Lajos Antal

Vezérigazgató,

Hajdúböszörmény

hb_02-156_lajos_antal.jpgLajos Antal egész eddigi életútja azt példázza, hogyan juthat valaki előre, ha rendelkezik elég kitartással, tenni akarással és fogékony az új dolgokra.

Tősgyökeres hajdúböszörményi család első gyermekeként Hajdúböszörményben született 1966. március 24-én. Édesapja kőművesmester volt, édesanyja cipőfelsőrész-készítőként dolgozott, ma már mindketten nyugdíjasok. Húga, aki tanítónő lett, ugyancsak Böszörményben él. Lajos Antal általános és középiskolás tanulmányait szülővárosában folytatta. Hamar kiderült fogékonysága a matematika, fizika és a csillagászat iránt, ám a rajzolás volt az elsőszámú kedvenc. Mindig jó tanuló volt, máig jó szívvel gondol vissza Juhász László matematikatanárára, aki „olyan igazi jó tanár volt”. Bár szívesen beszállt társaihoz egy-egy focimeccsre, már ekkor nyilvánvaló volt, szeret visszavonulni, elhúzódni, a saját dolgaival foglalkozni.

A Bocskai István Gimnáziumban hamar elszállt négy év után a matematika–fizika tagozaton érettségizett 1984-ben. Innen, nem kis mértékben az atyai hatás eredményeként (gyermekkorában gyakran mondta: „vagy kőműves lesz, vagy mérnök”), az Ybl Miklós Építőipari Főiskola magasépítő mérnök szakán folytatta tanulmányait, 1988-ban végzett. Végzés után első munkahelye a böszörményi városgazdálkodási vállalat lett, ahol műszaki előkészítő volt. Egy év múlva behívták katonának, Orosházán szolgált egy évet.

Leszerelése után már javában „fújdogált a rendszerváltás szele”, így 1990-ben egy társával építőipari tervezéssel, kivitelezéssel foglakozó céget alapítottak. Ezután következett az édesapjával közösen létrehozott vállalkozás, végül a Novitas Rex Holding Rt. megszervezése. A részvénytársaság tevékenységi körébe tartozik az ingatlanfejlesztés teljes vertikuma: az építőipari tervezés, a generál kivitelezés és az értékesítés. Az állandó alvállalkozókkal együtt jelenleg mintegy száz embernek adnak megélhetést biztosító munkát, idei árbevételük eléri az egymilliárd forintot. Jelenlegi munkáik közül két folyamatban lévő beruházás érdemel főleg említést: a hajdúszoboszlói Aranysarok társasház és a balmazújvárosi Kiskastély lakópark.

– A megyében az elsők között kezdtünk foglalkozni a számítógépes látványtervezéssel – emlékezik vissza a vezérigazgató úr. – A 90-es évek elején ez még olyan volt, mint a fehér holló és mi ebben nagyon elől jártunk. A mi munkánkban a türelem és a kitartás a legfontosabb erények, hisz az elmúlt időben sokszor volt mélyponton az építőipar. A talpon maradáshoz elengedhetetlen volt, hogy maximalista vagyok önmagammal szemben. Nélkülözhetetlen a precizitás és az odafigyelés, mert nagyon sok buktatója van ennek a tevékenységnek. Az egész nem működik, ha az emberben nincs meg a motiváció, ami az újdonság felé hajtja, az újabb és újabb feladatok megoldására ösztönzi. Nálunk már a cég neve is az újat, az új feladatok iránti fogékonyságot jelenti. E nélkül nem lehet előrelépni.

A további szakmai fejlődést illetően szeretnék a fizetőképes piac figyelembe vételével a cég méreteit növelni, célul tűzték ki az építőipari kereskedelmi tevékenység indítását és szállítással, nemzetközi árufuvarozással is szándékoznak foglalkozni. A holding akkor nyeri el igazi szerepét, ha mindhárom tevékenységre megalakul egy-egy kft., és a holding összefogja azok tevékenységét.

Lajos Antal gyakran megjelenik országos szakmai folyóiratokban saját tervekkel, és cége rendszeres résztvevője a különböző szakkiállításoknak (Construma, Hajdúép). Tevékeny a közéletben is, Hajdúböszörményben a kereskedelmi és iparkamara ipari tagozatának elnöke és a Hajdúböszörmény Fejlődéséért Egyesület elnöke, valamint 2002-től önkormányzati képviselő, a gazdasági és fejlesztési bizottság elnöke.

Az ország negyedik nagy kerékpársport-egyesületének számító Alföld Regionális Kerékpár Egyesület elnökeként a sportban is szerepet vállal. Korábban ő maga is versenyszinten kerékpározott, emellett atletizált, főleg rövidtávú futásban és távolugrásban jeleskedett, de sikerrel szerepelt a diák sakkolimpián is. Cégének eredményes tevékenységét a „Hajdúsági Ősz” rendezvényén a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Díjával ismerték el. Lajos Antal életében fontos szerepet játszik a családi háttér.

Ezerkilencszázkilencvennyolcban kötött házasságot Gál Máriával, aki szakmáját tekintve óvónő–szülésznő, ám ma már az rt. kereskedelmi igazgatója. A család életét a nem mindennapi képességekkel megáldott, rendkívül fogékony hároméves Mercedesz Mária teszi igazán boldoggá, hisz táncórára, sakkórára jár, ismeri a betűket, számokat.

A vezérigazgató szabadidejében, ha teheti, utazik családjával. A mediterrán tájakat kedveli, főleg az ott élők könnyedsége fogta meg. Eddigi életútjával elégedett, ám érthető, hogy még számtalan terve van mind vezérigazgatóként, mind városi képviselőként.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése