Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Pócsi József
Tűzoltósági tanácsos,
Nyíregyháza
Akarattal sem választhatott volna más pályát, mint a tűzoltó hivatást Pócsi József. Egész családja, visszamenőleg a történelemben az ősökig ennek a szolgálatnak szentelte az életét.
Apró gyermekként látta az édesapját, milyen gonddal készül a riasztás után a beteghez vagy a lángok fogságába kerülőkhöz. Évtizedekkel ezelőtt ugyanis a tűzoltók látták el a mai értelemben vett mentő tevékenységet is. Abban a szellemben nevelkedett: másokon segíteni, a bajbajutottat megmenteni a világ legnemesebb cselekedete.
Apja, a néhai Pócsi József nyomdokaiba lépett, amikor 1959-ben leérettségizett a nagy nevű nyíregyházi Kossuth Gimnáziumban. Olyan tanáregyéniségek mellett sajátíthatta el a tudományok alapjait, mint Katona Béla, Bánfalvi Miklós, és most is szeretettel emlékezik osztályfőnökére, Bódor Sándorra. Még visszább lépve a magántörténelemben, a repülőhíd melletti általános iskolában Kalotai András, Fodor Géza tanár urak vívták ki a gyermekközösség elismerését, évtizedek múlva is megmutatkozó szeretetét.
Édesanyja, Veréb Piroska a háztartás és gyermeknevelés gondjait vállalta magára, hogy nyugodt, biztonságos hátteret teremtsen az édesapának a felelősségteljes szolgálat ellátásához. Testvére, Irén ma kalkulátor a Közúti Igazgatóságon.
Milyen érdekes is a közelmúlt politikai, közéleti háttere! Még ma is emlékszik rá Pócsi József, hogy negyven éve hiába vár a honvédelmi miniszter válaszára.
Azt kérte akkor a tárca nagyhatalmú első emberétől: mivel sikerrel felvételizett a BM Akadémia tűzoltó tagozatán, a sorkatonai szolgálat helyett hadd kezdje el tanulmányait. A válasz immár soha nem érkezik meg, így természetesen a két év katonaságot letöltötte a kalocsai harckocsizó dandárnál, majd a rétsági kiképző zászlóaljnál. Az idei nyáron pedig nosztalgialátogatásra indul, felkeresi egykori szolgálati posztjait. Bizonyára nem véletlen, hiszen jó egy év múlva, harmincnyolc esztendei tűzoltóélet után búcsút int az aktív pályafutásnak.
A kétéves tűzoltó iskolát alhadnagyi rendfokozattal fejezte be 1965 júniusában. Megnősült. Mátészalkán kapta az első tiszti beosztást, tűzrendészeti előadó lett. 1968-ban Nagykállóba került, ahol a járási tűzrendészeti kirendeltség vezetésével bízták meg. Magánélete fontos állomása 1967: ekkor született meg első fia, Attila, aki ma Nyíregyházán vállalkozóként keresi a kenyerét.
Két leányunokájával szívesen tölti együtt az idejét a nagyapa. A kisebbik fia, István 1977-ben született, a nyíregyházi Építő- és Vízügyi Szakközépiskolában végzős diák. Nagyon sok minden iránt érdeklődik, a könnyűzenei programok ismert szervezője, jó néhány cikke jelent meg ilyen témákról a megyei lapban.
A megyei tűzoltó parancsnokságra nem véletlenül vezényelték. Felettesei felismerték benne a jó szemű, áldozatkész, felelősségteljes munkát végző szakembert, a hivatástudattal megáldott tűzoltót. Előbb tűzmegelőzési előadónak nevezték ki, majd főelőadó lett. 1978. február elsejétől nyíregyházi parancsnok-helyettes, 1980-tól őt nevezték ki a nyíregyházi parancsnokság élére. 1981. június elsejétől a megyei parancsnok helyettese, rendfokozata alezredes.
Közel négy évtized emlékeiből megkísérel kiválasztani néhányat. Nem könnyű. Hisz miért emlékezne egy tűzoltó az átlagos eseményekre, amikor „csupán” kimenti a tűz fogságába került embereket, sikerül megóvni milliós értékeket? Az első „tűzkeresztség” örökre megmaradt az emlékezetében: egy villámcsapás nyomán két-három kazal lobbant lángra 1960 nyarán. 1964-ben Pócsi József is oltotta a tüzet a budai vár kigyulladt kupolájánál. Akkor a BM Akadémia hallgatóit is beosztották vonulós szolgálatra. 1986-ban a nyírbátori dohánybeváltó tűzoltását irányította. A történelmi eseménynek számító pápalátogatás nyíregyházi rendezvényeit, a stadionban és a hittudományi főiskolán szervezett programokat ő biztosította.
Eddig soha nem fenyítették meg, elismerésben annál gyakrabban volt része. Valamennyi belügyminiszter elismerte a munkáját és személyesen fogott kezet az átlagon felüli munkát végző tűzoltóval. A legbüszkébb a tűzoltósági tanácsosi címre, amelyet Kuncze Gábor nyújtott át neki a Szent Flórián napi központi ünnepségen az idén a Parlamentben.
Sose bánta meg, hogy ezt a teljes embert próbáló hivatást választotta. Semmiképpen nem láthatta volna el a szolgálatot az odaadó, harmonikus családi háttér nélkül.
A szabadidejét régóta a sportoknak szenteli. Bokszolt Méhész Pistával is, pontosabban szólva kapott néhány akkora pofont, hogy inkább a birkózást és az atlétikát választotta. Focizott, kézilabdázott, röplabdázott.
Nagy élményt jelentett számára részt venni a hetvenes évek elején a honvédelmi szaktáborok szervezésében. Szeret a gyerekkel foglalkozni. Megkövetelte a rendet mindig is. Ha még egyszer választhatna, akkor sem döntene másképp.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése