Vámosújfalu

Mindkét nagyapám református lelkész volt – vág a dolgok közepébe Németh Márta, a Vámosújfaluban létesült Búzavirág Alapítvány Otthon és Műhely programvezetője. Ezzel a mondatával már részben magyarázatát is adja misszionárius elhivatottságot követelő pályaválasztásának a Szentendrén felcseperedett, gyógypedagógus végzettségű fiatal hölgy. A kiválasztottak bizonyosságával, még a küldetéstudat megszületésének pillanatára is emlékszik:

– Másodikos gimnazista koromban láttam egy tévéhíradóban, hogy a vakok iskolája kapott egy domború földgömböt, amin kézzel is ki lehet tapogatni az egyes földrészeket és a különböző geológiai jellemzőket. Másnap már közöltem mérnök szüleimmel és két húgommal, hogy én vak gyermekeket fogok tanítani. Így lettem gyógypedagógus.

Diplomája birtokában előbb Pécsett, a „Világ Világossága” Alapítványnál tanított, majd Budapesten a Vakok Állami Intézetében. Középiskolás korúak nevelője lett, főzésre, takarításra, közlekedésre és hasonló „tudományokra” nevelte őket. Ám tapasztalta, hogy ez kevés a „látó” társadalomba való beilleszkedéshez. Rádöbbent, hogy családi háttér híján a vakok döntő többsége az intézet-kefegyár-alkohol „Bermuda-háromszögében” tengődhet csupán – mindhalálig. Elhatározta, hogy megpróbálja a szakadékot áthidalni, és mindent elkövet annak érdekében, hogy önálló életre nevelje azokat is, akiket a társadalom érzéketlensége folytán nemcsak hogy csökkent értékű embereknek minősített a közvélemény, de a saját családjuk is elfordult tőlük.

Az első lépést a tervek megvalósításához a nevelőszülővé válás jelentette számára. Kicsiny, látássérült gyermekeket vett magához az önálló életre nevelés érdekében, másrészt elhatározta, hogy az intézetben nevelkedett fiatalok számára is megpróbál önálló otthont teremteni. Az erre a célra létesített alapítvány jóvoltából Vámosújfaluban már működik a műhely, elkészült az otthon, és megvalósulhat az álom második fele is. Családi házakat is építenek majd, ahol a vak gyermekek, fiatalok élhetnek nevelőszüleikkel együtt, hogy védett körülmények között, legalább esélyük legyen a „beilleszkedésre”!

Természetesen, mindez csak leírva ilyen egyszerű. Az alapítványhoz pénz, az épület megépítéséhez ideális helyen fekvő olcsó, de kiváló terület, ahhoz pedig, hogy mindez három év alatt megvalósuljon, a csodák sorozata kellett. Először egy holland keresztyén embernek (Lou Koppejan a Lindenhof Alapítványtól) mesélt álmairól, aki 15 millió forinttal támogatta a nemes szándékot. Így keletkezett az alaptőke, ennek birtokában már pályázatok benyújtására is lehetőség nyílt. Természetesen előbb egy telekre volt szükség megfelelő környezetben, ami a gondviselés folytán, első próbálkozásra sikerült is. Németh Márta egyik testvére a nagykőrösi tanítóképzőbe járt, ahol találkozott dr. Sándor Endre, Vámosújfalu lelkész-polgármesterének egyik fiával és a kérésre a 13 gyermeket nevelő édesapa azonnal igent mondott. A nagylelkű gesztus helyi érdekeket is szolgált.

Nemcsak új intézménnyel gyarapodott az egykor elsorvasztásra ítélt Tokaj-hegyaljai kisközség, de a helyi megváltozott munkaképességűek is kereseti lehetőséghez jutottak az alapítvány jóvoltából. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 25 millió forinttal támogatta a nagyszerű kezdeményezést és egy évig vállalta a működési költségek biztosítását is. Az ’99-ben megkezdődött építkezés 2000. október végére befejeződött. Tizenhat nehéz sorsú ember kapott lehetőséget arra, hogy a fazekasság, vagy a szövés révén értelmes alkotó munkával keresse meg mindennapi kenyerét.

Az otthon kialakítását támogatta a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium is, hiszen a 18–24 év közötti vak fiatalok utógondozása hosszadalmas, de a „látó társadalom” számára is fontos folyamat. A Soros Alapítvány támogatása a pályázat szakszerű megírását és a program szakmai felügyeletét, ellenőrzését tette lehetővé. A sikerhez kellett még egy kis szerencse. Horváth Kálmán személyében olyan fazekast találtak, aki rendelkezett annyi pedagógiai érzékkel, hogy képes volt a vakok számára is látható módon oktatni az ősi mesterség alapvető fortélyait. A szövést maga Németh Márta oktatja, számtalan apró ötlettel áthidalva a látók és nem látók közötti információs szakadékot. Amikor az alapítvány nevéről beszél, minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a búzavirág nem pusztán fantázia-név, hanem ars poetica, az újszerű feladat lírai megfogalmazása:

– Az a „normális”, ha búza nő a búzatáblában, mint ahogy az is normális, hogy az emberek két kézzel, két lábbal születnek és komoly hasznot hajtanak a társadalomnak. Néha azonban búzavirág is nő a búza között. Észrevesszük, hogy attól szebb lesz a búzatábla. Nem tépjük ki, hanem élni hagyjuk. Ugyanígy, ha egy sérült személy kerül közénk, attól nem lesz szegényebb az ember, ha rámosolyog.

Németh Márta az elsők között van, akit egy egyesület a „Kistelepülések Nagyasszonya” címmel tüntetett ki. Hivatástudata és családi állapota alapján ugyanígy megilletné a „Nagy Tettek Kisasszonya” cím is.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)