázat útján elnyerve az igazgatói tisztet – 2007. augusztus 1-jétől irányítja.

A fiatal szakember, akinek az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mindmáig az első és egyetlen munkahelye, 1964. november 8-án született Nyíregyházán. Szülei munkások voltak, öccse, Tibor végrehajtási szakember. A nagyszállási erdő szélén laktak, így hamar „barátságot kötött” a természettel.

A Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola, amely egyfajta átmenetet jelentett a szakmai képesítés és a gimnáziumi tudás megszerzése között, jó iskolának bizonyult. Az eredményes középiskolai éveket a Vásárhelyi-emlékérem jelzi, az országos szakmai versenyen elért harmadik helyezés pedig egyetemi tanulmányainak felvételi nélküli elkezdését tette lehetővé.

A pontonos hidászként Ercsiben leszolgált egy év katonaidő után életének talán öt legszebb éve következett. A fővárosban, a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán töltött egyetemi évek az önállóságot jelentették. A tanulás mellett folyamatosan dolgozott, ám ez sem akadályozta abban, hogy jeles diplomával végezzen.

Kis híján két évtizede a kivitelezés területén a IV. Számú Szakaszmérnökségen építésvezetőként kezdett, majd hamarosan a Műszaki Tervezési Osztály tervezője lett. Ezután egy évtizedig az Igazgatóság Informatikai Osztályát, majd 2003-tól igazgatói kinevezéséig az Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztályt vezette.

Időközben folyamatosan képezte magát, különböző hazai és külföldi szakmai továbbképzésekben vett részt, többek között Rotterdamban és Maas­trichtban. 2002–2005 között a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán folytatott tanulmányai eredményeként, posztgraduális képzés keretében szerzett Európa-szakértő oklevelet.

A beosztott műszaki irányítótól a védelemvezető-helyettesig többféle beosztásban gyarapította vízkár-elhárítási tapasztalatait. Angol felsőfokú nyelvtudásának köszönhetően több nemzetközi projektben szakértőként és projektmenedzserként is részt vesz. A Magyar Szlovák Határvízi Bizottság Tisza és Mellékfolyói Albizottságában már évek óta képviseli az Igazgatóság érdekeit.

A Magyar Hidrológiai Társaságban a Vízkár-elhárítási és Informatikai Szakosztály elnöke, a Mérnöki Kamara tagja.

Tevékenységéért a 2000. évi rendkívüli árvízvédekezésért a Széchenyi István-emlékérem Arany Fokozatát kapta, 2006-ban pedig a víz kártételei elleni védekezésért Ezüst Érdeméremmel jutalmazták.

„Az Igazgatóságon dolgozó 388 emberből legalább háromszázat ismerek személyesen – mondja Rácz Miklós.

 – Az, hogy eddigi tevékeny életemet ennél a cégnél töltöttem, előny is, meg hátrány is.

Munkámban ugyanakkor meghatározó szerepet játszik az a „belső tudás”, amit az itt eltöltött közel két évtized alatt szereztem.” Úgy kell – a közösség érdekeit szem előtt tartva – követelnem a kollégáimtól, hogy közben emberségesnek kell maradnom.

Feleségével 1988-ban kötött házasságot, aki szintén építőmérnök, és jelenleg tervezőként dolgozik. Az 1991-ben született Gábor fiuk a Földes Ferenc Gimnázium tanulója, míg a hat évvel fiatalabb Flóra a Hermann Ottó Gimnázium „elsőse” a nyolcosztályos gimnáziumi képzésben.

Világéletében szeretett sportolni, mostanában télen a fallabdázást, nyáron a futást részesíti előnyben. A családi ház kertjében található számos növény ápolása – különösen a tavaszi, őszi időszakokban – elég sok elfoglaltságot jelent. Borospincéjében 150–200 palack bort érlel, természetesen ezek saját termést jelentenek. A Bükkben történő túrázások mellett télen síelni járnak, nyáron pedig a családi kirándulásoké a főszerep.

Eddigi életútjával elégedett, új beosztása viszont számtalan kihívást jelent számára. Munkájában mindenekelőtt a fenntartható környezetvédelem, a fenntartható vízgazdálkodás és a fenntartható árvízvédelem megteremtése a cél. Mindenképpen erősíteni szeretné a nemzetközi kapcsolatokat, elsősorban a szlovák vízügyi szervekkel, hiszen vízgazdálkodás szempontjából számunkra kulcsfontosságú a sikeres nemzetközi együttműködés.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése