Nyíregyháza

Akit a mozdony füstje megcsapott − nem hagyja nyugodni a gondolat Márton Lajos tűzoltó ezredes, megyei parancsnokot. Árnyas lugas alá telepszünk, a negyvenes évei derekán járó, de már deresedő hajú férfival. Eddigi élete felét már a szürke egyenruhában, a bajba jutott emberek szolgálatában töltötte.

A megörökölt szülői házat két éve csinosítja saját keze munkájával. Az érzelmi okok mellett sokat nyomnak a latban az anyagiak is.

− Aki ezt a szolgálatot vállalja, az vagy a kezdet kezdetén kihullik a rostán, vagy egy életre beleszeret ebbe a csodálatosan szép, de gyötrelmesen nehéz hivatásba.

Kollégái fizetéséről beszél, mint az elismerés igen fontos mutatójáról. Négy szakmával, ötéves munkaviszonnyal tizennyolcezer forint nettót visz haza egyikük. Aki már majdnem nyugdíj előtt áll, még kishajó-vezetői engedélyt is felmutathat, huszonháromezer nettónak ír alá.

Csoda-e, hogy oly sokan búcsúzni kényszerülnek? és még mindig akad köztük olyan megszállott, aki jóformán fillérekért kockáztatja a bőrét, vállalja a teljes embert kívánó szolgálatot. S miért teszi? Sokan ezt ma már nem értik… Hivatástudatból, emberszeretetből, segíteni akarásból…

Lassan kikopnak ezek a fogalmak a szókincsünkből, de még inkább a gondolkodásunkból. Vajon meddig lesznek köztünk az utolsó mohikánok, akik őrzik a lángot, az örök humánum lángját és dacolva minden nehézséggel, ha meghallják a szirénát, már minden saját gondjukat elfejtik.

Éppen ez az. Az egyik kolléga, akitől a kényszerű létszámcsökkentés miatt könnyezve köszönt el a parancsnok, ma is azt mondja: ha megszólal a sziréna, valami ellenállhatatlan érzés feszíti belülről, hogy neki most rohanni kell, valaki végveszélyben lehet… S csak jó idő múlva döbben rá, neki már nem kell sehová rohannia, nincs pénz, hogy az áldozatvállalásra is képes tűzoltókat ez a rendszer anyagilag megbecsülje. Hogy legalább a bérüket állja, ne kelljen a többieknek, a maradóknak a lehetetlennel szembenézniük…

Szabálytalan ez a beszélgetés. Nemcsak a tűző nap és a vakmeleg teszi, a bizonytalanság is közénk telepszik. Két évtized alatt a világon mindent elért Márton Lajos a saját erejéből. Ösztönözte a munkatársait szakmaszerzésre, tanfolyamokra, magasabb iskolákra. Ne szenvedjenek amiatt, hogy nem engedi őket tanulni a parancsnok, mint annak idején ez vele történt. S most személyesen adhatja át a felmondólevelet azoknak, akikkel ő szerettette meg ezt a hivatást…

Szerencsés csillagzat alatt született 1947-ben. Édesapja néhai Márton József, a Göngyölegellátó Vállalatnál volt üzemigazgató. Édesanyja, Gaszper Ilona a két fiú felnevelését és a családi tűzhely melegének őrzését tartotta élete legfontosabb céljának. Lajos a nyíregyházi Kossuth Gimnáziumban érettségizett ’65-ben. Mióta az eszét tudja, gépészmérnöknek készült. Miután leszerelt a honvédségtől, felöltötte a tűzoltók egyenruháját, mert úgy hallotta: itt hamarabb iratkozhat be az annyira áhított egyetemre. Egy évig szerelte az autókat a műhelyben, majd a BM tűzoltó akadémiáját kezdhette el. A kétéves pesti tanulás után az egykori NDK-ban végezhette el az ottani belügyminisztérium tűzoltó főiskoláját. Anyanyelvi szinten beszél németül, s amikor hazajött, ismét kérvényezte a műszaki egyetem elkezdését. Most sem jött el a kedvező pillanat, ezúttal a marxista szakosító filozófia szakán csiszolhatta tudását négy évig. Közben előbbre lépett a szakmai hierarchia lépcsőin. Volt műszaki előadó, tűzoltási szolgálati csoportvezető. Végül 1983-ban nevezték ki a megyei tűzoltó-parancsnokság élére.

Családot alapított, felesége, Mártonné Tóth Katalin a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozik. Lánya, Virág most kezdi el tanulmányait a patinás Zrínyi Gimnáziumban, fia, Tamás pedig ötödik osztályos lesz az 1995-96-os tanévben.

Ebben a testületben a parancsnok nem adminisztratív szerepet tölt be, hanem ő maga is tevékenyen kiveszi a részét a tűzoltásban. Még ma is emlékezetes számára a tiszavasvári Alkaloidában több alkalommal is történt vegyi robbanás, amelyet vezetésével oltottak el a tűzoltók. A máriapócsi takarmánykeverőben keletkezett tűz is megragadt az emlékezetében, de ma is azt tartja: borzalmak közepette látják el a szolgálatukat, de az életét vesztett gyermeket soha nem tudja kitörölni emlékezetéből. Felnőttek felelőtlensége, figyelmetlensége, a gyermeki lélek sajátosságai, játékos természete miatt számtalanszor okoz saját magának is végzetes esetet a néhány éves apróság. Természetes, hogy a tűzoltók megkísérlik a lehetetlent, de gyakorta már csak a tragédiát könyvelhetik el. Soha nem tud megbékélni az ilyen helyzetekkel.

Különösen annak örülne, ha a tűzoltóknak nem a közüzemi számlák kifizetése miatt fájna a fejük, hanem teljes odaadással a mások szolgálatának szentelhetnék az idejüket, az életüket. Sajnos, a manapság sokasodó problémák nem ezt sejtetik…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)