Ficsor László

Jegyző,

Hajdúböszörmény

hb_06-82_ficsor_laszlo.jpgHajdúböszörmény jegyzője határozott, magabiztos, céltudatos vezető. Munkája miatt nagyon elfoglalt, de mindig szakít időt másokra, kollégáival jó viszonyt ápol, s élete főszereplője a felesége és a kislánya. Szívesen meghallgatja a lakosok problémáit, s ha teheti, segít gondjaik megoldásában. Minden feladathoz ugyanolyan lelkesedéssel lát hozzá, a szakmában eltöltött tizennégy év pedig megfontolttá, alapossá és szakmailag megkérdőjelezhetetlenné tette. A város sorsát a szívén viseli, tájékozott minden helyi történésről, s míg a polgármesterek váltják egymást, ő a város vezetésének állandó, független tagja marad. Foglalkozása a hivatásává vált, aki ismeri, már el sem tudná más pozícióban képzelni.

Az Államigazgatási Főiskola padjából egy Szabolcs megyei község, Paszab jegyzői székébe került a friss diplomás Ficsor László. Vallja, ez életre szólóan meghatározta számára, hogy jegyző akar lenni. A főiskolán a legfontosabb tárgyak közé tartozott az önkormányzati ismeretek és a közigazgatási jog, ezek meghatározóak voltak a jegyzői hivatás választásakor. Néhány év múlva Ficsor László Paszabról Vajára került, ahol a Vay Ádám Múzeum Baráti Körének elnöki feladatait is elláthatta. Ennek különösen örült, hiszen a történelem mindig sokat jelentett számára. Számos tudományos konferencia, rendezvény szervezésében vett részt, segítségével felújították a múzeumot. Részt vett az uniós csatlakozást előkészítő Phare-program pályázatainak megírásában is, melynek köszönhetően idősek otthona épülhetett a településen.

A jegyző jelentősnek tartja az akkori szociális földprogramjukat is. Úgy véli, Vaja az egyik legszebb példája a múlt ápolásának, tiszteletének. Örökségüket bemutatják a jelen kornak is, s mindezzel jövőképet adnak a településnek. A nagyközség Ficsor László szíve csücske, ma is szívesen jár vissza Vajára. Legszebb emlékei között tartja számon, hogy végigkövethette Rákóczi teljes életútjának helyszíneit születésétől rodostói haláláig. Böszörménybe a családalapítás és az új kihívás csábította 2000-ben.

Munkája során a törvényesség betartása, a szakmaiság biztosítása és az önkormányzat munkájának segítése vezérli, s úgy érzi, az elmúlt közel hét évben sikerült az elvárásoknak eleget tennie. Az egyik legfontosabb feladatkör számára a hatósági munka megfelelő elvégzése. Jónak tartja a helyi köztisztviselői gárdát, büszke a hivatal munkatársaira. A fellebbezések száma és a másodfokon megváltoztatott határozatok aránya minimális, ez az ügyfelek elégedettségét is jelzi. Ezt mutatja az a felmérés is, melyet minden évben elvégeznek, a hivatalba érkező lakosok évről évre egyre jobbnak tartják a hivatal munkáját. Bevezették az ISO minőségirányítási rendszert 2003 és 2006 között, mely sokat tett a mai eredmények eléréséhez.

Ficsor László büszkén beszél a százéves városháza épületéről is, melyet az elmúlt időszakban felújítottak, bővítettek és akadálymentesítettek. A főtérprogram által pedig a hivatal tetőszerkezetét is átalakították. Kiemeli az új okmányiroda megépítését, amely mára nemcsak a város lakosait fogadja, hanem debreceni és más hajdú-bihari településeken élőket is. A jegyző szerint a hivatal műemléki védelemre is érdemes épület.

A munkában minden új ötletre nyitott, ami a színvonal emelésére szolgál, s bár egyre nehezebb előre tervezni, a hatékonyság növelését kiemelt célnak tartja. Egyre nagyobb szerepet szán az informatikai fejlesztéseknek, amivel a létszámcsökkenésből adódó hiányt is ki lehet küszöbölni. Fontosnak tartja az e-közigazgatást, s a jövőt úgy képzeli el, hogy néhány év múlva már e-mailben levelezhetünk az ügyintézőkkel, és otthon a számítógép előtt intézhetjük hivatali dolgainkat.

Szabad idejét családjával tölti szívesen, ha tehetik, meglátogatják a nyíregyházi és a helyi rokonokat. Mindennapjait kislánya ragyogja be, Flóra 2006. december 3-án született. Amellett hogy élvezi az apaság örömét, szívesen eljár reggelente a fedett uszodába, vagy csodálja a környék természeti adottságait. Kedvence a pródi madárvilág és Bodaszőlő környéke a zeleméri csonkatoronnyal. A könyvek mellett a napi sajtót forgatja, hétvégén pedig előkerülnek a heti- és havilapok is.

Mottója az élethosszig tartó tanulás. Az Államigazgatási Főiskola után jogi egyetemre járt, és több szakvizsgát is letett.

Terve, hogy az új felsőoktatási rendszert kihasználva a Corvinus Egyetemen a közigazgatási ismereteket mesterképzésben is elsajátítja. Fontosnak tartja a nyelvtudást is. A már meglévő német mellé most angolul tanul. Úgy véli, a város olyan állomás az életében, ahol szeretne végleg gyökeret ereszteni. Büszke eddigi sikereire, elégedett munkájával. Számára a hajdúsági város jelenti a biztonságot és a nyugodt családi fészket, mely támogatja ötletei megvalósításában és önmaga kibontakoztatásában.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése