Hajdúböszörmény

Vajon vannak-e véletlenek az ember életében, s ha igen, mikor, milyen formában jelentkeznek? Észreveszi-e az érettségire készülő diák egy tájékoztató füzetben, hogy megtalálta a számára ideálisnak tűnő lehetőséget? Így volt ezzel minden bizonnyal Tatár Erzsébet, a hajdúböszörményi Korona Gyógyszertár vezetője. Még a középiskolai évek végén sem volt határozottan kialakult döntése a pályaválasztással kapcsolatban, legfeljebb azt tudta, mit nem szeretne csinálni az életben. Csendes, visszahúzódó, a háttérben tevékenykedő alkat lévén olyan munkára vágyott, ahol viszonylag keveset kell sok ember előtt megnyilvánulni, és hagyják nyugodtan végezni a dolgát.

Amikor a kezébe került a Budapesten szervezett gyógyszertári asszisztens-képzőről szóló információ, egy hirtelen elhatározástól vezérelve jelentkezett. Nappali tagozaton, két éven át végezte el az iskolát és ma már állítja, élete legjobb és legfontosabb döntését akkor és ott hozta meg. Aztán már meg sem állt a diplomáig, kedves, figyelmes és segítőkész kollegák biztatták a továbbtanulásra. Közel negyedszázada a zsebében a diploma, és ma már szép kis magángyógyszertárat irányít Hajdúböszörmény Déli Lucernásnak nevezett városrészében.

Ebben a városban született 1952. augusztus 26-án. Édesanyja Fekete Erzsébet, ma 77 éves, háztartásbeliként az anyai hivatás gyakorlását választotta. A gyermeknevelésben nagy segítségére volt a férje, Tatár Zsigmond, aki ipari jellegű munkákat vállalt, dolgozott a Tungsramnál is. Ő sajnos már nincs szerettei körében. Négy gyermek osztozott a szülők szeretetén, a legidősebb Pál, üzemegység-vezetőként dolgozott. Erzsike a második a sorban, a húga, Mária református lelkész, akárcsak a férje, ők Pécelen élnek. Öccse, István erdészeti szakközépiskolában végzett.

A helyi Bocskai István Gimnáziumban, 1971-ben érettségizett, majd a gyógyszertári asszisztensképző után három évet patikában gyakorolta a szakmát. 1976-ban sikerrel felvételizett a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára és 1980-ban szerezte meg diplomáját. Tatár Erzsébetnek természetes volt, hogy szűkebb szülőföldjén vállaljon állást. Több patikában kamatoztatta tudását, még a közeli Hajdúnánáson is több évet eltöltött. Az igazi vízválasztót az jelentette, amikor az 1996-ban épült magángyógyszertár vezetését elkezdhette.

A Déli Lucernás városrészben mintegy 5-6 ezer ember él, zömében ebbe a gyógyszertárba járnak. Jobbára idős emberek, akiknek a tabletta mellett talán többet jelent a jó szó, a biztatás. És mindenek előtt a meghallgatás, mert a gyógyszerésznő tapasztalata szerint sokféle bajról szívesebben beszélgetnek el velük a betegek, mint a zsúfolt belvárosi patikákban. Családiasabb ez a környezet, s ez a gyógyuláshoz vezető első lépcső.

Az újságokból, a rádióból és a televízióból úgy értesülhet bárki, hogy az egészségügyi ellátás színvonala emelkedik, egyre több és hatékonyabb gyógyszer áll rendelkezésre. A gyógyszerésznő a negyedszázados tapasztalata alapján állítja: semmivel nem egészségesebbek ma az emberek, mint korábban. Sőt, egyes betegségekre számtalan tablettát szednek. Mint az ország más részein, itt is az utóbbi időben tért hódít az allergia, az ízületi bántalmak, a reumatikus megbetegedések, a keringési betegségek stb. A gyógyszerész minden rábeszélő készségére szükség van, ha egészségesebbé szeretné tenni a betegeket. Különösen jól jönnek az életmód megváltoztatására vonatkozó javaslatok, tanácsok. Az emberek általában kikérik a véleményét, és a legtöbben igyekeznek azt megfogadni.

Erzsike dolgozott fővárosi és kisvárosi patikákban, és azt látja, hogy a gyógyszerész tekintélye a kisebb településeken nagyobb. Bizonyára közrejátszik ebben a személyes ismeretség, az elfogadottság is. Ám még sokan emlegetik a gyógyszerészek közül azt az időszakot, amikor fillérekért lehetett hozzájutni az egyes készítményekhez, így legtöbben jócskán készleteztek belőle. Nem egy alkalommal nézte át a gyógyszerésznő a sok éve felhalmozódott gyógyszercsomagokat. Mint mondja, aminek nincs ára, annak nincs értéke.

Arról is szól, hogy az ügyeleti időt, annak célját és rendeltetését sokan félreismerik. Van, aki hintőporért, pelenkáért ilyenkor jön és éjnek évadján is felcsengeti a gyógyszerészt. Természetesen kiadják, de még a viszonylag magasabb ár sem tartja vissza az időben nem gondoskodókat. A sokféle nehézség ellenére Erzsike csodálatosan szépnek tartja a hivatást, hisz a beteg, azzal, hogy visszatér, bizonyítja az elégedettségét. Náluk ugyan soha nem volt gyógyszerész a családban, kétkezi munkás szülei bizonyára elképzelni sem tudták, hogy az egyik gyermekük diplomát is szerez. S ráadásul megbecsülést is szerzett a családi névnek. Tette mindezt kedves, szerény egyéniségével. Lényéből árad a segítőkészség, a derű. Számára már az elismerés, hogy ilyen hivatást gyakorolhat.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)