Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Németh Márta
Hivatásos nevelőszülő,
Vámosújfalu
Mindkét nagyapám református lelkész volt – vág a dolgok közepébe Németh Márta, a Vámosújfaluban létesült Búzavirág Alapítvány Otthon és Műhely programvezetője. Ezzel a mondatával már részben magyarázatát is adja misszionárius elhivatottságot követelő pályaválasztásának a Szentendrén felcseperedett, gyógypedagógus végzettségű fiatal hölgy. A kiválasztottak bizonyosságával, még a küldetéstudat megszületésének pillanatára is emlékszik:
– Másodikos gimnazista koromban láttam egy tévéhíradóban, hogy a vakok iskolája kapott egy domború földgömböt, amin kézzel is ki lehet tapogatni az egyes földrészeket és a különböző geológiai jellemzőket. Másnap már közöltem mérnök szüleimmel és két húgommal, hogy én vak gyermekeket fogok tanítani. Így lettem gyógypedagógus.
Diplomája birtokában előbb Pécsett, a „Világ Világossága” Alapítványnál tanított, majd Budapesten a Vakok Állami Intézetében. Középiskolás korúak nevelője lett, főzésre, takarításra, közlekedésre és hasonló „tudományokra” nevelte őket. Ám tapasztalta, hogy ez kevés a „látó” társadalomba való beilleszkedéshez. Rádöbbent, hogy családi háttér híján a vakok döntő többsége az intézet-kefegyár-alkohol „Bermuda-háromszögében” tengődhet csupán – mindhalálig. Elhatározta, hogy megpróbálja a szakadékot áthidalni, és mindent elkövet annak érdekében, hogy önálló életre nevelje azokat is, akiket a társadalom érzéketlensége folytán nemcsak hogy csökkent értékű embereknek minősített a közvélemény, de a saját családjuk is elfordult tőlük.
Az első lépést a tervek megvalósításához a nevelőszülővé válás jelentette számára. Kicsiny, látássérült gyermekeket vett magához az önálló életre nevelés érdekében, másrészt elhatározta, hogy az intézetben nevelkedett fiatalok számára is megpróbál önálló otthont teremteni. Az erre a célra létesített alapítvány jóvoltából Vámosújfaluban már működik a műhely, elkészült az otthon, és megvalósulhat az álom második fele is. Családi házakat is építenek majd, ahol a vak gyermekek, fiatalok élhetnek nevelőszüleikkel együtt, hogy védett körülmények között, legalább esélyük legyen a „beilleszkedésre”!
Természetesen, mindez csak leírva ilyen egyszerű. Az alapítványhoz pénz, az épület megépítéséhez ideális helyen fekvő olcsó, de kiváló terület, ahhoz pedig, hogy mindez három év alatt megvalósuljon, a csodák sorozata kellett. Először egy holland keresztyén embernek (Lou Koppejan a Lindenhof Alapítványtól) mesélt álmairól, aki 15 millió forinttal támogatta a nemes szándékot. Így keletkezett az alaptőke, ennek birtokában már pályázatok benyújtására is lehetőség nyílt. Természetesen előbb egy telekre volt szükség megfelelő környezetben, ami a gondviselés folytán, első próbálkozásra sikerült is. Németh Márta egyik testvére a nagykőrösi tanítóképzőbe járt, ahol találkozott dr. Sándor Endre, Vámosújfalu lelkész-polgármesterének egyik fiával és a kérésre a 13 gyermeket nevelő édesapa azonnal igent mondott. A nagylelkű gesztus helyi érdekeket is szolgált.
Nemcsak új intézménnyel gyarapodott az egykor elsorvasztásra ítélt Tokaj-hegyaljai kisközség, de a helyi megváltozott munkaképességűek is kereseti lehetőséghez jutottak az alapítvány jóvoltából. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 25 millió forinttal támogatta a nagyszerű kezdeményezést és egy évig vállalta a működési költségek biztosítását is. Az ’99-ben megkezdődött építkezés 2000. október végére befejeződött. Tizenhat nehéz sorsú ember kapott lehetőséget arra, hogy a fazekasság, vagy a szövés révén értelmes alkotó munkával keresse meg mindennapi kenyerét.
Az otthon kialakítását támogatta a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium is, hiszen a 18–24 év közötti vak fiatalok utógondozása hosszadalmas, de a „látó társadalom” számára is fontos folyamat. A Soros Alapítvány támogatása a pályázat szakszerű megírását és a program szakmai felügyeletét, ellenőrzését tette lehetővé. A sikerhez kellett még egy kis szerencse. Horváth Kálmán személyében olyan fazekast találtak, aki rendelkezett annyi pedagógiai érzékkel, hogy képes volt a vakok számára is látható módon oktatni az ősi mesterség alapvető fortélyait. A szövést maga Németh Márta oktatja, számtalan apró ötlettel áthidalva a látók és nem látók közötti információs szakadékot. Amikor az alapítvány nevéről beszél, minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a búzavirág nem pusztán fantázia-név, hanem ars poetica, az újszerű feladat lírai megfogalmazása:
– Az a „normális”, ha búza nő a búzatáblában, mint ahogy az is normális, hogy az emberek két kézzel, két lábbal születnek és komoly hasznot hajtanak a társadalomnak. Néha azonban búzavirág is nő a búza között. Észrevesszük, hogy attól szebb lesz a búzatábla. Nem tépjük ki, hanem élni hagyjuk. Ugyanígy, ha egy sérült személy kerül közénk, attól nem lesz szegényebb az ember, ha rámosolyog.
Németh Márta az elsők között van, akit egy egyesület a „Kistelepülések Nagyasszonya” címmel tüntetett ki. Hivatástudata és családi állapota alapján ugyanígy megilletné a „Nagy Tettek Kisasszonya” cím is.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése