Pintér Zoltán

Városfejlesztési és városüzemeltetési főosztályvezető

Miskolc

szszb 29. ki Pintér Zoltán 300.jpgKorábban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál (BOKIK) gazdaságfejlesztéssel foglalkozott, jelenleg a városüzemeltetésért, önkormányzati beruházásokért, fejlesztési projektekért felelős a Városházán.  Sokrétű munkájának eredményével naponta találkoznak a miskolciak akár a közterületeken, akár a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség berkein belül, ahol a gondnoki teendőket látja el.

A városüzemeltetés és a fejlesztések senkit nem hagynak hidegen, ezek a területek minden polgárt érdekelnek. Érkeznek is a visszajelzések, ha nem folyik el a csapadékvíz, vagy ha éppen a beruházások nem nyerik el egyesek tetszését. Ha mindez még kevés, ott van örökzöld témaként a tömegközlekedés, a hidak és utak állapota, vagy az iskolák és óvodák karbantartása – veszi számba az irányítása alatt álló szakterületeket Pintér Zoltán. Gyorsan hozzáteszi: ha valami probléma elhárul, vagy megvalósul egy beruházás, az munkatársainak és neki is nagy öröm. Célja, hogy tovább szépüljön egykor választott lakóhelye, folytatódjanak a fejlesztések, a város-rehabilitáció. Hozzáteszi, bizonyos jóstehetség is kell ehhez a feladathoz, hiszen nem a mában, hanem 40-50 évre előre kell gondolkozniuk a város életének tervezésénél.

Ennek jegyében zajlik az úgynevezett Zöld Nyíl villamos program, ami 38 milliárdos beruházást takar, ahol a sínpálya mellett a szerelvényeket is lecserélik. Megrendeltek 39 darab Skoda villamost, amelyekből 2014-ben néhány már üzemelni fog. Miskolc-Tapolcán elkészültek a versenyuszoda tervei, az Egyetemvárosban pedig zajlik a Science Múzeum építése. Utóbbi a jelenkor kutatási eredményeit mutatja majd be a 2014-es átadás után.

Hamarosan csökken a város közútjainak zsúfoltsága, hiszen az egyik legnagyobb foglalkoztató, a Bosch kérésére megépül a 26-os számú elkerülő út, ami az M3-as autópályától a repülőtérig vezet. A Patak utcai mélygarázs építése is lendületet vett, a Belváros rehabilitáció keretében uniós támogatásból 129 parkolóhely épül ki, ami enyhít a Széchenyi utcától északra eső terület parkolási gondjain.

Jócskán vannak még fejlesztési tervek Miskolcon, de a főosztályvezető csak a közeljövőben realizálhatókat említi, mivel azok munkálatai jól haladnak.

Pintér Zoltán két éven keresztül, 2013. január 31-ig volt a Polgármesteri Kabinet vezetője, ahol a személyi titkári teendők mellett a befektetés szervezésben is részt vett. A város vezetői Miskolc javára akarták fordítani a gazdaság területén szerzett több évtizedes tapasztalatát, tudását és kapcsolati tőkéjét. A műszaki diploma megszerzése óta dolgozott a Linde Gáz Miskolc Kft. gazdasági vezetőjeként, ügyvezetője volt a fővárosi EMTÉEM Kft.-nek, majd a BOKIK-nál a gazdaságfejlesztési szakigazgató állást töltötte be. Közben rábízták a leégett Miskolci Deszka Templom újjáépítésének koordinálását és a Kaláka Zenei Fesztivál szervezését. Volt a Borsodi Hotel Klaszter és kisvállalkozás fejlesztési projekt vezetője is. Kabinetvezetői munkájából az eredmények közül kiemeli a testvérvárosi kapcsolat kialakítását a dél-koreai Asan várossal. A távol-keleti ország nagykövetsége kereste meg őket az ötlettel, ami a későbbiekben gazdasági téren kamatozhat. Az ázsiai „kistigrisnek” becézett ország termékei akár Miskolcon át találhatnának utat az Európai Unióba.

Aztán visszazökkent a régi kerékvágásba, kinevezték Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési főosztályvezetőjévé.

A Makón 1958. augusztus 11-én született Pintér Zoltán 1976-ban egyetemistaként került a városba, de ma már úgy érzi, igazi lokálpatriótaként él választott lakóhelyén. Tanulmányai befejezése előtt 1980-ban megnősült, felesége gyógyszertári szakasszisztens. Judit vallásos családban nevelkedett, édesapja a miskolci Deszkatemplom segédlelkésze, majd Sajóvámos lelkésze volt, az új rokonság pedig nagy hatással volt Zoltánra. Egyre több feladatot vállalt a református egyháznál, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközségnél éveken át presbiter volt, 2012. januárban pedig őt választották gondnoknak.

Házasságukból két gyermek született, Gábor informatikusként Budapesten dolgozik és ritka területtel, az adatbányászattal foglalkozik. Ez főként statisztikai kutatásokat takar. Judit a Diósgyőri Református Általános Iskola 6. osztályos tanulója és mindene a sport. Korábban szinkronkorcsolyázott, majd három éve csapatsportágat választott. Azóta az MVSI kosárlabda szakosztályának igazolt játékosa.

Ha a család szabadideje engedi, gyalogtúrára indulnak a Bükkbe, vagy kerékpárra pattannak. A családfőnél viszont van egy másik „szent” dolog is: 30 éve heti egy alkalommal futballozik baráti körével, és ezt a mozgáslehetőséget nem szándékozik feladni.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése