Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fodor Jánosné
Gyógyszertárvezető,
Hajdúdorog
Több mint egy generációnyi idő nem sok az ember életében, ha az egész pályát nézzük. Fodor Jánosné, a hajdúdorogi Olajág Patika vezetője azonban annyi tapasztalatot szerzett a közel három évtized alatt, amennyi összességében bizonyára nem jutott a korábbi időszak patikusainak. A halk szavú, törékeny asszony sokáig abban a tudatban élte mindennapjait, hogy a település sorsában, a helybeliek megélhetésében kimagaslóan fontos szerepet játszó termelőszövetkezet elnökének feleségeként őrá inkább a háttérben végzett, reflektormentes tennivalók hárulnak. Tovább erősítette ezt a tényt, hogy két fiuknak a felnevelése, a családi tűzhely melegének ébrentartása – a házastárs elfoglaltsága miatt – inkább az édesanya szerepe.
S aztán eljött egy pillanat, mint a mesében, varázsütésre megváltozott a környezet, nevezetesen a gyógyszertár privatizálásának képében, s hamarosan kiderült, Fodorné Anna kiváló üzletasszonynak bizonyult. Folyamatosan beletanult az induló vállalkozás napi és stratégiai ügyeinek intézésébe, a cégvezetés jogi, könyvelési, piackutatási és marketingtennivalóinak irányításába. Ma már lassan egy évtizedes tapasztalat birtokában idézi fel a magánosítás utáni hőskor küzdelmeit.
Szerencsére nem egyedül, magányosan kellett megvívnia a hétköznapi küzdelmeket. Mindenekelőtt segítségére volt ebben a férje, Fodor János, aki a gazdasági élet szereplőivel kialakított együttműködése révén megbízható tanácsokkal látta el a feleségét. Szakmai jó barátságot ápol évtizedek óta a másik gyógyszertárvezetővel, Arató Gáborral.
Budapesten született 1947. december 22-én, Kerek Anna néven anyakönyvezték. Kőszegi Anna háztartásbeli anyuka és Kerek Imre apuka gondoskodása révén ismerte meg a családi összetartozás semmivel sem pótolható értékét. Ugyanezt a mintát igyekezett saját családjában is meghonosítani. Házasságából két gyermeke született, János gazdasági agrármérnök, Tamás informatikát tanul.
A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán 1973-ban szerzett diplomát és valódi szülőföldjére, Hajdúdorogra jött haza dolgozni. A mai gyógyszertárnak a jogelődjében, a 16/45-ösben beosztott patikusként ismerkedett meg alaposabban az officina világával. Az igazi megmérettetést a Sárrétudvariban töltött helyettesítés hozta meg a számára, hisz az ott töltött nyolc hónap alatt tanulta meg az egyszemélyes patika vezetésének összes nehézségét és örömét. Amikor visszajött Hajdúdorogra, 1975-től ő irányította ezt a gyógyszertárat. Szakmai információszerzéssel, a betegekkel való kapcsolat tudatosulásával is telt ez az időszak. Időközben letette szakvizsgáját gyógyszerügyi szervezésből és ellátásból.
Amikor 1996-ban lehetett, ő is megvette az általa vezetett patikát. Jelenleg nyolcan dolgoznak benne, 2 gyógyszerész, 2 szakasszisztens, 1 asszisztens és 1 asszisztensjelölt és a technikai alkalmazottak. Legalább 4 ezerféle terméket azonnal ki tudnak adni, de a törvény által előírt 24 órán jócskán belül valamennyi készítményt beszerzik.
Az a tapasztalata, hogy a gyógytermékek iránt egyre többen érdeklődnek, kipróbálják némelyiket és az eredmény láttán újabbakat is megvesznek. A növekvő igény kielégítésére 1997-ben Fodorné egy gyógynövényboltot is nyitott. A televízióban, a rádióban és az újságokban tucatszám megjelenő hirdetések és az egykori betegek tapasztalatainak közreadása megteszi a hatását, az emberek sokkal felvilágosultabbak saját testük, lelkük működésének kérdéseiben.
S itt jön a paradoxon. Mégsem egészségesebbek, mint mondjuk 20 éve. Sőt! Olyan ártalmaknak vagyunk kitéve, amelyek korábban nem léteztek, vagy az immunrendszer eredményesebben védekezett ellene. A mezőgazdasági munkák mindig is jobban igénybe vették a kezet, a lábat, a gerincet, és a mozgásszervi problémákra sokféle gyógyszert, kenőcsöt írt fel az orvos. Ma a szabad levegőn inkább a parlagfű okoz allergiát, az ózonlyuk sérülése és az üvegházhatás miatt szaporodtak a rosszindulatú daganatos elváltozások. Az emberek olyan kérdésekkel találják szemben magukat, amelyekre nem tudják azonnal a választ. Ilyenkor – bármennyire is közvetlen a viszony az orvossal – sokan szívesebben kérdezik meg a gyógyszerészt a problémáikról. Ráadásul itt jut idő a betegre, nem igazán szükséges sorba állni, és nemcsak kikérik, de meg is szívlelik a hallottakat.
Fodorné Anna azt tapasztalja, hogy a korábban igencsak magas piedesztálon álló patikus ma akkor tudja a tekintélyt megszerezni és megtartani, ha szakmailag és emberileg erre egyaránt rászolgál. Azt a nézetet képviseli a gyógyszerésznő, hogy az emberek a testi, lelki, szellemi jó közérzet érdekében tegyenek meg mindent, amíg nem késő, és nem egy súlyos betegség figyelmezteti a pácienst a változtatásra.
Szabad idejét a családja és a háztartási teendők mellett olvasással, a szakmai ismeretek naprakészen tartásával tölti.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése